Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
258 Az országgyűlés képviselőházának U mondotta: most adok az uraknak egy normálköltségvetést, hajtsák azt végre, holott kitűnt, hogy a normálköltségvetést nem lehet végrehajtani. Már akkor megmondottuk, hogy a normálköltségyetést nem lehet végrehajtani és sem a munkásérdekeltség, sem a munkaadó érdekeltség nem fogadta el ezt a normálköltségvetési. Próbálnak Itt most ugyancsak hangulatot kelteni és azt mondani, hogy az orvosokkal is állandóan baj van. Nem tudom, honnan veszik ezt, hiszen az Intézetnek sohasem volt baja az orvosokkal. Volt idő, amikor én a pénztár alkalmazottja, tisztviselője voltam a háború előtt és éveken keresztül igazgatósági tag, uiosl is részi veszek benne, tehát hivatalomból kifolyólag is foglalkozom ezzel a kérdéssel és mondhatom, az orvosokról mindenkor a legnagyobb szimpátiával hallottam beszélni a mi körünkben, akiknek munkáját megbesülik, értékelik és szükségesnek tartják az intézet szolgálatában. Nem szabad tehát megengedni, hogy egyesek a maguk személyi sérelmeik kapcsán kihasználják az orvosokat, az orvosokat hecceljék az 'intézet ellen. A legkevésbbé sem engedhető meg, hogy intelligens emberek az Orvosok Lapjában olyan hangon beszéljenek erről az intézményről, mint amilyen hangot a legutóbb megjelent Orvosok Lapjában a győri "kórházi főorvos tollából olvastunk. Ha valamely munkás vagy más pénztári tag, aki el van keseredve az intézet ellen a szolgáltatmányok tekintetében, ír így, ezt meg lehetne érteni, de azt el lehetne várni, hogy egy orvos, aki részben ettől az intézettől él, akinek jövedelme erre van alapítva, legalább objektív hangon beszéljen. Itt láttuk, hogy a Poliklinika eg.Vik orvosa egy ankéten azt mondotta, hogy a Társadalombiztosító akkor tenné a legjobb szolgálatot, ha eltűnnék a föld színéről. (Homonnay Tivadar: Hallatlan! — Jánossy Gábor: Orvos mondotta ezt?) Igen, egy orvos mondotta és erre mi a Társadalombiztosítót az ő részére tényleg megszüntettük, (Elénk helyeslés.) mert aki azt kívánja, hogy a Társadalombiztosító tűnjek el a föld színéről, annak részére azt mi megszüntettük. Erre kitűnt, hogy a Poliklinika üresen maradt, mire csodálkoztak, hogy miért nem jönnek a betegek. Akkor elkezdtek deputáeiózni, jött Szterényi, jöttek mind sorban, próbálták magyarázgatni, hogyan és miképpen történt ez a dolog, míg végre sok magyarázgatás után ez az orvos úr félig-meddig elégtételt adott, de elégtétel! adott az intézetnek a Poliklinika is, amely hivatalosan kijelentette, hogy nem azonosítja magát ennek az orvosnak kijelentésével és így megint beutalták a betegeket. Csak jellemző ez arra a felfogásra, amelyre ez az uszítás viszi az embereket, akiknek nincs kellő Intelligenciájuk, hogy meg tudják ítélni azt, hogy a bírálatban meddig lehet elmenni. Kivárom és remélem, hogy a miniszter úr ezekben a kérdésekben ugyanazt az objektivitást fogja tanúsítani, mint eddig tette. Én látom a miniszter úr részéről a jóakaratot, amellyel igyekszik ezt az igen bonyolult ügyet rendibehozni és e tekintetben számíthat arra, hogy őt az autonómia minden tekintetben támogatni fogja, (ügyben azonban nem: ha a miniszter úr arra a lépésre Szánja el magát, hogy a szolgáltatmányokat tovább is le akarja szállítani Itt azután előre kell jelentenem, hogy a legélesebb ellentállássnl fog találkozni, mert el sem tudom képzelni, el se merem hinni, hogy a miniszter úr erre a lépésre szánná el magát. Erre nézve legyen szabad csak pár számot . ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. I elmondanom, hogy a táppénzek csökkenése már eddig is milyen mérvben történt. Ha alapul veszünk egy legmagasabb osztályban levő tagot, ez 1929-ben naponta 7 pengő 12 fillér táppénzét kapott. Ezt 1930-ban leszállították — de változatlanul maradt a járulék, sőt a járulék bizonyos mértékben, lényegtelen összeggel emelkedett is — 3*60 pengőre. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy azelőtt kapott a munkás hetenként 49 pengő 84 fillér betegsegélyt a legmagasabb osztályban, számítva a négy hét után túli megbetegedést és ma ugyanez az ember, ugyanilyen járulékfizetés mellett, ha beteg, kap 25 pengő 20 fillért, a hetenkénti redukció tehát 24 pengő 64 fillér, vagyis ebben az esetben 49'4%. Mit kívánnak még ezen redukálni! Mondjuk, hogy ez a legjobb eset, a legalacsonyabb osztályoknál ez a redukció nem ilyen feltűnő; de éppen a legjobban fizető munkások válnak legritkábban betegekké, mert hiszen a keresete, a bére ösztönzi őt arra, hogy ameddig bír dolgozni, addig dolgozzék. Jobban táplálkozik, inkább ellenálló képes, mint a kevésbbé fizetett munkás. Ilyen redukcióra tehát ne méltóztassék gondolni. A redukciót végre kell hajtani minden területen, de elsősorban azokon a területeken, ahol még redukció eddig nem történt. Redukció történt már a szo'gáltatmányoknál, de miként vélekednénk a társadalombiztosító intézetről, ha azt mondanák, hogy én befizettem éveken keresztül a díjat s a végén, amikor kapnom kell valamit, akkor a felét kapom meg annak, amire annak idején biztosítottam magamat. Az orvosi kérdést is rendezni kell, mert teljes lehetetlenség, hogy a mai redukált keretek között, mikor azelőtt az intézetnek 294.000 tag mellett 1700 orvosa volt, ma 658.000 tag melleit van 2400 orvosa. Természetes, hogy az orvosok panaszkodnak, hogy kevés fizetést kapnak, bár erről beszélhetnék, ha időm arra lehetőségei nyújtana, de hát ugyanannyi, sőt kevesebb a járulék, mert hiszen 70.000-rel kevesebben fizetnek. 1700 orvos volt azelőtt s 2400 van ma, ha fel osztom az összeget, kevesebb jut eery orvosra. Ezek a problémák azok. amelyek sürgős meg oldást igényelnek. Arrra kérem a miniszter urat. utasítson el minden ilyen gondolatot. * Meglehetős szomorúsággal látom azt, hogy a kereszténypártnak, amely magát szociális pártnak is nevezi.^ egyik szónoka a szoleráltat'mányok redukcióját kívánja keresztülvinni. CHomonnay Tivadar: Nem!) A munkások megköszönnék önnek ezt a szociális gondoskodást, amelyet ön itt ezelőtt néhány órával kifejtett. 'A redukciót ott kell végrehaitani, ahol az végrehajtható. (Homonnay Tivadar: TTgv van!) Ez 'az intézet, amelynek a beteg munkás gyógykezelése a célja, nem gyár, nem bank, vagy iroda, |ahol irodalmi munkát kell kifejteni Az adminisztráció csak mellékes szerénél tölt be Közvetíti a járulékok és a segélyek kifizetését. Ezt á közvetítést a minimumra kell leszállítani és bármilyen fájdalmas is ez és ha szociális szempontból sajnálom is azokat, akik PTTO, J sorsra 'jutnak, ha nekem választanom ^ kell a között, hogy ki kapjon valamit az intézettől, a beteg munkás kapjon-e táppénzt, vagv nedig tartson ott el egy csomó tisztviselőt, akiknek hasznavehetetlenségéről én is, a miniszter úr is meg vagyunk győződve, tudok választani. Miért kelljen ezt az áldozatot meghozni csak azért, hogy a beteg munkásokat továbbra is megrövidítsem és megakadályozzam abban, hogv az általa fenntartott intézettől az általa befizetett járulékokból megfelelő segélyt kapjon? Ha már redukálták 49%-kai a segélyeket,