Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
Az országgyűlés képviselőházának 4-95. tudomány mártírokat követelt, mert a tudományt a közhangulatnak vagy az akkori kormányzatnak irányzata nem volt hajlandó elfogadni. (Ehn Kálmán: A lényegére menjen!) r A dolog lényege az, hogy én a tanszabadság nevében a kultuszminiszter úrhoz fordulok és tulajdonképpen azt akarom tisztázni, hogy a kultuszminiszter úr felfogása szerint az a tanirányzat, amit a szóban lévő egyetemi tanár, vagyis Eckhardt Ferenc jogtörténettanár kifejt, tudományos szempontból megfelelő-e. Azt hiszem, talán nem fognak velem a túlsó oldalról ellentétbe helyezkedni akkor, ha azt mondom^ hogy történeti vonatkozású dolgok elbírálásánál — és ne vegye az igazságügyminiszter úr se személyes támadásnak — én a történelmi tudományokkal foglalkozó kultuszminiszter urat mint tudóst is kompetensebibnek tartom, mert hiszen a kultuszminiszter úrnak a történészi tekintélye megvan. Mindenesetre a kultuszminiszter úrnak — ha nem gondolja jónak ezt az irányzatot — megvan a módja közbelépni, vagy pedig, ha szükségét látja annak, hogy itt megtorló intézkedések jöjjenek, mindenesetre meg fogja tenni a kötelességét. Éhben a reményben hoztam ide ezt a kérdést, mert ennek a kérdésnek eldöntése tulajdonképpen nem szimpátiákkal, nem nyilatkozatokkal, nem ihanggal történhetik, hanem eldönthető ez elsősorban az arra törvények szerint hivatott, illetékes kultusztárca vezetősége részéről. Egyelőre nem óhajtok a tárggyal többet foglalkozni. Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr kíván nyilatkozni. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Talán természetesnek fogják tartani, hogyha én a felvetett kérdéshez tisztán jogászilag fogok hozzászólni. Azt hiszem, hogy nemcsak a kormány, nemcsak az én nagyrabecsült barátom, hanem az egész Ház az 1848 : XIX. te. alapján áll, amely a főiskolákra, különösen az egyetemekre nézve megállapította a tanítási és a tanulási szabadságot. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Először is tehát leszögezem, hogy valamennyien a tanítási szabadság alapján állunk. Mármost mit involvál ez a tanítási szabadság? Azt, hogy mindenki a nélkül, hogy a kormány által e részben gátoltatnék, elmondhassa a maga tudományos nézetét, ha az a Büntető Törvénykönyvbe és egyéb magasabb elvekbe nem ütközik. (Ügy van! jobbfelöl.) Az én nagyrabecsült barátom, az igazságügyminiszter úr, nem is fordult hozzám olyan irányban, sem én nem jöttem olyan gondolatokra, hogy főfelügyeleti jogomnál fogva, amely az egyetemekkel szemben fennáll, fellépjek az illető professzor úr ellen, mert az ő tanítási szabadsága akkor lenne megsértve, ha én beleavatkoznék ebbe a dologba és főfelügyeleti jogomnál fogva gátolni akarnám őt annak a vallásában, — mert hiszen a professzor annyit tesz, mint megvallani valamit: profiteor — amit ő igaznak tart. Ilyen irányban semmiféle lépés nem történt. Nagyrabecsült barátom közbelépésemet nem is kérte. A tanítási szabadság azonban nem involválja a jogot a kritika eltiltásához. Ha valaki egy tudományos tant tanít és vall s azt meglehetős emfázissal és határozottsággal hozza kifejezésre, akkor el kell szenvednie azt is, hogy mások másféle szempontból nézik a témát (Helyeslés KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXV. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. 285 és taps jobbfelől és' a középen.) és ezt kifejezésre hozzák. Magyarország igazságügyminiszterétől úgy is, mint kiváló jogásztól, úgy is, mint attól a minisztertől, akinek számára én a jogi szukreszcenciát főképpen nevelem, megkívánni nem lehet, hogy erre nézve nézetét ne nyilvánítsa. (Ügy van! jobbfelől.) Ez tudományos kérdés, amelyet el fog intézni a magyar tudományosság és ezeknek sorában az igazságügyminiszter úr hozzászólása is igen nagy súllyal esik a latba. En az illető professzor urat tanításában korlátozni nem fogom, férfi, tudja mit csinál. Látni fogja a helyzetet és vagy igaza van, vagy nincsen, majd a tudományos viták fogják ezt eldönteni. Azt hiszem, ez a jogászi elv, amely megfelel a magyar felfogásnak, amely mindig a tanítási szabadságot hangoztatta. (Elénk helyes'lés, éljenzés es taps jobbfelől és a középen. — Gaal Gaston: Egy kis hideg víz nem ártana neki! — Helyeslés.— Zti-> , ,, , Elnök: Az igazsagügyminiszter ur kivan szólani. Azután majd Farkas Tibor képviselő úrnak fogom megadni a szót. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: T. Kép viselőház! Farkas Tibor t. képviselőtársam, úgy látom, nem volt itt akkor, amikor felszólaltam, vagy nem olvasta el utólag felszólalásomat, mert én felszólalásomnak első szavaként a tanszabadság szót használtam. (Ügy van! jobbfelől.) Vallom azt, amit tegnap mondottam és fenntartom teljes egészében. (Helyeslés jobbfelől.) Az a meggyőződésem, hogy a tanszabadságnak tettem vele szolgálatot, tanszabadság alatt értve a kipróbált igazságok szabad hirdetését. (Ügy van! jobbfelől.) A tanszabadság semmi esetre sem jelentheti azt, hogy a maga részéről felelőtlenséget vindikáljon magának, mért a tanszabadságnak is van, mint mindennek, felelősségre vonási módja és lehetősége és tíz a kritikának útja és módja. Nem tudomány és nem igazság az, amely a felelősségrevonást és a kritikát ki nem bírja. (Ügy van! jobbfelől.) En a magam részéről nem kívánok mást hangsúlyozni, csupán annyit, hogy én azt is kijelentettem tegnap, hogy nem vállalkozom arra, hogy ebben—a tudományos kérdésben döntő kijelentést tegyek, vagy ítéletet mondjak; ezt is beszédem elején hangsúlyoztam. Viszont arra hívtaim fel a figyelmet, hogy aki új utakat keres a magyar jogtörténet tanításában és ugyanakkor a magyar közjogról vallott közfelfogással szembe került, az várja meg azt az időt, amikor taz a magyar közvélemény hajlandó elfogadni az ő érveinek súlyát, amikor meg tudja győzni a magyar közvéleményt arról, hogy tanítása megfelel a magyar jogászi közvéleménynek. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) En azt tartom t. Ház, hogy én nem a jogtudós allűrjeivel léptem fel, — ami meg nem illet — hanem felléphettem minden magyar jogász nevében és a magyar jogászi közvélemény nevében, (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon és a középen.) amelyet aggodalommal tölt el az az irányzat, amely új utakat keres akkor, amikor régi, kipróbált, évszázados és évezredes igazságok és meggyőződések mélységes gyökereit tépi ki. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) A professzor úr a történelemtudomány terén igen sok értékes munkálatot teljesített, én igen alaposan ismerem munkáját, (Gaal Gaston: Majd meghiggad későlbb!) nnert azok közé tartozóin, akik nem hivatkoznak olvasmányaikra* mint t. képviselőtársam némelykor, de azért elég alaposan foglalkozom elsősorban 41