Képviselőházi napló, 1927. XXXVI. kötet • 1931. május 8. - 1931. május 22.
Ülésnapok - 1927-503
184 Àz országgyűlés képviselőházának rözata, hogy «szakegyesüléti helyiségben politikai gyűlés nem tartható.» Ez is olyan dolog, ami ellen vétót kell emelni és kérnem kell a belügyminiszter urat, hogy saját presztízse érdekében ne tűrje ezt a divergáló eljárást, ezt a joggyakorlatot, mert nekünk ez csak annyi kárt okoz, hogy nem tudjuk gyűléseinket megtartani és lebonyolítani, ez a mi szempontunkból csak amolyan tyúkszemtaposás és fölösleges idegesítés, fölösleges izgalomkeltés, egyéb kár reánk ebből aligha háramlik, — mert a gyűlés meg nem tartása nem jelenti azt, hogy a. tömegek tőlünk el tántorodnak, sőt talán éppen az ellenkezőt jelenti — ellenben ennek a centrális hatalomak, amely alatt most már tíz esztendő óta nyögünk, tessék elhinni, nincs nagyobb ellensége, — ami a végén egyszer csak ki fog tűnni — mint az ilyen hatóság, amely ilyen furcsa mödon és ilyen különböző felfogások szerint kezeli azt a kevés, megmaradt szabadságot, amely még rendelkezésünkre áll. T. belügyminiszter úr és igen t. Képviselőház, ezekből a végzésekből meg kell állapítanom, hogy tudatos jogtiprásról van szó egyes hatóságok részéről s a régi, gyűlölködő szolgabírói szellem (Jánossy Gábor: Sohasem volt!) ismétlem és hangsúlyozom, hogy a régi szolgabírói szellem Magyarország összeomlásának egyik kétségtelen okozója volt. (Jánossy Gábor: Patriarkális volt mindig! Nem ismerték. — Eszgályos János: Csak érezték! — Jánossy Gábor: Sohasem érezhette az, ki igaz úton járt.) Ez az, ami gyűlöletet kelt a nép felé és ami gyűlöletessé teszi a tömegek felé önmagát. (Jánossy Gábor: Ebből egy szó sem áll!) Ez az eljárás, ez a szellem az, amely egyenesen táplálja a forradalmi szellemet. Ez, az a szellem, amely az egyébként legális és békés mozgalmakat illegális utakra taszító a erőszakkal; mert annyira pszichológusnak kell lennünk, annyi pszichológiai érzéknek még a belügyminisztériumban is kell lenni, hogy tudja, hogy az ilyen hatások ellenhatásokat váltanak; ki és az ilyen tyúkszemtaposások nem azt jelentik, hogy az egyesülni, gyülekezni kivánók tudomásul veszik a szolgabíró vagy a rendőrkapitány intézkedését, szépen hazamennek, nyelnek egyet és élnek békében tovább, hanem az elkeseredést szüli bennük; és ha nem tudják az ő egyesületi életüket, panaszaikat legális úton kifejezni és kifejteni, akkor illegális utakat keresnek önkénytelenül is, tudat alatt, de tudatosan is. Erre a történelem annyi számos példát mutat, hogy igazán érdemes volna és lehetne is már tanulni ezekből a történelmi példákból. Nagyon kérem erre a belügyminiszter urat. Mi megszoktuk itt a Képviselőházban, azóta, amióta itt benn vagyunk^ — régente ezen kívül tettük szóvá, most pedig itt, amennyire ma a házszabályok megszorító rendelkezései mellett tehetjük — mindig nieg szoktuk, hogy a rechthaber álláspontra helyezkedik a hatalom birtokosa, a legfőbb hatalom gyakorlója és akármi történik, akármit csinál az a közigazgatási alantas közeg, szolgabíró vagy kapitány, neki a miniszter úrnál mindig igaza van, még akkor is, ha százszor is nincs igaza. (Jánossy Gábor: Csak akkor van igaza, ha igaza van!) Kijelentem, hogy nem tehet természetesen lefelé, csak a tömeg felé, olyan rosszat, hogy ő ezért a miniszter úr részérői a Képviselőházban abszolúciót ne kapjon. Ez a régi rossz Rechthaberei álláspont, amelyet egyszer fel kellene hagyni a köz érdekében, nem a mi érdekünkből. Nem pártérdek ez, mert a gyülekezés és egyesülési joga közkincs, (Jánossy Gábor: Úgy van!) az senki5 ÖB. ûlèsè 1931 május 12-én, kedden, nek nem magán tulajdona, azzal élhet min; dlenki. Azt hiszem, hogy az az ország érezheti magát a legnagyobb biztonságban, a legszilárdabb talajon, amely elmondhatja magáról, hogy nála mindenki a meglévő, a megrajzolt kereteken belül, szalbadon, egyformán mozoghat és grófnak, gyárosnak^ napszámosnak és munkásnak egyformán joga van a gyülekezés és egyesülés lehetőségeit a maga számára kimeríteni. Ezek az országok vannak igazán biztonságban és tessék elhinni, a felfordulás veszedelme éppen azokat az országokat fenyegette és érte a múltban és éri a jövőben leginkább, amelyek elzárkóznak ez elől, ahol kétféle polgárt teremtenek meg, ahol a polgárságnak kétféle típusát ismeri és deklarálják hivatalosan a közigazgatási hatóságok. Erről van szó és én nagyon szeretnémi, ha éhben a kérdésben a miniszter úr végre egyszer mégis csak feladná merev álláspontját és nem a Rechthaberei magas lováról, hainem az igazság szempontjából mérlegelné a helyzetet. Merem állítani, hogy ha egyetlenegy esetben, amikor a szolgabíró a belügyminiisztérium rendelkezésein magán túltevén, hatáskörével visszaél, egyszer a körmére koppintanának, meggondolná, hogy iiyení kérdésekhez hozzányúljon; amíg azoniban a legfőbb fhelyről dicséreteket kap és meg nem érdemelt mentségekben részesül; addig ez tovább fog menni mindaddig, amíg egyszer meg nem akad. Ezzel a témával végeznem kell, mert hiszem múlik az idő (Jánossy Gábor: Az igaz!) méltóztassanak tehát megengedni, hogy áttérjek egy másik kérdésre, amelyet szintén szükségesnek tartok a nagy belügyi problémák komplexusaiból kiragadni, s ez: a választójog kérdése. Ne méltóztassék ezen mosolyogni! (Jánossy Gábor: Máson mosolyogtam! Én szabom meg, hogy min mosolygok s nem a képviselő úr!) Annyira híve vagyok a közszabadságoknak, hogy ezen a téren nem akarom korlátozni igen^ t. .képviselőtársamat, mosolyogjon, amikor és amennyit akar, ez a téma azonban nem olyan, amelyen mosolyogni lehe,tne, sőt ez egy sírnivaló téma, (Esztergályos János: Mentségére szolgál a képviselő úrnak, hogy mindig mosolyog!) mert sírnivaló az, hogy 1931-bein^ annyi tapasztalat, annyi történelmi esemény után, ilyen helyzetben még a választójogról kell beszélnünk, s hogy ez ma egyáltalában aktuális téma. Ezen sírni lehetne, mert valóban sokkal rosszabb a helyzet mindenféle tekintetben úgy gazdasági, politikai, rnint külpolitikai szempontból, semhogy megengedhetnők magunknak azt, hogy nekünk a választójog kérdése még aktuális kérdés legyen. Egészen más, ennél sokkal fontosabb problémákkal kellene az időt eltöltenünk, ha a mi kormányzatunk s a kormányzat mögött ülő többség a helyzet magaslatán állana. A választójogi reformot sürgetni ma 1931-ben anakronizmus, mint egy Rip van Winkle, aki felkelt és egy egészen más, fejlődöttebb világot látott maga körül, (Jánossy Gábor: Békebeli operett! Nem igaz!) és nem tudta megérteni mi történt, úgy mi is feltámadtunk az utolsó húsz esztendő eseményei után és egy visszafejlődött világot látunk. amit nem lehet megérteni. Azt mondják, a kormány programmááb an benne van a titkosság és minden parlamenti párt akarja. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Az interparlamentáris unió magyar csoportja legutóbbi ülésén, a mi kezdeményezésünkre a titkos választójog mellé állt és legutóbb Londonban is felvetették a kérdést. A