Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 363 többször mondottam, hogy el tudok képzelni általámos titkos választójog mellett egy virágzó országot, el tudok azonban képzelni általános titkosság mellett egy pusztuló országot is, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) el tudok képzelni diktatúra mellett egjr virágzó országot, (Zaj a szélsőbaloldalon.) és ugyancsak el tudok képzelni diktatúra mellett egy pusztuló országot is. (Úgy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Nem a formán múlik, hanem a lényegen, attól függ, hogy hogyan kezeljük a kérdéseket. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Ha felülről jövő, erővel a nép érdekeit felkaroló, a magyar nép lelkületének megfelelő politikát folytatunk, akkor meg vagyok győződve, hogy nincs szükség importra, hanem a patriarchiális magyar viszony helyreállításával, annak ősi hagyományával a mi közéletünkben is biztosithatjuk azt az egységet és azt a harmóniát, amelyre egy országnak a nagy történelmi feladatok teljesítése céljából szüksége van. (Egy hang a jobboldalon: Mit szól hozzá Kohók? — Kabók Lajos: Pusztulunk mi titkosság nélkül is! — Egy hang a baloldalon: Hát még akkor!) T. Ház! Mármost szememre vetik igen t. ellenzéki képviselőtársaim, hogy amikor én még az ellenzékiség keserű kenyerét ettem, szintén hirdettem az általános titkos választójogot. Erre vonatkozólag megállapítom a következőket: én sohasem hirdettem az általános titkos választójogot, én hirdettem a titkos választójogot, de nem az általános titkosat, ez nagy különbség és most is hirdetem, hogyha méltóztatnak kitalálni egy olyan rendszeri, melyben a nemzet nagy érdekei védve vannak, akkor ma is a titkosság mellett vagyok, de ez nem az én ügyköröm, s méltóztattak tőlem követelni, hogy maradjak a tárgynál és elsősorban honvédelmi miniszter legyek. (Derültség.) Ezért tehát ezeket a kérdéseket méltóztassanak a felelős miniszterhez intézni. (Helyeslés jobbfelől. — Kabók Lajos: ön is tagja a kormánynak, mégis csak siettetheti a minisztertanácsban!) Nagy Emil igen t. barátom egy kényes kérdést boncolgatott és ez a pacifizmus kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Si vis pacem, para bellum, ha békét akarsz, készülj a háborúra, ebben egyetértünk, ö azonban a háborút elhagyja és csak azt mondja: legyünk erősek. A jelszavakkal való operálást én is a legveszedelmesebb dolognak tartom, azonban a pacifizmus jelszava is egy igen veszedelmes jelszó, mert mi nem ilyen okosan értelmezett paeifizmust ismerünk és tanultunk megismerni a történelem folyamán, hanem azt a pacifizmust, amely sejtjeiben rongálja meg a nemzetet, (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) amely pacifizmusnak nyomán az a defetizmus jár, amelyet disztingválva méltóztatott előadni és amely pacifizmus azt jelenti, hogy végeredményben struccpolitikából dugjuk a homokba fejünket és várjuk, amíg az elkövetkezendők ránkszakadnak. Igen t. képviselőtársam helyreigazította ezt a pacifizmust, amikor azt mondotta: szereti fajtájának virtusát, szereti fajtájának erejét, imádja a (nemzeti hadsereget és tudja azt, hogy csak az az abszolút igazság, amely abszolút igazság nyomán egy erős felfegyverzett hadsereg halad. Hát, igen t. Képviselőház, ez nem pacifizmus, ez helyes meglátása a dolgoknak, csakhogy egy jelszót méltóztatott köpenyeg gyanánt ezekre a dolgokra ölteni. Ha azonban ezt a köpönyeget levesszük, akkor ugyanott áll t. képviselőtársam, ahol én, amiKÉPVISELOHAZI NAPLÓ. XXXV. kor ugyanezt szoktam mondani, csak nem ezzel a jelszóval. A jelszó már nagyon sok rossznak lett éppen ebben az országban az okozója, mert emlékezzünk csak vissza az 1918-as eseményekre, akkor is a pacifizmus volt az, amely sajnos, az én egyik elődömnek azokat a végzetes szavakat adta a szájába, hogy: «Nem akarok többé katonát látni!» T. Ház! Az egész világ állig fel van fegyverkezve, — adatokkal bizonyítottam — akkor tehát ne hirdessük még szellemeskedés vagy akármilyen tudományos fejtegetés kedvéért és szempontjából sem a pacifizmust, hanem hirdessük azt, hogy reméljük, hogy a békét úgy fogják értelmezni a hatalmasok, ahogyan azt az egyenjogúság elve megkívánja, és reméljük, hogy megadatik a nemzet szuverenitásának imtegráns része, az, hogy miképpen fejlődjék, miképpen szervezkedjék és miképpen teljesítse nemzeti önvédelmét, amiről Lukács György igen t. képviselőtársam beszélt. De facto miről van szó? Arról van szó, — hogy visszamenjek egy pillanatig mégegyszer a leszerelés kérdésére — hogy iaz általános védkötelezettséget, vagy a zsoldos hadsereget tartsuk-e fenn, megállapítsuk-e »a létszámot vagy ne állapítsuk meg, legyen-e tartalékképzés vagy ne legyen, milyen legyen a fegyverkezés, lehet-e nagykaliberű, vagy kiskaliberű legyen, lesz-e nekünk légi haderőnk stb. Ezekben a kérdésekben azt tartom, amit imár azon a bizonyos előadásomon is mondottam, hogy bármennyire is helyeslem, hogy tudósok foglalkozzanak a kérdéssel, de >a tudósok rezultátumával a politikusnak kell foglalkoznia. Lehet, hogy a tudósnak száz százalékban igaza van, a politikus ellenben az igazságot ebben a kérdésben félreteszi, mert 'aktualitása nincsen. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekután néhány részletkérdésre válaszoljak, amelyek részben adminisztratív jelentőségűek, de vannak benne elvi kérdések is. Kun Béla igen t. képviselőtársam ibeszélt a monarchiáról és az önálló magyar hadseregről. Neki abban teljesen igaza van, de ez inkább csak retrospektív jelentőséggel bír, hogy a régi monarchiában egy önálló osztrák és önálló magyar hadsereg közös vezetés mellett valószínűleg több eredményt mutatott volna fel, mint a komplikált hadseregszervezet. Ha felismerték volna, hogy úgy a dinasztiának, mint a monarchiának legnagyobb támasza egy önálló magyar hadsereg, akkor ma valószínűleg más helyzet volna Európában. Nem ismerték fel, történelmi tévedés, végzetes, tragikus végű tévedés; volt, mint rendesen, s nemcsak a dinasztia, hanem az ország is megfizette és Magyarország keserűség árán szerezte meg azt a függetlenséget, amelyre már évszázadokkal ezelőtt rászorult volna. Beszélt arról is igen t. képviselőtársam, hogy ez a hadsereg nem termelt ki jeles hadvezéreket. Ebben bizonyos fokig azért egyezem vele, mert az a nézetem, hogy igazi vezéreket csak a nemzeti géniusz tud kitermelni. (Ügy van! Ügy van!) A hadvezéri kvalitás éppen úgy integráns része a nemzeti géniusznak, mint minden más tulajdonság ós éppen azt nélkülözte az a gyönyörű szép hadsere»', amit a vezérekben keresnünk kell. (Malasits Géza: 1866-ban a magyar Benedek volt a vezér!; Ep\pen Benedek tiltakozott az ellen, hogy 1865-ban vezér legyen, mert nem érzett erre magában kvalitást. Egyébként az a hadsereg, amelyei nem harctéren vezetnek, hanem Hofkriegsratok útján, az nem tud eredményt elérni. 62