Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

Az országgyűlés képviselőházának U98. ülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 383 cölöpöket es ezek most is úgy állnak azóta. Hol van itt a régi ígéret végrehajtása, amelyet a választások előtt tettek felelős kormányférfiak? Ezek az ígéretek nemcsak választási csemegét jelentenének, hanem megvalósításuk fontos közérdeket szolgálna, de a miniszteri ígéreteket azóta, úgy látom, vagy jégre tették, vagy leeresztették a Tiszán éppen úgy, mint ahogy leeresztik a felvidéki tótok most is az úszó szálfákat. Ennek ellenére most is azt mondja az előadó úr, hogy nagyobb beruházások fognak történni, amelyeknek kedvező jeleit az egész gazdasági életre rövidesen majd meg fogjuk látni. «Rövidesén», «majd a jövőben», ebben fejeződik ki a kereskedelemügyi kormánynak tevékenysége, — eltekintve a háziipar terén elért konkrét eredménytől. Erről majd holnap a kereskedelemügyi miniszter úrhoz teljes megértéssel beiszélni js fogok, de ettől eltekintve megfogható eredményeket, amelyek a végválságban küzködő magyar gazdasági élet reorganizációjához vezetnek, nem látok. Méltóztatik beszélni az energiagazdálkodásról, a villanyárammal való gazdálkodásról. A vidéki városok nyögnek a villanyáram miatt. Két nagy hatalmasság küzködik egymással és sokszor ez a két hatalmasság a fogyasztóközönség kárára és rovására egyesül. Ez a két hatalmasság a Salgó és a Tröszt. Hódmezővásárhely például 8"8 fillért fizet hektow,attóránként mint egységárat. Méltóztassék ezt meghallgatni azoknak, akik itt Budapesten 3*5 fillért fizetnek hektowattóránként. Nem mehetünk panaszokkal a királyi bírósághoz, amelyet itt mégis mint szakbíróságot kompetensnek tarthatunk, mert a t. kereskedelemügyi miniiszter úr tölbbszöri kérésünk és felszólalásunk ellenére nem szüntette meg a döntőbizottságok ezt a háborús eredetű intézményt. A döntőbizottsághoz mehetünk panasszal, hogy szállítsák le az egységárat, de hiába. Akármilyen tisztelettel vagyunk is a döntőbizottság tagjai iránt, azok között van két kinevezett tag, akiket az elnök nevez ki, kettőt^ választanak a magasi mérnöki karból. Itt a részrehajlatlanságot nem lehet olyan mértékben megtalálni, hogy teljes bizalommal legyünk iránta, különösen akkor nem, hogyha olyan nagy hatalmasságok mozognak a döntőbíróság pártatlan ítéletének befolyására és a fogyasztóközönség kárára való kialakulására, mint például a Mák. __ Méltóztatik tudni, hogy mi az a Mák? (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem! — Derültség. — Egy hang a középen: Növény!) Ez áll a tröszt háta mögött. (Zaj jobbfclől,) Kartellnövény, hogyha már növényről van szó. A Magyar Általános Kőszénbánya szállítja a Trösztnek a szenet. Olvasom, hogy egy igazgatósági tag évi jövedelme 50—60.000 pengőt tesz ki. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Csak negyvenezret!) Amikor ilyen nagy hatalmasság az az intézmény, amelytől várnunk lehetne, hogy a villamos egységárak leszállíttassanak a kellő színvonalra a fogyasztóközönség javára, — mert a villany nem fényűzési cikk, hanem közfogyasztási cikk — akkor én kedvező ítéletet ettől a döntőbizottságtól nem várhatok. De menjünk tovább. A t. kereskedelemügyi miniszter úr — mond az előadó úr — a kisipari kölcsön feltételeit enyhíteni lógja, hogy ne legyen olvau nehezen hozzáférhető, mint eddig volt. íme, tehát maga a t. előadó úr és a t. miniszter úr is elismeri, hogy a kisipari hitel feltételei eddig nem voltak olyanok, hogy annak révén az igénybevevő kisiparos boldogulhatott volna. Ez a mi igazolásunk. De miért csak most rendezik a kérdést, amikor a kisiparosok nagyrésze már a tönk szélére jutott és a végváltságba csaknem teljesen belesodródott? Itt van az ipartestületi reform kérdése, a központi szerv megalapítása, az önálló kézműveskainarának felállítása. Miért félnek ettől, t. kereskedelemügyi miniszter úr? (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Most meglesz!) Mi lesz? Az csak megfejelése lesz a mostani ipartestületeknek! Lesz egy központi szervezet, de nem önálló hatáskörrel felruházva, úgy, mint szeretnénk. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Dehogy nem!) Megmondom, t. kereskedelemügyi miniszter úr, mitől /élnek az urak. Attól félnek, hogy a kisipari réteg, ez a nagy tömeg, amely tagadhatatlanul ma még egyik jelentős része az ország polgári társadalmának, a kormány befolyása alól ki fog kerülni. Én a kereskedelmi kamarák^ működését igen nagyra becsülöm a szakszerűség, szakavatottság, gyakorlati tanácsok tekintetében, hogy azonban ettől független, önálló kézműves ka mára felállítását miért nehezményezi a kormány, amikor az ipartestületek többsége országos viszonylatban az önálló kamara felállítása mellett döntött, ezt nem tudom megérteni. (Vakis egy magyarázatot tudok: attól félnek, hogy ezekben az önálló kézműves-kamarákban a kisiparosság gazdaságilag és szociális alapon szervezkedni fog, s amikor a maga jogos érdekeinek kivívására törekszik és amikor azokat alkotmányos eszközökkel követeli, akkor egyúttal óhatatlan, — és felebbezhetetlen tény, hogy ehhez joga is van — hogy politikailag is úgy mozdul meg, ahogy az a mostani kormányhatalomnak nem lesz kellemes és kedves. (Kállay Miklós: Az érdekeltségeknek nem ez az álláspontjuk! Teljesen meg vannak elégedve!) Engedelmet kérek, én tudom, mi volt az érdekeltségnek álláspontja pár esztendővel ezelőtt. (Kállay Miklós: Most is!) Az önálló kézműves kamara mellett nyilatkoztak. Azóta gyúrták és dolgozták a vidéki ipartestületeket, s ezek, minthogy a kormány nem volt hajlandó megadni az önálló kézműveskamarát, hozzáfanyalodtak ahhoz, hogy megelégedjenek egy más központi szervvel, amelyet az ipartestületek feje fölé tesznek és amelynek létesítése a kormányra nézve mindeneséire kedvezőbb és rózsásabb politikai auspiciumok mellett teremthető meg. De van itt egy nagyon komoly kérdés, t. Képviselőház, amelyre a 1. miniszterelnök úr, akinek nyilatkozatát beszédem elején citáltam, hivatkozott, nevezetesen a polgári társadalom kérdése n kisiparossággal kapcsolatosan. Nem lehet megakadályozni, a viszonyok hozzák magukkal, hosszú évek mulasztásai, megígért, de meg nem tartott kormányintézkedések, egész iparágak Veszendőbe indulása és az általános elégedetlenség terjedése hozza magával, hogy a kisiparosság a vidéken mind nagyobb és nagyobb rétegekben áll az ellenzéki lobogó alá, úgy, hogy vidéken még nagyítóüveggel, még látcsővel is alig lehet kormánypárti iparost találni. (Kállay Miklós: Ugyan kérem! Hiszen az egész Tiszántúl kormánypárti!) Dehogy az, nagyon téved a t. államtitkár űr! Lehet a vezetőket, lehet egyeseket, lehet azokat, akik bejáratosak a miniszter urakhoz és az államtitkár urakhoz... (Kállay Miklós: En tudom!) En is tudom, ipartestületi elnök vagyok. Orosházán ott voltam a t. miniszter úrral egy kongresszuson. Tudjuk, hogy a politikán felül és a politikán kívül közös célok szolgálatában meg tudjuk érteni egymást és akkor még annak az ellenzéki kisiparosnak is azt