Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-496

2Ô0 Az országgyűlés képviselőházának U96. ülése 1931 május 1-én, pénteken. adókkal szemben, hogy azok érdekképviseleteiket iminél alaposaibban megszervezhessék.^ Tolmácsolom azután az igen t. népjóléti miniszter úrnak a magánalkalmazottak érdekeltségeinek multévi kongresszusán határozat formájába öntött azt a kívánságát, hogy kérik a magánalkalmazottak kamarájának felállítását, amelyet már nem egy ország megalkotott. Legutóbb Jugoszlávia alkotta mag. Végül pedig a magánalkalmazottak közös kívánsága az, hogy a magánalkalmazottak nyugdíj valorizációs törvénye novelláris úton minél előbb módosíttassék. Erre nézve kormányígéret is hangzott el a törvényjavaslat tárgyalása alkalmából, amikor Bud János akkori pénzügyminiszter úr éppen az én felszólalásomra kijelentette, hogy abban az esetben, ha a nyugdíjvalorizációs törvény a gyengébbek védelme helyett az erősebbek védelmét fogja képviselni, nem fog habozni a kormány, hogy módosító törvényjavaslatokkal jöjjön. Felhívom még az igen t. miniszter úr figyelmét arra a közismert dologra, hogy a Ganz-gyár ez év január 1-én a munkások és tisztviselők tömegét bocsátotta el. Ezzel a kérdéssel most itt a 15 percen belül bővebben foglalkozni nem tudok, felkérem azonban az igen t. miniszter urat itt a Képviselőház színe előtt, méltóztassék ezt a tömeges elbocsátási ügyet magának referáltatni, méltóztassék az ügy iránt érdeklődni, esetleg azt kivizsgáltatni, mert lehetetlen dolog, hogy amikor a magyar gyárak olyan hathatós védelemben részesülnek, mint amilyen védelmet szavaztunk meg legutóbb is az iparfejlesztési törvényjavaslat megszavazása alkalmával, ne legyen a konmánynak elég hatalma, elég befolyása arra, hogy az ilyen tömeges elbocsátások ügyét esetleg a maga hatalmi szavával visszacsinálja, vagy legalább is módosítsa. T. Képviselőház! A másik munkaügy, amelyet szóvátenni kívánok, mezőgazdasági munkaügy és látszólag helyi jelentőségű, — az én választókerületemből való — de tipikus példa és valószínűleg több képviselőtársam kerületében megismétlődik ez a helyzet. Nálam Ujirász község lakossága panaszt emelt, hogy a földesúrként szereplő nagyváradi latin szertartású káptalan nem mindig helybeli munkásokat alkalmaztat, hanem Békés megyéből és más távolfekvő községekből hoz munkásokat részint azért, hogy a közséír .munkabértörekvéseit letörje, részint pedig előttem ismeretlen ellenséges viszályból kifolyólag, amely a káptalan, mint földesúr és a lakosság, mint munkások közt fennáll. Ujirász telepes község, amelyet színtiszta^ református vidékre 1910-ben a nagyváradi káptalan telepített. Kezemben van egy szerződési űrlap, amelyet minden telepes embernek alá kellett írnia és amely szóról szóra azt tartalmazza, hogy akik itt földet vettek vagy kaptak, azok úgy a maguk személyében, mint hozzátartozóik is állandóan a megvásárolt ingatlanokon kötelesek tartózkodni, ott kötelesek községi illetőséget szerezni és amennyiben vevők a megvett ingatlanokon csupán földjeik megmunkálásának ideje alatt tartózkodnának, egyébként pedig, vagy huzamosabb időn keresztül másutt laknának, jelen szerződés hatályát veszti. (Buday Dezső: Uj jobbágyság!) , Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a káptalan azért telepítette oda azt a községet, hogy annak lakosai állandóan ott tartózkodván, mint munkasok mindenkor rendelkezésére álljanak az ottlévő óriási nagy káptalani uradalomnak. Sajnálattal konstatálom, hogy a káptalan és a község, a telepesgazda és letelepített lakossága közt immár 15 év óta ellenséges viszony áll fenn; nem mondom, hogy a káptalan hibájából, — objektív akarok lenni — azt sem állítom, hogy kizárólag a munkásság hibájából, hanem egészen bizonyosan mindkettőnek hibájából. En az igen t. miniszter urat itt a Képviselőház színe előtt kérem, méltóztassék ez iránt érdeklődni, annyival is inkább módjában van ez, (Meskó Zoltán: Tagja a káptalannak.) mert saját személye szerint is tagja a nagyváradi káptalannak. Méltóztassék érdeklődni ez iránt (Meskó Zoltán: A békebíró szerepét átvenni!) és méltóztassék odahatni, hogy a káptalan ne alkalmazzon idegen község területéről munkásokat akkor, ha ugyanolyan munkabérért az odatelepített újirászi lakosság is hajlandó a munkát elvállalni. (Mattá Árpád: A kvalitás is ugyanolyan?) Itt teszem szóvá a központi igazgatást. Itt a központi igazgatásnál, a törvényelőkészítés cím alatt szerettem volna látni a bekövetkezendő munkálatok programmját, hogy a hadikölcsönkérdést újabban törvénnyel szabályozza a kormány. Az igen t. miniszter úr hivatali elődje az elmúlt évi költségvetés tárgyalása során maga is pálcát tört az úgynevezett karitatív megoldás felett; beismerte itt a Képviselőház színe előtt, hogy ez a megoldás a gyakorlatban nem vált be, és maga is azt mondotta, hogy valamiféle más megoldással kell ezt a problémát előbbre segíteni. Időközben az történt, hogy a párizsi és hágai megegyezések alapján a jóvátétel kérdésében tiszta lett a helyzet, most már pontosan tudjuk, mik a jóvátételi kötelezettségek, pontosan tudjuk az utolsó pengőig, mikor mit kell fizetni, most tehát mondhatnám azt is, hogy beállott az az időpont, amelyet az 1928 : XII. te. tárgyalásánál említettünk, bekövetkezett annak az ideje, hogy most már foglalkozzunk a hadikölcsön-problémával is, annak valorizáció útján való megoldásával. 1928-ban törvénybe iktattuk, hogy mindazokat a hadikölcsönkötvényeket illetőleg, amelyeket nosztrifikáltak, amelyek a tulajdonosok eredeti jegyzései és amelyek azóta állandóan birtokukban voltak és ma is birtokukban vannak az eredeti jegyzőknek, újabb határozatot fog hozni a törvényhozás. Szerintem már beállott ennek az ideje s ezért kérem az igen t. miniszter urat, hogy a helyett, hogy itt a hadikölcsön károsultak számára a költségvetésbe évenként beállított összegekkel segélyezés útján kezeli ezt az ügyet, méltóztassék törvényt előkészíteni arról, hogy a hadikölcsönkötvényeket miként valorizálja vagy valorizálhatja a magyar törvényhozás. Annyi bizonyos, hogy a segélyezési rendszer nem vált be. Több okból nem vált be; elsősorban az igényjogosultsági határozványok miatt. Bosszul állapította meg a törvényhozás azt, hogy ki igényjogosult segélyre. Már maga iaz a határozvány, hogy ötezer aranykoronán aluli hadikölcsönkötvények tulajdonosai segélyt nem kaphatnak, vastag igaaságtalanság. Egész községeket mondhatok az igen t. miniszter úrnak, — laz előbb említett Ujirász telepes község is ilyen, de a szomszédságiban levő Csökmő nagyközség is ilyen — ahol egyetlen ember sincs, akinek igényjogosultsága megállapítható volna; kerületemben egész nagy falvak vannak, ahol százai és százai a hadikölcsönjegyzőknek vannak, de ahol senki, egy élő lélek sem kap semmit abból a négymillió pengőből, amelyet évenként a hadikölcsönkárosultak között szétosztanak.