Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

308 Az országgyűlés képviselőházának U9 torn méltányosnak és amennyire lehet, ezt a méltányosságot ki akarom egyenlíteni. (Helyeslés.) Tobler t. képviselőtársam a munkaalkalmakról és a munkanélküliségről beszélt. E kettő tulajdonképpen ugyanaz az állam kiadásainak szempontjából. Ha mi nem vagyunk és a t. Ház sinos megelégedve a tempóval, ezt méltóztassanak csak annak az egynek tulajdonítani, hogy több pénz jelenleg nem áll rendelkezésre. A genfi munkaügyi konferencia és annak kitűnő vezetője, Thomas csakugyan a lehető legnagyobb méltányossággal, igazságossággal és objektivitással jár el és roppant sokat tesz az ügy érdekében. Mi is rendszerint képviselve vagyunk ezeken a konferenciákon s^ képviselve leszünk a májusi konferencián is és amit ott elhatározni szoktak, azt a lehető legnagyobb figyelemmel szoktuk kísérni. A kollektív-szerződésekkel kapcsolatban csak figyelmeztetem t. képviselőtársamat, hogy vigyázzunk és gondoljuk inog mindig, hogy esetleg felesleges harcokat ne kezdjünk az egyes érdekeltségek között. Jól tudom, hogy mire céloz, de figyelmeztetem, hogy méltóztassék tekintetbe venni a német birodalmi viszonyokat, ahol kollektív-szerződések vannak az egész vonalon és mégis elkerülték, hogy törvénnyel nyúljanak bele a kérdésbe, mert ha ez a kérdés törvénnyel szabályoztatik, egészen biztos, hogy nehéz harcok és háborúk után érhető el csak valamelyes eredmény. Fábián Béla t. képviselőtársam azt mondja, hogy a terhelő tanukat nem hallgatták ki (Fábián Béla: Csak kettőt mondtam!) és pedig Tarsoly főigazgatót és Parády miniszteri titkárt. Biztosítom t. képviselőtársamat, hogy én ezek közül egyikről sem tudok, de nem tudok arról sem, hogy kit hallgattak ki és kit nem. Nem avatkozom bele abba, hogv kit hallgatnak ki korábban és kit hallgatnak ki csak mostanában. (Helyeslés jobbfelől.) Abszolúte nem tudom, hogy kit hallgatott ki, hogy úgy fejezzem ki magamat, az illető vizsgálóbíró- A jelentéseket igenis ismerem, a tanúvallomásokat azonban nem ismerem, azok soha előttem nem voltak. Méltóztassék ezt tudomásul venni. A képviselő úr ezt kategorice kijelenti, az egész Ház meg van lepve és én is úgy állok itt, mint aki nem tud ezekről a dolgokról, de bizonyos dolog, hogy én nem vagyok erről informálva. Azt méltóztatott mondani, hogy Bodolaynak kiutaltatott 141.000 pengő és vissza is utaltatott, valamint Genersichnek kiutaltatott 105.000 pengő és később az is visszautaltatott. Ezekről az adatokról ma hallok először. (Fábián Béla: En mondtam a miniszter úrnak, amikor a miniszter úrnál voltam!) Lehet, de nem emlékszem erre a dologra. Az egészen bizonyos, hogy amikor én képviselőtársammal beszéltem, ugyanazon az állásponton voltam, mint ma. Es amit én t. képviselőtársammal esetleg beszéltem, az olyan dolog volt, hogy azt nem vehettem külön tudomásul és nem is avatkozhattam bele a dolgokba, mert én csakis az aktákat vehetem tudomásul. Biztosíthatom t. képviselőtársamat, hogy erre nézve semminemű dolog nem volt. Ha elém kerül ez a dolog, nagyon természetes, hogy el fogok járni, úgy, ahogy kötelességem is eljárni és nem fogok semmit elmulasztani. Arra nézve, hogy milyen következtetést vontam le, vagy levontam-e egyáltalában valami következtetést, van-e a dolognak valami 6. ülése 1931 május 1-én, pénteken. következménye, kijelentem, hogy azt a következtetést vontam le, hogy azokat az urakat, akik az elém került jelentésben meg voltak nevezve, azonnal felmentettem hivataluk alól. Ezt a következtetést levontam, ne méltóztassék tehát mondani, hogy nem vontam le. Rögtön levontam, amint láttam a dolgokat. Úgyszólván aznap, amikor a jelentést megkaptam, rögtön intézkedtem, rögtön felhívtam a pénzügyminiszter urat, hogy intézkedjék és ő bizottságot delegált ebben az ügyben. A számszék vizsgálatának jegyzőkönyvei nem is kerültek hozzám, hanem direkt oda áttétettek. En magát a jelentést ismerem, és sem tanúvallomást, sem mást nem láttam. Azt gondolom, hogy a lehető legnagyobb korrektséggel jártam el és hogy semmit máskép nem csináltam, mint ahogyan kellett. (Ügy van! a jobboldalon.) Usetty t. képviselőtársam azt mondotta, hogy a maga részéről is sürgeti ezt a dolgot. Sürgeti? En is sürgetem! (Szilágyi Lajos: Mindenki sürgeti az egész országban!) De méltóztassanak belátni, hogy amidőn ennyi tanúkihallgatás van, a dolog nem mehet olyan gyorsan, sőt ha el szabad egyet árulnom, amit talán nem is jó, hogy elárulok, azt mondotta nekem az illető vizsgálóbíró, hogy a számszék talán egy kissé siettetve járt el a dologban. Hogy ez így történt, erre nézve tanúm is van, mert én tanú jelenlétéből beszéltem vele. A vizsgálóbíró mondotta tehát azt, hogy a vizsgálat egy kissé sietve történt. En a magam részéről sürgetem, sürgetni fogom a vizsgálatot. (Friedrich István: Helyes! Csak sürgetni!) A hadirokkant-törvényre vonatkozólag tegnap is nyilatkoztam. Természetes, hogy ezt a hadirokkantak sürgetik. De az a rendelet, amely ma érvényben van, nem volt jól megszerkesztve. (Fábián Béla: Nem bizony!) Mert amikor felhozzák itt ezeket az adatokat, méltóztassanak azt is megnézni, különösen azok, akik nem foglalkoznak szakszerűen ezekkel a dolgokkal, hogy a 100%-os hadirokkant sokkal jobban van dotálva, mint másutt, bármely szomszédos országban, a többi azonban nincs elég jól dotálva. (Ügy van! Ügy van!) Ezen a téren azután rendkívüli messzeségekbe mentek el. Mostanában százezer hadiárva van. A hadirokkantaknak minden gyermeke, aki ma születik, hadiárvának deklaráltatik. Ez lehetetlenség. (Zaj a baloldalon. — Fábián Béla: Hogyan lehet valaki hadiárva, akinek az apja már régen meghalt? Annak a gyermekére, aki most nősült, vagy egy elesett özvegyének, aki férjhez ment, a gyermekére azt mondják, hogy hadi gyermek. Ez a közegek hibája. — Zaj a baloldalon. — Elnök csenget.) A múlt esztendőben ez a kategória — méltóztassék csak megnézni — 4000-rel szaporodott. (Zaj a baloldalon. — Felkiáltások: Ez lehetetlenség.) A hadirokkantak gyermekei is hadiárvák. Ezek olyan dolgok, amelyeket természetesen roppant felületesen és rosszul csináltak, de facto azonban így van. (Fábián Béla: Ez a hatóságok hibája!) Nem, a rendelet a hibás, amely nagyon rossz. (Fábián Béla: Ki kell javítani!) Természetesen a rendeletet ki kellene javítani. (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Jól méltóztatnak azonban tudni, hogy ez a kijavítás roppant nagy bajokkal fog járni, mert ha csak a legcsekélyebb dologról is van szó, ha csak valamit is el akarunk valakitől vonni, akkor is óriási ellenzéssel találkozunk. Ez az egyik szempont. Természetesen rosszul van szerkesztve ez a rendelet és ennek a rendeletnek