Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-499

Az országgyűlés képviselőházának h99. A kérdés elbírálásánál egy ténykérdést kell figyelembe vennünk. A közel 2'5 milliárdnyi ipari termelésben — hogy objektívek legyünk — benne vannak azok a nyersanyagok is, amelyekből az ipari cikkek előállíttatnak. Hogy közelebbről megmagyarázzam: ha felőriünk 10 millió métermázsa búzát, a malomipar itermelése nem az, amit az lisztben kifejez a közvetlen ipari termelés révén, hiszen benne van a búza nyersanyaga is, ha tehát ezt leveszem, mégis odajutunk, hogy a mezőgazdasági termelés több; végeredményben tehát azok az áldozatok, amelyeket meg kell hozni, indokoltak, igazoltak és merem is állítani, hogy az ipar részéről — eat imint kereskedelemügyi miniszter szögezem le — nem is tapasztaltam ellenállást abban a tekintetben, hogy a mezőgazdaságnak segítségére siessünk. Egészen meglepett az a beállítás is, hogy a kisgazdatársadaloin termelését szembeállították a kisipar »termelésével, mintha ez utóbbi volna a nagyobb és a másik a kisebfo. Engedelmet kérek, ez csak azt jelenti, hogy nem ismerik az ország struktúráját. Végeredményben ha van 1 millió kisgazda és 300.000 kisiparos, nem kell sok logika^ és sok utánaszámítás. hogy melyik termelési ágnak a termelése lesz előnyben. Nem szeretem itehát az ilyen statisztikai összehasonlításokat, mert ezek végeredményben ilyen beállításban nem alkalmasak arra, hogy az összhangot teremtsék meg az egyes foglalkozási ágak között, hanem csak arra alkalmasak, hogy indokolatlanul ellentéteket támasszanak. Nem olyan időket élünk, — nem tudom eléggé hangsúlyozni — hogy egyes gazdasági ágak egymásnak örökös szemrehányásokat tegyenek. (Elénk helyeslés.) Ez olyan fényűzés, amellyel az ország mai helyzetében nem élhetünk. Ma az egymásrautaltság, az összefogás kell, hogy jellemezzze az összes gazdasági ágakat. (Elénk helyeslés.) A magyar mezőgazdaságnak tudnia kell azt, hogy a magyar iparra szükség van, hogy annak fejlesztéséhez hozzá kell járulnia, s az iparnak is tudnia kell, hogy nem fog tudni megélni a magyar mezőgazdaság nélkül, mert ha egy ilyen nagy fogyasztóterület kiesik, akkor hiábavaló minden további erőlködés ipari téren. Friedrich István igen t. képviselőtársain félreértette a Belvárosi Körben mondott egyik beszédemet. Én akkor nem azt mondottam, hogy az államhatalommal próbáljuk ezeket a kérdéseket megoldani. (Friedrich István: Akkor jó!) En csak egy ténykérdést állítottam be és azt mondottam, hogy tessék végignézni a világgazdaság alakulását: Lehetetlennek tartom, hogy a nyerstermények árai majdnem kivétel nélkül, de speciálisan a mezőgazdasági termelésnél, a világháború előtti időhöz képest legalább 30—40%-kai visszamentek, ellenben ugyanakkor az ipari termelésnél még mindig 100 százalék körül mozognak vagy a 100 százalékon felül vannak. Egész objektíven feltártam az indokokat, — ha jól emlékszem, a kartellvita folyamán elmondottam, hogy milyen indokok járultak hozzá a mezőgazdasági termékek értékcsökkenéséhez: a túlfűtött termelés minden vonalon, az új területek bekapcsolódása stb., amikre most nem térek rá. Rámutattam arra is, hogy az ipari termékek árszínvonalának leépítése, lebontása nem olyan könnyű feladat, mert annyi sok tényező játszik közre, amelyek nem engedik meg annak a színvonalnak beállítását, amelyet különben mindenki óhajtandónak tart. Viszont egészen objektíve fel kell állítani a kérdést, — most ne magunkról beszéljünk, kapülése 1931 május 7-én, csütörtökön. hu csoljuk ki magunkat egészen — hogy világgazdasági szempontból óriási ellentét, nagy diszparitás van a mezőgazdasági cikkek és az ipari cikkek áralakulása között. Ez végre lehetetlen dolog! Ha ez így tart még egy-két évig, a mezőgazdaság vásárló képessége teljesen megsemmisül. Arra is rátértem, hogy nem látok más kiutat, mint azt, hogy tényleg meg kell néznie az iparnak, — nem azt mondtam, hogy az államhatalom; ha tud valamit az államhatalom lenni, helyes és tegye meg kötelességét — tud-e kialakítani egy olyan termelő árszínvonalat, amely megfelel a mai viszonyoknak. A másik oldalon természetszerűleg törekedni kell az őstermelés, a mezőgazdaság árszínvonalának emelésére. Ebből a szempontból indultam ki és ezért hangsúlyoztam azt, hogy ebben az irányban látom a világ gazdasági életének kifejlődését. Nagyon helyesen mutatott rá igen t. képviselőtársam arra, hogy ennek egyik útja a kereskedelmi szerződéseknek útja, ahol lehet bizonyos eredményeket, lehet nagyobb gazdasági piacokat elérni. Ez az az út, amelyre az egész világ törekszik, mert végre a mezőgazdaság is észbekapott s a nemzetközi konfereneiák. ha ma még nem is tudnak komoly eredményeket elérni, de azért mégis mindjobban konkretizálódnak a feladatok. Hiszen éppen igen t. képviselőtársam nagyon helyesen, nagyon okosan beleszólt egyszer az én egyik beszédembe, azt mondván: kartellirozni ikell majd a mezőgazdaságot, (Friedrich István: Majd megvertek, amikor mondtam!) A londoni konferencia is ebben a gondolatkörben működött. El lehetett érni eredményt a cukorrépatermelésnél, sokkal nehezebb azonban ez a kérdés a búzánál, de azért a reményt feladni nem szabad. Annál inkább ezen az úton kell haladni, meri akármennyire is nézzük ma a kérdést az ipart illetőleg, határ van szabva annak, hogy az áralakulás milyen színvonalon mozoghat. Nem tudom megérteni magam sem; nem akarom, hogy erre vonatkozólag félreértsenek, hogy tőkeellenes, iparellenes vagyok, — hiszen most már annyira benne van a levegőben ez a jelszó — de tényleg látja az ember, hogy a technika óriási fejlődésével 10 ember helyett egy ember dolgozik, stb., s az olcsóbb termelés kérdése mégsem oldódik meg. Erre értettem én, hogy a tőke és a technika összefogva, meg kell, hogy oldják ezt a kérdést, mert különben én az egész világgazdaság helyzetét vigasztalannak látnám. így értettem ezt és azt hiszem, hogy ez ellen észrevételt tenni nem lehet. Éppen ebből indult ki igen \. képviselőtársam, aki ezekkel a gazdasági kérdésekkel mélyen foglalkozott. Nagyon sajnálom, hogy ellenvetéssel méltóztatott élni a boletta-rendszer ellen. Vezessük csak le ezt egy egyszerű formulára! Ha Magyarország mezőgazdasági termelése egyensúlvban volna az ipari termeléssel, vagyis hogy világosabban fejezzem ki magam, ha nem kellene exportállamnak lennem, nem sokat törném a fejemet, hanem ugyanazt csinálnám, amit a többi európai importállam. Látjuk, hogy egy tollvonással, rendeleteknek marói-holnapra való kiadásával ezek az államok tudják emelni az ő agrárvámjaikat és ennek alapján tűrhetővé teszik helyzetüket. Teszik ezt még ott is, ahol ez már talán nem is egészen indokolt. De ez végeredményben minden nemzet belső politikai ügye. Ha* én nem tudom ezt megtenni, mert exportállam vagyok, azért ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy nekem semmit sem kell tennem, semmit sem lehet tennem. Hiszen a 66*