Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-498

Az országgyűlés képviselőházának 498. tételek mellett, megvan a kisipari hitel is, és . pedig nem nehezen hozzáférhetőleg, nem két jó bonitású kezes jótállása, vagy betáblázás mellett és a felmondásnak kedvezőtlen rendezésével, szóval a bank által jelenleg is adható váltókölcsönök feltételei mellett, hanem sokkal könnyebben, az ingójelzálog bevezetésével is és hogyha az az iparos nem tud fizetni munkásainak, amikor vállalatot vesz a nyakába, — mert nem saját javára, hanem nyakába veszi a vállalatot és azt sem tudja, hogy a hasznot miképpen éri el — akkor kap időlegesen hitelt, amit eddig nem kapott. Ha mindezekre azt fogja mondani a miniszter úr, hogy megcsinálta, akkor indokolt lesz Lingauer képviselő úrnak a kormánynak előlegezett bizalma. Ami azt illeti, hogy egyes iparágak tönkrementek az országban éppen az automobilizmus nagyobb arányú elterjedése révén, így a szíjgyártó, a bognár és a kovácsipar, vagy ha nem is mentek teljesen tönkre, igen nagy a veszedelem, annyi bajjal, nehéz megélhetéssel küzködnek, ezt én teljesen aláírom. Itt is elől kell járnia a kormánynak abban az akcióban, (Bródy Ernő: Nem konkurrenciát teremteni!) amely arra irányul, hogy ezeket az iparágakat újból életképesekké tegye és ha már részben tönkretette az autóipar ezeket az iparágakat, akkor legalább ne sodorja ezeket a kormány a teljes tönkremenésbe azáltal, hogy a közüzemek révén még konkurrenciát teremt nekik. (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) Lingauer t. képviselőtársam azt monda, hogy áldásosnak tartja a kisiparra nézve a kereskedelemügyi tárca költségvetését. Ügy látom, hogy eddig nem élvezhette a kisipar ezt az áldást, legfeljebb osak jégvej rést, vagy pedig minden reményt elfagyasztó nagy-nagy téli hideget érezhetett a kisipar a kormány részéről éveken keresztül a helyett, hogy a gyámolító, a helyett, hogy a rügyfakasztó, a helyett, hogy az új életet jelentő meleget érezhette volna. Mindjárt bizonyítom azt, amit mondtam. Két esztendővel ezelőtt azt monda gróf Bethlen István miniszterelnök, a kormány feje, iaki tehát a t. kereskedelemügyi miniszter úr felett is áll, hogy a kisipari foglalkozási ág nem csupán közgazdasági szempontból nagyjelentőségű, hanem egyúttal a politikai és társadalmi rend erős oszlopa is. A társadalom egységének megbontására törekvők hamis jelszavakkal akarják önző céljaikat megvalósítani, így a kisipari rétegeknek elhódítását is. Tovább is ment a miniszterelnök úr azt mondaná, hogy ennek a kézművesipari foglalkozási ágnak Magyarországon több olyan hajtása van, amely az egyéni munka kiválóságával a versenyképességet a magyar kézművesipar számára a külföldi piacokon is megteremtette. Azt is monda a miniszterelnök úr, hogy a magyar kézművesipar ma a legsúlyosabb gondokkal küzd és a segítési módoknak egész sorára volna szükség, hogy, a kézműiparos a jövőben is boldogulni tudjon. Megemlített e, hogy a kisipari hitelt rendezni kell, az ipartestületi reformot keresztül kell vinni, a közszállításban való fokozottabb és minden melléktekintet nélkül való igazságos részvételt biztosítani kell a kisipar számára, meg kell szervezni a kisipari kivitelt a külföldi államokiba, mert mindez — mondta a miniszterelnök úr — eddig nem volt megszervezve olyképpen, hogy jogos kívánságainak kellő súllyal tudott volna érvényt iszerezni a kisiparosság. A szervezettség hiánya — szintén a miniszterelnök úr monda — egyúttal lehetetlenné tette, hogy politikai, gazdasági és társadalmi éleülése 1931 május hó 6-án, szerdán. 38Í tünkben a kézművesiparosság számarányának megfelelő helyet foglalhasson el. Ezt 1929. március 1-én, tehát két esztendővel ezelőtt mondotta a t. miniszterelnök úr. Kzekből a szép kijelentésekből azóta mi vált valóra? Semmi, semmi és, harmadszor is semmi, mert még csak most nyújtották be a kartelitörvényjavaslatot, az iparfejlesztési törvényjavaslatot. Most, két év elmultával látjuk csak ezeket. Hogy ezeknek a felemás javaslatoknak áldásait mikor fogjuk élvezhetni, annak a t. kereskedelemügyi miniszter úr optimizmusán kívül csak a jó Isten a megmondhatója. Azt monda a t. kereskedelemügyi miniszter úr, hogy azért, hogy a kisipar egységében meg legyen szervezve, még ez évben törvényhozás elé terjeszti az ipartestületek reformjáról, valamint az ipartestületek központi szervezetéről szóló törvényjavaslatot. Ezt méltóztatott mondani 1930 őszén, ma 1931-et írunk és a javaslatok még nincsenek a Képviselőház előtt, még most is az előmunkálatok folynak. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Azért nehéz magukkal beszélni, mert mindjárt azt hiszik, hogy holnap!) Engedelmet kérek, akkor méltóztatott volna mondani, hogy a jövő esztendőben, de ennek már egy éve el kellett volna következnie (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Elkészült!) a tíz év folyamán. Jó pár esztendővel ezelőtt, még akkor, amikor a t. kereskedelemügyi miniszter úr nagy szaktudásával a pénzügyminiszteri székben ült, elegendő öszszeget kellett volna bocsátania az akkori magyar kereskedelemügyi miniszter rendelkezésére, hogy a kisipari hitel kérdését intézményesen rendezhesse. Azt is méltóztatott mondani a t. kereskedelemügyi miniszter úrnak egy békéscsabai lapban, szeretett választókerületének egy lapjában, hogy a felesleges közüzemek csökkentéséhez hozzá kell nyúlni, a túlságosan megnövekedett állami szervezetet le kell faragni, ami természetszerűleg majd a jövőben az adóteher lényeges kisebbedéséhez is fog vezetni. Mindennek már **égen meg kellett volna történniük, t. Képviselőház. Ezeknek nem időközönként a levegőbe röpített léggömböknek kellene lenniök, hanem tényeknek és valóságoknak, amelyeknek az alapján állunk és amelyeknek meglételével a magyar ipar jövőjét biztosabb alapokra fektethessük. Tegnap azt mondta a t. kereskedelemügyi miniszter úr a Belvárosi Polgári Kör gyűlésén: Remélem, hogy a nem messze jövőben eredményekről számolhatok be, a mezőgazdaság vásárló képessége fokozódni fog, az ipari foglalkoztatás is jobb lesz, és a két foglalkozási ágon át a kerekedelem is megtalálja a maga megélhetését. «Remélem», «majd», «a jövőben»: ezek olyan régi miniszteri szólamok a Bethlen-kormány tárcaminisztereinek részéről, amelyekhez hozzászoktunk, hogy azonban ebből mit tud megfogni, mit tud a maga jobb jövőjének reményében magáévá tenni az a sok adósságteherrel küzködő alany, akár a mezőgazdaság, akár az ipar, akár a kereskedelem terén dolgozik és verejtékes m unkával iparkodik megszerezni a maga és családja számára a megélhetést, arravonatkozólag feleletül csak azt mondhatom, nem defetizmusból, amit én is kifogásolok, — helyesen mondotta a t. kereskedelemügyi miniszter úr tegnap, hogy nem szabad defetistának lennünk, — hanem a való élet irtózatos nehézségei folytán a nagy pénztelenség miatt, ami az egész országban megvan ma minden foglal64*