Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.

Ülésnapok - 1927-503

Az országgyűlés képviselőházának 503. ülése 1931 május 12-én, kedden, 189 semmi másért, magáért ezért az egy körülmé­nyért igenis vallom és pedig nemcsak papiro­son vallom, hanem a magyar nemzet elsőrendű erdekének tartom azt, hogy a titkos választójog ebben az országban törvénybe iktattassák. Mindentől eltekintve, nem komikus és nem nevetséges helyzet-e az, hogy ma az ország egy­részében, és pedig tekintélyes részében, mind­azokban a városokban, amelyek több képviselőt küldenek ide, Budapesttel az élükön — már pe­dig minden tiszteletem és becsületem ellenére, amellyel Budapest iránt viseltetem, nemzeti szempontból Budapestet a nemzet fókuszának mégsem vagyok hajlandó elismerni — azokban a városokban tehát, ahol tényleg lehetne ve­szély, megvan a titkos választójog, ellenben ugyanaz a többség, amely magát agrártöbbség­nek nevezi, amelyről maga a miniszterelnök úr jelentette ki, hogy erre mint agrár-, r mint kis­gazda-alakulatra helyezi az ország egész jövőjét és egész kormányzati rendszerét, kimondja a falu népére, amelyet képvisel, hogy az pedig éretlen a titkos választójogra. Bocsánatot ké­rek, a falu népétől ennek az országnak sem sza­badságjogait, sem nemzetig mivoltát, sem sem­miféle olyan értékét nem féltem, amely nemzeti szempontból nekünk csak drága és kedves lehet. Ha a városokban lehet titkosan választani, logi­kailag és nemzetpolitikailag is tízszeresen indo­kolt, hogy a faluban is behozzuk a titkos válasz-* tójogot. (Ügy van! Ügy van! half elől.) T. Képviselőház! Nem akarok ennél a kér­désnél sokáig immorálni. A magam részéről csak szükségét éreztem annak, hogy mint egy politikai párt, ezidőszerinti parlamenti veze­tője, a magam részéről qua vezető is abszolút tiszta vizet öntselk a pohárba és kijelentsem, hogy amennyire tőlünk függ, mindlent el fo­gunk követni arranézve, hogy a titkos vá­lasztójog ebben az országban törvénybe iktat­tassék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Egy hang jobbfelől: De kapnak rajta!) Rátérve azokra a konkrétumokra, amelye­ket most már a magam részéről^ feltétlenül szükségesnek tartok előhozni, kénytelen va­gyok újra oda visszatérni, ahonnan kiindul­tam, hogy erkölcsi és szellemi javak gondozása van a belügyi tárca feladatául kijelölve. Ha ezt elfogaldlom, — mint ahogyan elfogadom, sőt hozzáteszem azt is, hogy meg vagyok róla győ­ződve, hogy nemcsak a tárca vezetője és a tárca politikai reprezentánsai, hanemi maga a kormányelnök is ugyanezen az alanelven áll — akkor elmulaszthatatlan kötelességem alz, •hogy kérdést intézzek a belügyminiszter úr­hoz abban a tekintetben: hogyan lehetséges az, hogy amikor Magyarország mliniszterelnöke nekem személyesen egyéni, garanciát nyújt arra nézve, hogy annak a pártnak alakuló gyű­léseit, amely párthoz tartozni ezidőszerint szerencsém van, egyáltalában nem szándékozik korlátozni, amikor a belügyi tárca akkori ve­zetőjétől — maga a miniszter úr nem volt akkor Budapesten, tehát az államtitkár úrhoz fordultaim — ugyanezeket a személyes garan­ciákat kaptam, acmíiikor tehát fel sem tételez­hetem, — eszem ágában sincsen megtenni —­hogy akár a kormány, akár maga a tárca ve­zetősége ebben a tekintetben bármiféle más irányt követne és titokban más utasításokat adba ki — ilyen perfidiát senkiről a földtekén fel nem tételezek. — akkor mégis akadhatnak alantas hatóságok, amelyek szembehelyezkedve a miniszterelnök úr teljesen objektív törvé­nyes és teljesen gavallér álláspontjával, szem­behelyezkedve a belügyminisztérium hason­lóan minősítenidő álláspontjával, a maguk kis vidéki napóleoni ideái szerint rendezzék be a közigazgatási helyzetet. (Esztergályos János: Ezt mondjuk mi is évek óta!) Én a legnagyobb veszedelmet abban látom, ha a magyar nép elveszti hitét a közigazgatás pártatlanságában és elveszti ihitét a közigazga­tási tisztviselőknek a törvényre letett esküje szentségélben. Minden közigazgatási tisztviselő, amikor hivatalát elfoglalja, esküt tesz az Is­ten színe előtt, hivatalos esküt tesz, amelyben megesküszik nem arra, hogy a hatalom pa­rancsszavát fogja követni, hanem arra, hogy az ország törvényeit megtartja. Semmi többet nem követelek egy köztisztviselőtől! Nem kí­vánom azt. hogy az a köztisztviselő kedvezzen jobbra, vagy kedvezzen balra. Ugyanaz a hiba volna, ha balfelé való kedvezést követelnék tőle, mintha jobbfelé való kedvezést elnéznék neki. (Úgy van! Ügy van!) Egyet várok a köz­tisztviselőtől: hogy ő a törvények őre legyen, hogy azt a bizalmat, amelyet az államhatalom­mal szemben polgároknak meg kell őrizniiök, a köztisztviselő a maga egyéni viselkedésével alátániiassBa és legyen olyan szilárd fókusza és sziklája az államéletnek, amelybe» az ország minden honpolgára — akár kormánypárti, akár a legszélsőbb ellenzéki — a legmesszebbmenő bizalommal közeledik. T. Képviselőház! Ez olyan f megállapítás, amelyet száz percentig magáévá tehet min­denki. Mi, akik az ellenzéken állunk, nem azt kívánjuk a köztisztviselőktől, hogy tessék ne­künk az ellenzéki oldalon segíteni. Ellenkező­leg, én lennék az, aki legmesszebbmenőleg meg­rónám azt a köztisztviselőt, ha megfeledkezve az ő esküjével fogadott pártatlanságáról, ne­künk akarna segíteni akármilyen más párttal szemben. A köztisztviselő a törvények őre^ és esak addig bírja az ország tiszteletét, amíg a tör­vények őre marad és azt az esküt, amelyet hivatalosan letett, hogy a törvényektől eltérni soíha nem fog, becsületesen megtartja. Ha pe­dig ettől az eskütő\ eltér, nem önmagát kom­promittálja, hanem kompromittálja azt az ál­lamhatalmat, amelyet odakint^ képvisel. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Miután ilyen dolgok­nak nem kívánnám a köztisztviselői ^kart to­vábbra is kitenni, miután nem szeretném, hogy azt a balkáni tónust, amely az ország egyes részeiben uralkodóvá vált, szemben a minisz­tériumnak, szemben a kormányelnök úrnak és a belügyminiszter úrnak álláspontjával, egye­sek odakint érdemnek tekinthessék, kénytelen vagyok a t. Házzal egyes nagyon krasz esete­ket megismertetni. Mélyen t. Képviselőház! Mindenekelőtt előre kell bocsátanom, hogy amikor a független kis­gazdapárt megtisztelt bennünket, parlamenti agrárpártot azzal, hogy meghívott bennünket soraiba és arra kért, hogy együtt folytassuk a magyar falusi nép érdekében azt a parla­menti munkát, amelyet itt nyolc éve folytatunk az ellenzékben, akkor itt hamarosan az egye­sülés után megtörént, hogy betiltották ennek a pártnak egyik nagygyűlését, amelyet Nyíregy­házára kérelmezett. (Györki Imre: Hja, ott van Rakovszky, a^ rettenthetetlen!) Ezután a ibeltil­tás után találkozást kértem a kormányelnök úrtól, amit ő nagyon hamar szíves is volt meg­adni, ahol előadtam, hogy a magam részéről kicsit r különösnek találom, hogy amikor egy ellenzéki párt alakul, amely zászlajára írja a nemzeti eszmét, a köteles mérsékletet, a haza­fiasságot, a szélsőségeknek minden irányban való kerülését, akkor ezt a pártot holmi betil­tásokkal traktálják. Akkor a miniszterelnök

Next

/
Thumbnails
Contents