Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-495

242 Az országgyűlés képviselőházának 495 sággal mondani. (Propper Sándor: Felére már leszállították! Körülbelül felére!) Téved, t. képviselőtársam! (Jánossy Gábor: Csak szó volt róla! — Propper Sándor: Tavaly decemberben leszállították! Nem szállították le a táppénzt? — Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: Felére? — Propper Sándor: Egyes osztályoknál, ;i magasabb osztályoknál körülbelül felére! 52 pengőről 26 pengőre!) Elnök: Propper képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni ! (Propper Sándor: Tessék megnézni a számot!) Homonnay Tivadar: Legyen szabad t. képviselőtársam kérdésére rögtön megadnom a választ. Nagyon jól tudom, mire méltóztatik gondolni képviselőtársamnak. Ugyebár 75% volt annakidején a táppénz s most a kormányzat — hogy helyesen-e vagy nem helyesen, arról én most nem akarok itt vitatkozni — ... (Propper Sándor: Nem helyesen!) Nem helyesen? (Propper Sándor: Nem bizony!) Még azt sem tudja, mit akarok mondani. (Jánossy (labor: Semmi sem helyes, amit mondasz, szerintük!) Az akkori kormányzat a törvényben biztosított, maximumot bocsátotta a munkavállalók rendelkezésére. En őszintén kijelentem, — mert Dem vagyok néptribun és kint sem beszélek mást, mint itt — én ezt nem adtam volna meg, mert ez a maximum, ameddig el tudunk menni. Én alacsonyabb fokon kezdtem volna, hogy majd az autonómia, a munkaadóés munkavállaló érdekeltség mondja meg, hogy a törvényben biztosított maximumot lehet-e adni. Itt volt a baj és az urak most azt mondják, hogy mi hoztunk áldozatot, munkavállalók. (Propper Sándor: Nem hoztak áldozatot.) De hoztak. Önök megkapták a maximumot, önök éppúgy nem hoztak ily értelemben áldozatot, mini a munkavállalók nem hoztak. Amikor az előbb említett nagyemlékű Vas« József népjóléti miniszter rájött arra, hogy itt ez a deficit mutatkozik, először próbálkozott a népjólét] tárca költségvetésének keretén belül segíteni ezeken a kérdéseken. Erejét felülmúlta, mert a pénzügyi kormányzat nem bocsátott olyan hatalmas összeget rendelkezésre, amely ennek a kérdésnek szanálását végleg rendezte volna. Később, amikor ezt belátták, jött egy helyes rendelkezés, amely az előbb leszállított járulékokat visszaállította hat százalékra. Jött a másik oldalon megint az a helyes rendelkezés, amely az 1929. előtti napibérosztályokat állította vissza és az átlagos napibéreket a régire szállította le. Ez volt. az az intézkedés, amelyet én célravezetőnek és eredményesnek láttam. (Propper Sándor: Mert nem érzi a súlyát! Csak volna beteg munkás, majd nem Inly esel né!) Értsük meg egymást, nem azt mondom, hogy nem szeretnék ötször annyit adnh önök is szakértői a kérdésnek, nem vonom kétségbe, hogy ön a társadalombiztosítás terén rendelkezik szakértelemmel, de méltóztassék nekünk is megengedni ezen az oldalon és a .másik oldalon is, hogy mi is veszünk magunknak annyi fáradságot, hogy ezt a nehéz és száraz joganyagot megemésszük, megtanuljuk, ami nem kis fáradságba kerül, sem ezen az oldalon, sem a másik oldalon; de nálunk az ügyszeretet nagyol)!) volt, mint a lustaság és henyélés és ezzel a kénléssel ennek a pártnak és a túloldali pártnak képviselő kara foglalkozott. Nem azt mondom tehát, hogy nem szeretnék többet adni, csak állítom, — s ha lesz időm rá, ki fogom mutatni, hogy miért folyik be keves.lib összegben a járulék — hogy az államháztartás mai helyzete az oka annak, hogy nem ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. tudunk többet szolgáltatni. Méltóztassék ezt megérteni és ezt kellene a munkásvezéreknek a nép előtt kint indokolni és belevinni a biztosítottak lelkébe, a munkavállalók egész tömegébe,^ szociáldemokratába és nem^ szociáldemokratába egyaránt, hogy te munkás, te biztosított, neked érdeked, hogy a Társadalombiztosító teljesítőképes legyen és nem lehet ezt a szegény csonka országot, amely bizonyos vonatkozásban az összes többi európai államoknál nagyol)b szolgáltatásokat ad, még jobban igénybe venni. Ezt önök, uraim, nem tudják velem szemben megcáfolni s ha lesz időm rá, részletesen is kifejtem ezeket a kérdéseket. Nem akarok azonban abba a hibába esni, hogy én is csak kritizáljak, azért rá kell mutat nom azokra a forrásokra, amelyek a Társadalombiztosító Intézet szanálását jelentékeny lépéssel volnának hivatva előbbre vinni. T. képviselőtársam a tisztviselőkérdést említette, az ügyvitelt, hogy itt lényeges megtakarításokat lehet eszközölni. Azt hallom és halljuk állandóan a szociáldemokratapárt részéről, hogy sok a tisztviselő, itt szanálásnak kell történnie, a Társadalombiztosító kereteit ki kell terjeszteni, az önkormányzatnak vissza kell adni, az önkormányzatra át kell ruházni a tisztviselők felvételét és az orvosok alkalmazásának, kinevezésének jogát. Lehet arról vitatkozni, hogy ez helyes-e vagy nem, de ha önök azt állítják, hogy az autonómiát ki kell terjeszteni e téren és a tisztviselők kinevezését rá kell ruházni, az én pártom és a túloldali párt más állásponton van. Ha azonban megtörténhetik ilyen mértékben ez a visszaállítás, az az egy tény bizonyos, hogy a tisztviselők létszámának ilyen mértékű csökkentése és a szanálás végleges rendezése nem hozható egy plattformra, mert ez csak egy részletkérdés és csak ezzel rendezni a Társadalombiztosítót nem lehet, mert a Társadalombiztosító Intézet elnöksége, autonómiája, önkormányzata irányít, rendelkezik, a tisztviselői kar pedig végrehajt. Nem tudom megérteni azt, hogy hogyan tudna hatékonyabban közreműködni az a tisztviselői kar, amely kinevezését nem az államhatalomtól, hanem az autonómiától kapja. Több eredményt nem tudna felmutatni. De egyre rámutatok, arra, hogy így a párttusa, az érdekképviseletek közötti harc, az egyenetlenség, az egy-egy pozícióért való öldöklő harc, a protekcionizmus, a mellett a pártérdekeknek végsőkig való kiszolgálása romboló hatással volna a tisztviselői karra, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) a legmagasabb rangú tisztviselőtől a legal

s óbb rangú ig, akik állandóan csak kunyorálnának, állandóan csak a kedvét, a kegyét keresnék hol ennek az érdekképviseletnek, hol a másiknak. (Ügy van! jobbfelől.) Nem általánosítok, de volna tisztviselő, aki ma, amikor segédtitkár, szociáldemokrata és amikor titkár akarna lenni, elmenne a munkaadókhoz, önök ezt a kérdést alaposan ismerik, ezt a kérdést tehát önök saját maguk bensőjükben eldönthetik. En meg vagyok győződve arról, hogy ebben a kérdésben az én álláspontomat méltóztatnak osztani. T. Ház! Itt van például a gyógyszerszolgáltatás rendezésének a kérdése. A népjóléti miniszter úr már ebben is egy hatalmas és eredményes lépést tett. A gyógyszerészekkel egy kollektív szerződést kötött, amelynek eredménye az, — csak nagyon röviden említem, mert nincs időm hosszasabban indokolni — hogy 20%-ot engedtek a magángyógyszerészek abból az árból, amelyet eddig a Társadalombiztosító vényei után számítottak. Ez maga