Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

324 Az országgyűlés képviselőházának 496. ülése 1931 május 1-én, pénteken. 1 ül vizsgálat tárgya lesznek, okvetlenül orvosi szakértők meghallgatásával döntessék el ez a kérdés, (Helyeslés a jobboldalon.) mert arról is tudomásom van, hogy az orvosi, szakértői vélemény ellenére a most már nem ott működő osztályvezető szigorúan ragaszkodott az ő saját 25%-kal alacsonyabb fokú megállapításához. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Homonnay Tivadar: Nem értem, 'honnan veszi ezt az állítását!) Most ennél a címnél egy olyan tételről fogok szólani, ami ebben a címben nincs benne. (Halljuk! Halljuk!) Mindnyájan a legnagyobb örömmel üdvözöljük az egészségügyi intézményeknek azt a részét, amelyeket általában betegsegélyezési intézmények címén ismerünk, örömmel látjuk, hogy van ilyen intézményük az állami tisztviselőknek, van ilyen intézményük a magánalkalmazottaknak, a postásoknak, a vasutasoknak stb. és csak egyetlenegy köztisztviselői kategória van, amely pedig a legjobban, a legtöbbet foglalkozik mint segédmunkaerő, mint végrehajtó munkaerő a közegészségüggyel, az önkormányzati, közelebbről a vármegyei és községi tisztviselők kategóriája, amely semmiféle ilyen jótékony betegsegélyző intézmény áldásaiban nem részesül. Mélyen t. Képviselőház! Egészen természetesnek találom, hogy legutóbb e probléma megoldása szempontjából megalakult az önkormányzati tisztviselők egyesülete, amelynek legfontosabb létesítménye a betegsegélyző szakosztály lesz. Nem azért hozom ezt most fel, hogy itt a népjóléti miniszter úr figyelmét erre felhívjam, — meg méltóztatnak lepődni — hanem azért hozom fel, hogy ő iránta a hálás köszönet szavát hangoztassam. Ugyanis ezirányban megtörténtek az előmunkálatok, megtörténtek az alapozási számítások is, ez a munkálat a népjóléti miniszter úr elé került és rövid idő lefolyása után nagy, gyönyörteljes meglepetésemre egy olyan hatalmas munkát kaptam kézhez, amely útmutatásul szolgál ezen intézmény végleges kiépítése szempontjából. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Mondom tehát, amikor a leghálásabb köszönetemet fejezem ki a népjóléti miniszter urnak lelkiismeretes buzgósága ás jószívűsége iránt, kérem őt, hogy továbbra is ezzel a jóindulattal álljon mellettünk, hogy majdan legközelebb, amikor egy nagyon nehéz problémánál egy részletkérdés megoldásáról lesz szó, — és itt reményteljes tekintetem a pénzügyminiszter úr felé fordítom — (Derültség.) akkor álljon mellettünk, hogy ezt az életbevágó nagyon fontos és sürgős intézményt mielőbb életrehívhassuk. Az elmondottakból különben önként következik, hogy a címet örömmel elfogadom. (Elérők helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra (következik

1

? Fitz Arthur jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Feliratkozva nincs senki? Kíván valaki szólani? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. A népjóléti miniszter úr kíván nyilatkozni. Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Képviselőház! F. Szabó Géza t. képviselőtársam ismételve megemlítette, hogy talán egy utasítás létezik arravonatkozólag, (F. Szabó Géza: Bocsánatot kérek, két évvel ezelőtt tétetett!) hogy 25%-kal fokozzák le esetleg ezeket a százalékszámokat. Azóta is kerestem mindenütt és kerestettem bent, hogy valami nyomát lássam az ilyen utasításnak. Ilyen utasítás nem volt. (Szabó István: Az eredmény azért megvan!) Azt nem tudom. Előfordult néha némely esetben, hogy az orvosi szakértő véleményét nem fogadták el s ez azért volt, mert nem tartották be semmiképpen azokat az előírásokat és szabályokat, amelyeket az illető orvosszakértőnek adtak, mert méltóztassék elhinni, — és ez nem hangzik hihetetlenül — vannak néha bizottságok, amelyek, midőn arról van szó, hogy más fizessen és nem ők, akkor a jótékonyságot nagyon széles körben gyakorolják. Előfordult, különösen némely vidéken látjuk, hogy egész speciálisan fogták fel munkájukat és hivatásukat. Ilyenkor azután természetesen előfordult, hogy újra és újra, más és más bizottság elé került az ügy, más és más végítélet keletkezett, mint az első projektum. Méltóztassék azonban elhinni, hogy soha ilyen utasítás nem adatott, hogy szállítsák le azt a százalékot, amit a szakértő bizottság megállapított. Ami a vármegyei tisztviisselők biztosítási intézetét illeti, mi ezt nagyon alaposan tárgyaltuk és megvitattuk. (F. Szabó Géza: Azért mondtam köszönetet!) Bizonyos nehézségek vannak a létszám miatt és elsősorban az alkalmazottak és a biztosítottak számának csekély száma miatt. De részünkről nem lesz semmi nehézség, mindent meg fogunk tenni, remélem, hogy az illetékes emberek és körök maguk is hajlandók lesznek az áldozatra, s mivel ezek mind fixfizetésű emberek, a kérdés végeredményben mégis könnyűszerrel megoldható lesz. Remélem, hogy teljesen meg méltóztatik majd elégedni <a megoldással. (Éljenzés.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek sincsen, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a 3. címet elfogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a 3. címet elfogadta. Következik a 4. cím. Kérem annak felolvasását! Fitz Arthur jegyző (olvassa a '4. cím szövegét, amelyet a Ház hozzászólás nélkül elfogad. — Olvassa az 5. cím szövegét.) — Homonnay Tivadar! Homonnay Tivadar: T. Ház! Csak nagyon rövid ideig óhajtom a Ház türelmét igénybevenni. Az általános vita kapcsán összes képviselőtársaim mind megegyeztek abban, hogy a Társadalombiztosító betegségi ágazatának helyzetét rendezni kell. Evvel teljesen egyetértek, de a kivitel módozataiban, azokban az orvosszerekben, amelyek ezt eredményesen szolgálni tudják, már teljesen külön úton járok az ellenzéki párti képviselőktől. Végtelenül sajnálom* hogy a mai alkalommal a szociáldemokratapárt képviselőihez nincs szerencsém, (Szabó István: Ünnepelnek!) mert szerettem volna, ha ebben a kérdésben kifejthettük volna előttük most is álláspontunkat. Tudniillik ellenzéki képviselőtársaim egészen más úton látják és óhajtják a kérdés eredményes rendezését, mégpedig abban, hogy a Társadalombiztosító Intézet autonómiája terjesztessék ki abban az irányban, hogy az autonómia hatáskörébe utaltassék a tisztviselők és az orvosok kinevezési joga. Nem tartom szerencsésnek ezt az elgondolást és nem tudok egyetérteni a Társadalombiztosító Intézet vezetőségének felterjesztésében foglalt ilyen irányú óhajjal, mert állítom azt, hogy ez nem tartozik a szanálás kérdésének rendezéséhez. Valahogy olyan ez a dolog és ezt bizonyítja a parlamentben egyik másik képviselőtársam felszólalása, hogy az a zenebona, amely az Oti.-nek, illető-