Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

24:8 Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. betegség révén a munkásra rászakadt anyagi [ károsodást próbálta eliminálni. Hála Istennek, ma már sokkal tovább mentünk az ipari munkásság szociális biztosítása terén; ma már ott állunk, hogy a táppénzen kívül százszázalékos orvosi ellátmányban részesítjük az arra rászoruló ipari munkást. Mi örülünk ennek és hálásak vagyunk ia magyar kormányzatnak, hogy ezen a téren áldozatos lépéseket tett, de ugyanezt kérnők a köztisztviselőtársadalom részére is, inert igaz ugyan, hogy a köztisztviselő betegsége idejére megkapja a maga fizetését, de az orvosi ellátásról a maga nincstelenségében bizony-bizony alig tud gondoskodni. Az 1921 : XLVI. te. módot ad a kormánynak arra, hogy a köztisztviselő illetményéből (maximálisan 2%-ot levonjon és ezzel létesíthesse az úgynevezett Országos Tisztviselői Betegápolási Alapot. Időközben megállapítást nyert, hogy a 2% levonása túlnagy teher a köztisztviselőtársadalomra; viszont amikor 1%-ra redukálódott a járulék, a juttatás olytan minimálisra csökkent, hogy bizony csak operatív esetekben, mégpedig csak különlegesebb, megállapított esetekben lehetett az operatív költségeknek egy részét megtéríteni és visszafizetni a tisztviselőknek. A tisztviselőtársadalom azonban nem ezt a pénzbeli támogatást kéri, hanem törvénnyel jogosan védett szociális intézményt kér a maga iszámára a rászakadt súlyos betegség ideje alatt, abban a véleményben lévén, hogy a társadialomnak teljesített értékes szolgálatainak elismerését látná az ilyen szociális gondoskodásban. A megoldási lehetőségre vonatkozóan, ha méltóztatnak megengedni, nem fogok statisztikai számsorokat felsorolni, cs<ak megemlítem, hogy az Országos Társadalombiztosító Intézet betegbiztosítási ágazata annakidején 5'14%-os járulékkal dolgozott és ebből a járulékból körülbelül 40% volt az, amit táppénz formájában ki kellett fizetnie. Ha tekintetbe veszem azt, hogy egy ipari munkás 20—30 év alatt legalább 30—40 munkahelyen dolgozik, akkor meg kell állapítanom, hogy az ipari munkásságnak nyilvántartása, a járulékok kivetése, lerovása és egész adminisztrálása sokkal súlyosabb terheket jelent ma a betegbiztosítási ágazatban, mintha ez a köztisztviselők részére volna megszervezendő, ahol a nyilvántartás és a járulékok lerovása egy gesztióval elintézhető volna és így az adminisztratív költségeknek körülbelül 10%-ia volna az, amire nem kellene tekintettel lenni, összesen tehát 50%-kal olcsóbban volna megoldható a köztisztviselők betegségi biztosítása, mint ahogy a betegségi biztosítás az ipari munkavállalóknál ma az életben foganat osít tátik. Ha most azt veszem, hogy az Otba. eddig is 2%-ra tartott igényt, s ennyi az, amennyit az 1921: XLVI. te. engedélyez, csak 1'2, vagy 1*3% volna az, amely az államot, mint munkaadót a köztisztviselők betegbiztosításával szemben terheli. Nagyon jól tudom, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között nem kecsegtet az a remény, hogy ennek a kérdésnek megoldása, amelynek körülbelül 3—400.000 einher feltétlenül örülne és kívánná, ma megvalósítható volna, mégis mély tisztelettel arra kérem a népjóléti kormányzatot és a népjóléti miniszter urat, hogy jobb idők beálltával ebben a köztisztviselő társadalmat súlyosan érintő kérdésben a megoldást lehetőleg tető alá hozni méltóztassék. Ezzel nagy súlyt, keresztet venne le a köztisztviselők társadalmáról. En az előbb említettem azokat az illusztris képviselőtársaimat, akik ennek már tavaly is hangot adtak a pénzügyi bizottságban és meg vagyok győződve róla, hogy a parlament pártkülönbség nélkül sietne a közalkalmazottaknak ilyenirányú törvényes segítségére és a Ház bölcsesége igyekeznék a minisztérium által kidolgozott javaslatot tető alá hozni. 1 t Minthogy a népjóléti miniszter úr működése iránt bizalommal viseltetem, a magam részéről a népjóléti tárca költségvetését általánosságban elfogadom. (Elénk helyeslés.) Elnök: Szólásra következik? Gubicza Ferenc jegyző: Pakots József! Pakots József: T. Képviselőház! A mai súlyos, válságos gazdasági helyzetben, amikor a napi élet problémái mindnyájunk előtt jelentkeznek a társadalmakban és nemzetekben, különös figyelemmel kell^ lennünk az olyan tárca ügyei iránt, amely tárcának feladata, hogy szociálpolitikai téren orvosoljon sebeket s a nemzet egészségének, a nemzet jövendő pilléreit rakja le. Nagyon nehéz helyzetben van a felszólaló, amikor a problémáknak ilyen hatalmas nagy tömegével áll szemben, vájjon melyiknek adjon nagyobb jelentőséget, melyiket emelje ki leginkább. Engedje meg az igen t. Ház, hogy csak kiegészítsek egy kép.et, amely elénk tárul a mai sivár életben, amely^ képnek a horizontra vetítése azonban igen sötét és vigasztalan lehetőséget mutat a jövőre. Ez a kép az a szörnyű pusztulás, amely Magyarország mai gyermeknemzedékében mutatkozik. Hihetetlen züllésnek, elhagyottságnak van kitéve a gyermektársadalomnak igen jelentékeny része s ennek a jelenségnek okait természetesen megtaláljuk mindazokban a nyomorúságokban, bajokban és csapásokban, amelyek a nemzetet az utóbbi évtizedek alatt érték. Elsősorban a világháború okozta azt, hogy a gyermek elhagyottá vált. Igen sok szülőjét vesztett vagy pedig gondozás nélkül maradt gyermek lett áldozatává erkölcsileg és testileg a világháború rémségeinek. Még emlékezünk azokra a borzalmas és fájdalmas képekre, amelyek elénk vetődtek a világháborús gyermekeik csatangolásában, züllésében és elpusztulásában. 1916-ban, a háború harmadik évében a züllött gyermekek csoportokba verődtek például Budapest utcáin és züllésük, erkölcsi süllyedésük odáig jutott, hogy jól emlékezünk rá, a bűnözés^statisztikájának igen jelentékeny részét alkották az ilyen kiskorú gyermekek. (Bródy Ernő: Húszévesek!) Az elhagyott gyermek problémája akkor kezdett erősebben jelentkezni, mint valaha. De hiszen már a múlt időkben is áthatotta a gyermekvédelem nagy gondolata a törvényhozókat és Magyarországon hosszú, hosszú évtizedek mostoha elbánása után Széll Kálmán volt az, aki az állami gyermekmenhelyek létesítésére, 30 évvel ezelőtt megalkotott egy törvényt, az 1901 : VIII. tcikket, amelyben először történik valamilyen gondoskodás az elhagyott gyermekről. Évtizedek multak el azóta, ránkszakadtak ezek a szörnyű idők, és a háború szörnyű és rettenetes pusztítása végzetes rendet vágott a gyermekek soraiban. Méltóztatnak emlékezni arra, hogy amikor a háború utolsó éveiben a nyomorúság erősen f jelentkezett, tüzelőanyaghiány volt, s a családokban hiányzott a távollevő, frontokon harcoló családfenntartó, a gyerekek kikerültek az utcára, a rossz társaságba, « ekkor egészen kis rablóbandák alakultak, amelyek főképpen a széncsúzdák, a fatelepek és a vasúti pályaudvarok környékén lopkod-