Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. kérni a honvédelmi miniszter urat, hogy a honvédelmi tárca keretébe tartozó polgári alkalmazottak elbocsátását vonja vissza s azt a rendeletet, amelyet ilyen irányban f kiadott, hatálytalanítsa. Most is ezt a kérést vagyok bátor a hon védd mi miniszter úrhoz intézni. Körülbelül 8000 ember érdekéről van szó. 8000 polgári alkalmazott van a csapat-testeknél és különféle katonai intézményeknél, akiknek elbocsátása óriási veszedelmet jelentene a társadalomra nézve és a munkanélküliek számát rendkívüli módon felszaporítaná. A 8000 alkalmazottból 1000 a kórházakban van alkalmazva, 1500 az iskoláknál van beosztva, 2000 a ruhaellátásnál, 1000 a műszaknál, 200 az élelmezésnél és 1300 a csapattesteknél. A 8000-ből 7000 hadviselt van, közöttük 400 tiszt. Nő összesen 300 szerepel ebben a létszámban. Az a tudomásunk, hogy ezeknek az embereknek helyét a honvédelmi miniszter úr zsoldoskatonákkal akarja pótolni. En nem kívánom az okot kutatni; mi az, ami a honvédelmi miniszter urat arra vezette, hogy ezeket zsoldoskatonákkal pótolja, pénzügyi szempont azonban azt hiszem, nem szól mellette, mert egy katona ellátása körülbelül 700 pengőbe kerül, ezek az alkalmazottak pedig havi 110—140 pengő összfizetést kapnak, tehát jóval kevesebbet, mint amennyibe egy katona ellátása kerül. Egyéb szempontok lehetnek tehát azok, amelyek a honvédelmi miniszter urat vezették, én azonban arra kérem a miniszter urat, hogy akármilyen fontos szempont lenne az, amely kötelezővé tette, hogy ezt a rendelkezést megtegye, mégis igyekezzék legalább ott, ahol megtarthatók, ezeket az embereket visszatartani, ha pedig nem tarthatók vissza, akkor legalább az állam valamely más ágazatában elhelyezni, hiszen az államnak vannak üzemei, ahol ezek az emberek talán felhasználhatók lennének. Borzasztó elkeseredést váltana ki, ha 8000 ember kikerülne az utcára, mert azzal tisztában lehetünk, hogy ezek a mai körülmények között elhelyezkedni egyáltalán nem tudnak. Közöttük nagyon sok rokkant van, úgy tudom, 400 tiszt is van közöttük, a többiek is mind hadviseltek, a 8000 embernél pedig a családtagok száma körülbelül 25.000 főt^ tesz ki. Tehát 25.000 ember maradna kenyér nélkül, sovány kenyér nélkül, mert 110—140 pengőből bizony nem lehet jól élni, sőt egyáltalán nem lehet megélni. Ha ezeket a kis kereseteket is elvonjuk tőlük, éhen fognak halni. En tehát azt a kérést intézem a honvédelmi miniszter úrhoz, hogy igyekezzék ezt a kérdést valahogy megoldani, összeegyeztetni azokkal a különös hadi érdekekkel, amelyek eset leg indokolttá tennék ezt az intézkedést és valami megfelelő megoldást keresni. A másik dolog, amit a magam részéről kérek, hogy a rokkantkérdés végre vitessék át a honvédelmi tárca körébe. Teljesen lehetetlen, hogy ez segélyezés formájában, a népjóléti tárca keretében történjék, aíhol könyör adományokat kapnak a rokkantak, mert azok Hüm könyüradományt érdemelnek az ország részéről, hanem jogos járandóságukat követelik, amelyet méltán követelhetnek, (Nagy Emil: A katonai becsület is megkívánja!) Katonák ezek mind, ott mentek tönkre, a harcmezőn. A honvédelmi miniszter úr kezébe való ez az ügy, a honvédelmi miniszter úr . . . (Fábián Béla: A pénzügyminiszter úr! A pénzügyminiszter úr!) . . . tudja, hogyan kell eljárni a katonával szemben, hogy az a katona KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXV. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. megkapja a maga megbeesültetését, megtiszteltetését, és megkapja a járandóságát, amely őt megilleti. (Fábián Béla: Levonják még a poarbai küldés díját is!) Én tehát azt kérem a honvédelmi miniszter úrtól, hogy szokott keménységével ragadja mes ezt a kérdést is ás vonja magához. Sokkal jobban meg leszmek nyugodva ezek az emberek, ha a Ihonvédelmi tárca keretébe tartoznak s egészei) bizonyos, hogy a rokkant1 örvény, amelyet ezek olyan région várnak és amelyet nagyon sokszor beígértünk nekik mindnyájan, ahányain' vagyunk, mert nincs képviselő, aki ne foglalkoznék a rokkantkérdéssel, (aláu véglegesen megoildlhatná a rokkant-problémát és akkor ezek az emberek nem fognak többé nyugtalankodni. Akkor talán nem leesmek kitéve annak a veszélynek sem, hogy a rokkant-otthont el akarják vinni a mostani .helyéről egy másik ihelyre. Itt kérem az igen t. miniszter urat, tegyen le arról a gondolatról, hogy a Timót-utcai laktanyát visszakérje. Méltóztatik az igent, miniszter úrnak tudni, hogy ez az épület óriási átalakításon ment keresztül, ott obbdm a laktanyában minden féle berendezések történtek. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Lakások a tisztviselőknek!) Ezek így semmivé válnának. Nem lehet, hogy amikor százezer pengőket vittek bele ebbe a laktanyába, onnan egyszerűéin ki hurcolkodjanak és más helyen újabb beruházásokat legyenek kénytelenek végezni. Az igen t. honvédelmi miniszter általán megtalálná a megoltiást, hogy egy másik laktanyában helyezze el azokat, akiket el akar helyezni, vagy pedis várja meg azt az időt. amikor a rokkant-otthon fel fog épülni, mert hiszen a kormányzó úr ő főméltósága jubileuma alkalmából törvény vata arról hogy Budapesten kell egy rokkant-otthont építeni. Ha nagyon súlyosak is ennek az orszóignak pénzügyi viszonyai, két-három éven be'ül mégis csak sor kerül arra, hogy a rokkantottihont megépítsék és akkor ez a laktanya fel fog szabadulni Ez lenne tehát a másik kérésem a honvédelmi miniszter úrhoz, hogy legyen szíves a rokkantotthont ott hagyni, ahol van. Ezeket az embereket ne nyugtalanítsuk, mert ezek mindnyájan azt hiszik, hogy ők most vidékre fognak kerülni és teljesen el vannak keseredve. Azt mondják, hogy ők vidéken nem tudják magukat kezeltetni, nem bíznak abban, hogy vidéken éppúgy tudják őket gyógyítani, mint Budapesten, bár én a magáim részéről meg vagyok győződve arról, hogy tudnák úgy gyógyítani, de ezeknek az embereknek minden bizalma az itteni gyógy intézményekben, klinikákban és fürdőkben van. Vidékről nem tudnának ezekbe bejárni és nagyon sokan azt mondották: «Valószínűleg azért akarják ezt velünk megtenni, hogy ne tudjunk felmenni a népjóléti minisztériumba kéréseinket sürgetni», ez nem igaz. azonban az emberekben mégis ez a felfogás kerekedett felül. Ennek nem szabad tápot adni, éppen azért kérem a mélyen t. honvédelmi .miniszter urat, hogy méltóztassék ezt a tervet elejteni. Még csak egy kérést vagyok bátor intézni a honvédelmi miniszter úrhoz. Nagyon sokrokkant van, aki nem tudott elhelyezkedni a polgári életben, nem tudta a maga munkáját folytatni. Sokan kénytelenek voltak zenekarokba összeállni és ezen a réven igyekeznek kenyerüket megkeresni. Ezek a rokkantak azonban annyira le vannak rongyolódva, hogy polgári ruhájukban nem tudják foglalkozásukat folytatni, így tehát a miniszter úrhoz járulnak 51