Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-490

Az országgyűlés képviselőházának U90. ülése 1931 április 22-én, szerdán. 41 vaslatból, ha törvény lesz, iparfejlesztés és ipari fellendülés is lesz. Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Ház! En is kénytelen Vagyok rámutatni arra, hogy a törvényjavaslat címe nem fedi a törvényjavaslat lényegét. Nevezetesen a törvényjavaslat iparfejlesztésből szól, a cím is így szól, holott valójában 'ez a törvényjavaslat csak a belső szükségletedet kielégítő ipar fejlesztésére tesz valamelyes nagyon bátortalan, nagyon óvatos intézkedéseket. Az általános vita folyamán én is és többen rámutattunk arra, hogy a javaslatnak az a liátránya, hogy csak azoknak az iparágaknak támogtását kívánja, amelyek hazánkban egyáltalán nem, vagy csak elenyésző kis mértékben gyártott cikkeket állítanak elő. A mai 'válságos időben szükség volna arra, hogy a "kormány azokat az iparágakat is támogassa, 'amelyek nagy áldozatkészséggel a hazai szükséglet fedezése után exportra dolgoznak és nagy áldozatokkal ^ exportpiacokat keresnek :

fel. Ilyen két iparág a mezőgazdasági gépgyártás az ezzel kapcsolatos malomipar és a 'bútorgyártás. Mindkét t gyártási ágban már 'békeidőben, tehát a háború előtt az ország •szükségletét messze túlhaladó mennyiséget 'állítottak elő. Köztudomású dolog, hogy az a 'gyár, amely ma alig képes munkásokat foglalkoztatni, a Hoffer és Schrantz gyár, a há'ború előtt exportra dolgozott és gyártmányait 'túlnyomó részben Bulgáriában, Szerbiában éi 'Oroszországban helyezte el. Ma ez a gyár úgy'szólván teljesen pang. Életérdeke lenne az or'szágnak, hogy ezt az iparágat fellendítse, valamiképpen lehetővé tegyék azt, hogy ezek a 'gyárak a jövőben is exporttal foglalkozzanak. 'De úgy látszik, hogy mi még nyomorúságunkban és elesettségünkben is sokkal büszkébbek v;igyunk, semmint, hogy olyan iparágakat 'karolnánk fel, amelyek alkalmasak arra, hogy "az országban tekintélyes számú munkásnak 'munkát adjanak. Mi az exporttal valahogy 'egészen furcsán vagyunk. Nap-nap után olyas'hatjuk a kormány által szubvencionált és tá'mogatott újságokban az orosz veszedelmekről 'szóló híreket. Nem múlik el nap, hogyha a szegény nyárspolgár a reggeli kávé mellé odaveszi az újságját, ne legyen libabőrös a háta attól, hogy mi minden történik Oroszországban. Arról nem is akarok beszélni, hogyha fele igaz lenne azoknak az orosz rémségekről leadott híreknek, akkor Oroszországiban ötmillió ember sem élne, a többit a szovjet már kipusztította volna. De nem erről akarok beszélni, hanem imagáról az orosz iparról. Rémképeket festenek és felszólítjuk mi magyarok, mi szegény koldus magyarok, akiknél az egyik gyár a másik után. az egyik Ipar a másik után csukja be a műhelyét, a világ kapitalistáit, hogy egyesüljenek a szovjet ellen. Mi írunk vezércikkeket arról, hogy micsoda szörnyű veszedelem fenyegeti Európa iparát az orosz dömping által. Közben elfeledkeznek arról a csekélységről, hogy Magyarországon is van dömping, mégpedig a dömpingnek legrettenetesebb formája, a szociálpolitikai dömping, az alacsony munkabérek, a szociális gondoskodás hiánya folytán előálló árkülönbség dömpingje. De nem ez a fontos. A fontos az, hogy ugyanakkor, aimikor a kormány által támogatott lapok a legborzasztóbb színekkel ecsetelik azt a veszélyt, amely Európát fenyegeti a szovjet részéről, ugyanakkor a német nagyiparosok, — akik hazájukban százezer márkákat áldoznak a náci-mozgalomra — elmennek Oroszországba, nagyszerűen fogadják őket az orosz urak, pompásan ellátják őket, előkelő autókon járják be az országot és hoznak haza 300 millió márkás megrendelést. Most ezen felbuzdulva, a lengyel és csehszlovák iparosok is rohantak Oroszországba, udvarolni a szovjetnek és amint a lapokból olvassuk, nemcsak t a német, hanem a lengyel és csehszlovák gyárak is igen pompás üzletet kötöttek a szovjettel, a nélkül, hogy félírének attól, amitől itt a magyar közönséget a mi lapjaink óvják. Bocsánatot kérek, ennél talán véresebb tragikomikuim ninfcs, mint a mi helyzetünk. Ezerszámra állanak a munkások munka nélkül, egyik gyár a másik után zár be; vannak nagyszerűen Iberendezett ' mezőgazdasági gépgyáraink, vannak pompásan berendezett bútorgyáraink, vannak kitűnő munkások hozzá, szakmunkások, a felsőipariskolák valósággal ontják a tanárokat, tanítókat, rajzolókat, tehát a szakmunkásokat, az elitmunkásokat, mégis az exporttermelés teljesen megakadt; mi nem használjuk ki azt a kedvező lehetőséget, amely azáltal adódik, hogy Magyarország fővárosa a Duna mellett van és a dunai államok felé tudnánk exportálni. Nom, mi ezt nem használjuk ki és csendesen nézzük, hogy azokat a piacokat, amelyeket a háború elölt a magyar ipar látott el termékekkel, egymásután hódítják el előttünk más nemzetek. Mi, «büszke spanyolok», nem akarunk szóbaállani a szovjettel, az utódállamokkal, inkább tűrjük, hogy munkásaink, tisztviselőink, mérnökeink tízezrei idehaza éhezzenek és nyomorogjanak. Most egy törvényjavaslatot nyújtott be a kormány és mindenki azt hitte, hogy ez a törvényjavaslat majd támogatni fogja az exportiparokat, hogy ez a törvényjavaslat majd valamivel elő fogja mozdítani az exportlehetőséget és kilátást nyújt arra, hogy az ipar valahogy kissé fellendüljön és a gyárak benépesüljenek munkásokkal. Sajnos, a törvényjavaslat figyelmes átolvasása után erre nézve semmiféle nyomot nem találtam. Es én nagyon sajnálom, hogy az igen t. miniszter úr legalább a 6. szakasz módosításának kiegészítésével nem segíthet ezen a téren valamit. Nem kellene más, mint egy szakaszt felvenni, pár mondat az egész (olvassa): «Különösen vonatkozik ez olyan vállalatokra, amelyek a 2. §-ban előírt mértéken felüli üzemen, új vagy régi üzemen kívüli gyártelepen a nehéz gazdasági viszonyok között, nagymérvű helyi vagy országos munkanélküliség mellett azon szakmába e törvény életbelépte előtt egy évnél nem régebben felvettek, vagy ezután felvenni vállalnak, tekintet nélkül arra, hogy cikkeik a 3. § követelményeinek megfelelnek-e, azon esetben, t ha gyártmányaiknak legalább 30%-át exportálni képesek.» (Az elnöki széket Puky Endre foglalja el.) Ilyen vagy ehhez hasonló rendelkezést kellene felvenni a törvényjavaslatba, hogy ezzel is valamennyire megkönnyítsük azoknak a vállalatoknak a helyzetét, amelyek exportra dolgoznak, hogy lehetővé váljék az export és lehetővé váljék az, hogy a gyárak munkásokkal ismét benépesedjenek. Már pártállásomnál fogva is felteheti mindenki, hogy nem a gyárak érdekében állottam fel szólani. Kénytelen vagyok azonban az igen t. miniszter úr figyelmét felhívni, ha nem tudná, különösen a mezőgazdasági gépipar 1*