Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-497

Az országgyűlés képviselőházának U97. ülése 1931 május hó 5-én, kedden. 349 nak a megkülönböztetett külön tisztelet, de sohasem ismerem el, hogy létezzék ország, ahol ezen alapon egy politikai olyan együttessé^- megteremtése szükséges, amely az ország sorsát különállóan vigye előbbre. A frontharcosság katonai vonatkozás s katonai vonal kozást politikaivá tenni én nem engednék meg soha, mert úgy, amint azt kívánom, hogy magában a társadalomban a katonát az őt megillető tiszteiéi tel övezzük, éppúgy nem engedném meg soha, hogy egy katona — bármilyen rangban vagy rendben — magát politikailag exponálja. A frontharcosság a katonai szolgálat emlékezetével él és másra, mint nagy tisztelet kiváltására, nem alkalmas. Hiszen ha így fognák fel a kérdést, akkor külön politikai pártban kellene tömörülnie mindenkinek, akinek valamelyes vonatkozása van ehhez a kérdéshez. A rokkantak inkább megérdemelnék ezt. Engedje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy itt valamire megkérjem. Már tavaly is voltam bátor a figyelmébe ajánlani, hogy a rokkantügynek a honvédelmi tárca keretébe kellezie tartoznia, mert a népjóléti minisztérium bürokráciájában elvész a rokkaJntak igazi ügye. Elmondottam már, hogy minden országban pl. Franciaországban, a rokkantak ügyét a hadügyminisztériumnak külön szakosztálya látja el, amely a leggondosabban, mindegyik hadirokkant nyilvántartásával, külön orvosok alkalmazáséival, külön gondozószemélyzet beállításával figyel arra, hogy ezek a hadirokkantak megfelelő ellátásban részesüljenek. Arról nem is beszélek, hogy Franciaországban, ha egy hadirokkant jelvénnyel ellátott egyén fellép a tramway-ra, ha a helyek le varinak foglalva, bárki tartozik helyét átadni a hadirokkantnak. A külső tiszteletnek jele ez a megértő társadalom részéről a rokkantak iránt. Itt nálunk a legnagyobb szomorúsággal kell konstatálni azt, hogy a rokkantak nem részesülnek abban a figyelemben, amelyet megérdemelnek. Én azt gondolom, hogy a honvédelmi tárca költségvetését ezekből a nézőpontokból kell felfogni és ha elismerem is, hogy igen sok törekvés mutatkozik arra, hogy itt elérjük azt a fokot, amely azoknál a nemzeteknél megvan, amelyekről az előbb emlékezett meg a t. képviselőtársam, amely megvan például a svájci nemzet miliciájánál, ha elérjük is azt a fokot, amelyben egy nemzet hadserege a nemzet társadalmában mintegy értékes összekötő olyan tényező, amely az osztályok között való különbségeket lefokozni alkalmas azzal, hogy a hadseregben mindenki csak érzülete, képessége és törekvése demokratikus erőssége alapján juthat előre, mégis mivel úgy a hadsereg felszerelési módjában, mint az igazságszolgáltatás tekintetéhen, valamint a tiszti fizetések tekintetében annyi fogyatékosságot látok, a törekvés jóhiszeműségét elismerve, a tárca költségvetését az általános tárgyalás alapjául sem fogadhatom el. (Helyeslés a baloldulon.) Elnök: Szólásra következik? Petrovics György jegyző: Fráter Jenő! Fráter Jenő: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Gál Jenő mélyen t. képviselőtársam fejtegetéseivel különösen a rokkantkérdést és a tiszti dotációkat illetőleg határozottan egyetértek. Érdekes dolog az, hogy a régi világban, a háború előtt Thaly Kálmán, Helfy Ignác, Irányi Dániel a közöshadsereg költségvetését soha el nem fogadták, de a honvédelmi tárca költségvetését mindig, minden alkalommai elfogadták. (Ügy van! Ügy van! — Rothenstein Mór: Akkor más idő volt!) Azt én nagyon jól tudom, — ... mindamellett, hogy a legellenségesebb lábon állottak báró Fehérváry Gézával. T. Ház! En, aki néhány esztendeje otthagytam a tényleges szolgálatot, figyelemmel kísérem a «honvédség kiképzését, összeköttetésben vagyok a honvédséggel és kijelenthetem, minden alkalommal azt a tapasztalatot szereztem, hogy ott hazafias, katonás kiképzés folyik, s ez késztet engem arra, hogy a honvédelmi tárca költségvetését elfogadjam. Lohet, hogy elcsépelt és talán unalmas dolgot fogok itt felemlíteni, de azok számára, akiket ez érdekel, sem nem elcsépelt, sem pedig nem unalmas: s ez a nyugdíjasok és a vitézségi érmesek kérdése. (Hallujk! Halljuk! jobbfelől.) Talán az ország Trianonban véghezvitt megcsonkításán kívül az utolsó tíz esztendőben olyan igazságtalanság nem fordult elő, mint amilyen a nyugdíjasoknak különféle osztályokra való beosztása. (Ügy van! balfelöl.) Mert lehetetlenség az, hogy ma a nyugdíjasok négy kategóriába vannak beosztva. A múlt esztendőben a mélyen t. miniszter úr a Nyukosz. küldöttségének, amikor üdvözölte, bíztató reményt nyújtott, »hogy talán fog valamit juttatni a régi nyugdíjasoknak. Nagyon kérem a mélyen t. miniszter urat, hogyha lehet, valamit tegyen ebben az ügyben. Nagyon jól tudom, hogy az ország anyagi körülményei ezt nem igen engedik meg, hiszen két esztendővel ezelőtt, amikor tíz százalékkal felemelték a nyuydíjasok illetményeit és a tisztviselők fizetését, ez 60—70 millióba került. Nagyon jól tudom, hogy ezt máról-holnapra megoldani nem lehet. Már ezelőtt négy esztendővel voltam bátor felemlíteni, hogyha nem lehet máskép segíteni, 65 esztendőről szállítsuk le 60-ra a korhatárt. Ha jól emlékszem, a miniszter úr ki is jelentette, — talán Szilágyi Lajos t. képviselőtársamat hozhatnám fel tanúnak, aki jelenleg nincs itt — hogy 65-ről 60-ra le fogják szállítani a korhatárt. Négy esztendővel ezelőtt, azt hiszem, én voltam az első, aki ezt kértem, és hogyha már alkudni lehet, azt kívántam, hogy 65-ről az első évbe». 64-re, a rákövetkező évben 63-ra stb. fokozatosan szállítsuk le a korhatárt, hogy valamennyire segítsünk a régi nyugdíjasoknak, mert mégis csak lehetetlenség, hogy nálunk ne azon az alapon adjanak valakinek nyugdíjat, 'hogy mennyi ideig szolgál, hanem hogy ki mennyi idős. Emlékszem rá, akkor Und miniszter úr volt pénzügyminiszter, hogy ő kilátásba helyezte, hogy a régi nyugdíjasok helyzetén javítani fognak, hiszen a nyugdíjasok létszáma csökkenőben van. Mi következett be? Az, hogy 625-tel több lett a nyugdíjasok száma a következő esztendőben. Az idén csak 359-cel lett több a nyugdíjasok száma. Ugy gondolom, mégis csak bekövetkezik a nyugdíjasok számának csökkenése. Lehetetlen állapot az, t. miniszter úr, hogy ma egy régi nyugdíjas, illetőleg a legeslegrégibb nyugdíjas, — mert négy főkategória van — aki békében szolgált s végigküzdötte a háborút, felényi annyi nyugdíjat kapjon azért, mert 1925 előtt ment nyugdíjba, mint az, aki ma megy nyugdíjba. A másik kérésem a vitézségi érmesekre vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) A vitézségi érmesek ügye a nemzetnek becsületbeli kötelessége. A vitézségi érempótdíjak összege törvényben van megállapítva s az arany vitézségi érmeseknek havi 30 pengő, az I. osztályú vitézségi érmeseknek havi 15 pengő és a II. osztályú ezüst vitézségi érmeseknek havi 7'50 50*