Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

262 Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. Ügy tudom, hogy a miniszter úr úgyis idejön az Oti. szanálásának javaslatával, megjegyzéseimet tehát inkább arra az időre teszem el és csak azt az egyet kérném a miniszter úrtól, bizonyos reformokkal ne méltóztassék várni, amíg ez a szanálási törvényjavaslat keresztülmegy. Az Oti. (hátralékokat például mindig ajánlott levélben szokták bekasszálni és éppen ez ellen van a vidéken a legnagyobb panasz. Velem is megtörtént, hogy például 84 fillér volt a hátralékos járulék és fizettem 1 pengő 20 fillér portódíjat. ^Nemrégen egy ipartestületi gyűlésen azt vágták nekem, mint kormánypárti képviselőnek, a szemembe, hogy valami Junktim lehet az Oti. és a posta közölt; azért kell ezt így csinálni, mert az Oti. el van kötelezve a postának és a posta megrövidülne jövedelmében, ha ezek a kézbesítési díjak elmaradnának. Legalább annyit tessék rendeletileg kimondani, hogy mondjuk 5 pengőig ne ajánlott levélben figyelmeztessék az illetőt az Oti. járulék befizetésére. (Szuhányi Ferenc: Bízzák a jegyzőkre! Elvégzik azok!) Az ipartestületek maguk váltakoznak rá, vagy a községi elöljáróság,^ hogy sokkal olcsóbban megcsinálják, a kisbíró is megcsinálja 10 fillérért; miiéri kell tehát a postával végeztetni 1 pengő 20 fillérért? Beletették ebbe a szerencsétlen^ törvénybe azt is, hogy az ajánlási díjat akkor is jósra van az Oti.-nek felszámolni, ha saját kézbesítőjével kézbesítteti a járulék fizetéséről szóló fizetési meghagyásokat. Ez olyan szépséghibája a törvénynek, amely ugyan kicsi dolog, de annyira elkeseríti éppen a legkisebb rétegeket, hogy a reparatúrának az ideje már igazán elérkezett. Tudtommal a miniszter úr elődje, boldogult Vass József miniszter úr ezt megígérte, sajnos, az ígéret teljesítése elmaradt. Éppen ilyen bajok vannak a betegápolási költségek felszámításánál is. Itt is miniszteri Ígéretek hangzottak el arra nézve, hogy vissza fogják állítani a háború előtti állapotokat s hogy a betegápolási költségeket csak az illetőnek várható jussára, öröksége erejéig lehet majd csak betáblázni, de ez mégsem történik meg. Mi történik ugyanis? Van annak a szerencsétlennek például egy háza, viskója, egykét hold földje, de vannak rá heten. Legyen például az illetőnek egy elmebajos gyermeke, vagy unokája, akkor rátábláznak ezer pengőket arra a kis ingatlanra és tönkremegy az egész esalád; úgyhogy egész parasztbirtokokat képes elnyelni egy ilyen csapás. Az a szerencsétlen falusi ember irtózatos hátrányban van a városi emberrel szemben, (Ügy van! Ügy van! jobb felöl.) mert a városi ember létminimuma van olyan, mint ma ott egy húszholdas parasztember jövedelme. Az pedig ingyen befekszik a kórházba, ennek pedig, ha van egy beteg unokája, arra rámegy az egész háza és földje. Tudom, hogy ez nem olyan könnyű kérdés, mert hiszen a kórházi tétel rettentő súlyos és az államnak meg kell kapni a fedezetet, azonban ezeket az egyenlőtlenségeket legalább enybíteni kell, egy kissé le kell faragni. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl) IIa csak azt a megoldást visszük keresztül, amelyet én itt felhoztam s amelyet a kormányzat már békében jónak látott keresztülvinni, akkor nézetem szerint máris nagyot lendítettünk az elégedetlenség kiküszöbölése és az osztó igazság érvényesítése körül. T. Ház! Mivel én úgy látom a miniszter úr költségvetéséből, de a miniszter úr évtizedek óta tartó működésének egész szelleméből és irányából is, hogy iparkodik kiküszöbölni a szociális bajokat és a maga részéről minden lehetőt megtesz a szociális bajok enyhítésére és a szociális igazság érvényesülésére és mivel költségvetése is ennek a szellemnek beszédes tanúsága, én azt általánosságban a részletes vita alapjául elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Lázár Miklós! Lázár Miklós: T. Képviselőház! Lelkiismeretes férfiú számára a mai irgalmatlan időkben az állami igazgatás, vagy a közélet posztján felelősséggel állani már-már nem is heroikus, hanem tragikus kötelességteljesítés. Sokan elmenekülhetnek ez elől a tragikus kötelességteljesítés elől a bürokrácia elefántcsonttornyába. A népjóléti miniszter úr ezt nem teheti, mert az ő minisztériumának kapuin és a miniszteri szobájának az ajtaján az élet dörömböl. Pedig a mai keretek között, az államháztartás mai helyeztében, az ország mai gazdasági helyzete mellett azt mondhatnánk, hogy a miniszter úr feladata nem több, mint a nyomorúság óceánját kanállal meríteni. Amióta a népjóléti minisztérium élén az igen t. miniszter úr áll, az a három kérdés, amely engem leginkább foglalkoztat, örvendetes javulást mutat. Az ügyek elintézésének tempója sokkal gyorsabb, mint amilyen eddig volt. ((Jaál Mihály: Ez igaz!) A t. Ház engedelmével elsősorban a hadirokkantkérdésről fogok röviden beszélni. A badirokkantprobléma ma, 13 évvel a világháború szomorú befejezése után, élőbb, időszerűbb és égetőbb, mint valaha volt. Ennek oka természetesen a nagy munkanélküliségben keresendő. A hadirokkantak ma kevésbbé kaphatnak munkát a vidéken és a falvakban, mint bármikor, mert ma olyan időket élünk, amikor az ép és az egészséges ember sem tud munkához jutni, örömmel tapasztalom és a legszívesebben ismerem el, hogy a hadirokkantkérdésben bizonyos enyhülés tapasztalható, mióta Ernszt miniszter úr áll a népjóléti minisztérium élén. (Éljenzés.) Számos olyan hadirokkant az én vidékemen, aki 10 évig verekedett jogosultságáért és akinek kérése elveszett a bürokrácia útvesztőiben, az utóbb] hónapokban végre hozzájutott ahhoz a kevés fillérhez, amely ma minálunk az állam mai helyzete mellett egy rokkantnak jár. Nagyon fontos ez a hadirokkanttámogatás, mert nagyon jól tini juk, akik a vidékkel foglalkozunk, hogy a mai általános közelégületlenség és közelkeseredés közepette jiagy gondját kell viselni a hadirokkantaknak, majdnem azt mondhatnánk, hogy egyénileg kell külön-külön foglalkozni a hadirokkantakkal, mert a magárahagyott hadirokkantban, aki azt látja, hogy senki sem törődik vele, benne él egy évtizedes elkeseredés nemcsak a mai társadalmi rend, vagy a politikai rend ellen, hanem egy 'nagy méltánytalansággal szemben, amelyet ő állandóan érez, magára hagyva, ngyszólván kiközösítve a niunkástársadalomból, miután lehetősége sines arra, hogy munkához jusson. Kétszeresen, százszorosan fontos tehát ma ezeknek a hadirok-