Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.
Ülésnapok - 1927-495
Az országgyűlés képviselőházának U95. ülése 1931 április 30-án, csütörtökön. 239 zött adjanak munkanélküli segélyt. Ha munkát tudnak adni, akkor adjanak elsősorban azt, de sem az egyiket, sem a másikat nem adni, ^z lehetetlen dolog és ezért kell folyton figyelmeztetni arra, hogy valamelyiket igenis meg kell adni, akármennyire nem szívesen is adják. Van még egy kérdés, amelyről beszélni kívánok, és az a Társadalombiztosító Intézet problémája. Az autonómia hiányosságai még most is mutatkoznak. Látjuk, hogy e miatt mennyire meg nem felelő az intézet. Végre a Ház elé került az a törvényjavaslat, amely hivatva lett volna a bajokon a Társadalombiztosítónál segíteni, autonómiát adni ennek az intézetnek, amiből a törvény szerint nagyon is soványan jutott ennek az intézetnek, mert hiszen köztudomású, hogy a legfontosabb szerveknek az autonómiához semmi közük. Az elnököt, a négy alelnököt nem az autonómia választja, hanem •ezeket odaültették, hogy ők legyenek felelősek és ők vezessék az ügyeket. Azt nem nézték, amikor ezeket odaültették, hogy megvan-e a rátermettségük, csak azt nézték, hogy annak a kurzusnak, amely még ma is fennáll, megfelelnek-e, elvhüek-e a kurzushoz. Ez volt a döntő, a fontos. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy ez az intézet nem az, aminek lennie kellene, mert az a körülmény, hogy — az autonómia hiányosságaitól eltekintve — a törvényhozó testület nem rossz törvényt hozott, — ami tudniillik a szolgáltatmányokat illeti — még nem döntő, mert ha jó törvényt rosszul kezelnek, akkor azokat, akik ettől az intézettől olyan sokat várnak, ez nem elégíti ki. Lehet egy rossz törvényt jól kezelni és akkor az érdekeltek a mellett sokkal megelégedettebbek, mintha ez fordítva van. Itt, ennél az intézetnél tehát fordítva van. Papiroson nagyon sokat nyújt az intézet a betegeknek, a balesetet szenvedetteknek, stb., stb., de amíg valaki ettől az intézettől valami segélyt megkap, az nem megy olyan egyszerűen. Ha nézzük, hogy ehhez az intézethez a* állami hozzájárulás milyen anyagiakban, akkor erre is azt kell mondanom annak ellenére, hogy az igen t. előadó úr kiemelte, hogy az előirányzatban egy plusz mutatkozik, hogy egymillióval megnőtt a hozzájárulás, hogy ez nem haladás, mert ha megnézzük közelebbről, hogy ez mit tesz ki egy olyan intézetnél, amely 123 milliós költségvetéssel dolgozik, akkor a kép •egészen más. (Jánossy Gábor: Micsoda fantasztikus összeg! — Zaj.) Bocsánatot kérek, a betegség, a baleset, a bánya, a rokkantsági ágazatai összesen 123 milliós költségvetéssel dolgoznak. (Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: 115 millióval!) Ehhez a 123 millióhoz az igen t. népjóléti kormány 3 millióval, •kereken 3,200.000 pengővel járul hozzá. (Ernszt Sándor népjóléti- és munkaügyi miniszter: 4 millióval!) A további 1,200.000 nem az Oti.-é, hanem a Mabi.-é, ez a magánalkalmazottak biztosítására szolgál. Ha tehát itt 3 millióval járul hozzá az állam, ez csak egy morzsa. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az a kintlevőség, amelyet járulékokban a munkáltatók nem szolgáltattak •be, körülbelül 35 milliót tesz ki, akkor meg lehet érteni, hogy a Társadalombiztosító Intézet nem állhat feladata magaslatán és nem bír úgy dolgozni, mint ahogy kellene dolgoznia, hogy ez a munkálkodás olyan legyen, mint amilyennek lennie kellene. De ha azt nézzük, hogy az adminisztráció terén mi mutatkozik, ha olvassuk a lapokat, hogy éppen a napokban milyen visszaélések történnek az adminisztráció körül, ha látjuk, azokat a visszaéléseket... (Homonnay Tivadar: Visszaélések? — Kéthly Anna: Visszaélések! Veszprém, Pápa, Esztergom!) Elnök: Csendet kérek! Rothenstein Mór: Visszaélések bizony, különben nem függesztenék fel az illetőket, lia visszaélések nem történnének, ez így van. Hiszen Veszprémben, Pápán, Esztergomban, mindezeken a helyeken megállapították a visszaéléseket. (Propper Sándor: Loptak, imag .varul meg kell mondani! — Zaj. — Homonnay Tivadar: A maguk ideje alatt egy sem volt ilyesmi? — Propper Sándor: Nem! — Homonnay Tivadar: Erről lehetne köteteket beszélni! — Propper Sándor: Regényköteteket! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Propper Sándor: Majd ha ön kerül szóhoz, elmondhatja ezeket!) Csendet kérek, képviselő urak! A szónoknak még két perce van hátra, tessék engedni ezt a két percet az ő rendelkezésére. (Br. Podmaniczky Endre: Szegény Móric!) Csendet kérek! (Propper Sándor: Már a Bandi bejött, jelentkezik! — Zaj. — Felkiállások: Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek, képviselő urak, tessék nyugodtan maradni! Rothenstein Mór: További körülmény a Társadalombiztosító nehézségeinél éppen az, hogy nincs meg a munkanélküliség esetére szóló biztosítás, mert a munkanélküliség folytán emelkedik a betegek létszáma. Tessék megérdeklődni az orvosoknál: ha nagy a munkanélküliség, akkor nagyon magas a beteglétszám, ami egészen természetes, mert a munkás, ha valami kisebb baja van is, azért még dolgozni megy s akkor már nem tud dolgozni, amikor beteget jelent. Ha azonban nines munkája, azt mondja: most legalább felhasználom az időt, gyógyíttatom, gyógykezeltetem magamat és beteget jelent. Nem egészen tiszta haszon tehát, igen t. miniszter úr, hogy nincs munkanélkülisegély. Nem mind tiszta haszon ez, mert a Társadalombiztosító betegség esetére szóló segélyeinek rovására megy. Éppen ezért is megfontolni való volna a miniszter úr részéről, hogy ezt megcsinálja. A Társadalombiztosító Intézetben — hiába tagadják —• még mindig fennáll az ellenforradalmi szellem. Kikerültek onnan éppen azok a tisztviselők, akik szociális érzékkel voltak eltelve ennél az intézetnél, akik a kérdésekhez értettek és egy egész som a tisztviselőknek került oda, akiknek ez az érzékük nincs meg s r akikből hiányzik az, hogy tudjanak úgy bánni azokkal, akik odafordulnak, hogy azok lássák velük szemben a türelmes bánásmódot (Jánossy Gábor: Ezt nem lehet mondani! — Vanczák János: Ezt lehet mondani, mert igaz!) Elnök: A képviselő úr beszédidőié lejárt. Tessék befejezni. (Jánossy Gábor: Általában emberséges a szellem!) Rothenstein Mór: Ezt nem lehet letagadni, ez így van és tessék azokkal beszélni, akiknek egyszer dolguk volt a Társadalombiztosítónál. (Jánossy Gábor: Beszéltem!) Mindenki visszariad attól, hogy neki ott dolga legyen, mert akkor napokig kell ott járnia, mulasztania időt, — munkaidőt is — hogy ott ügyes-bajos dolgait elintézhesse. Mert ez így van (Jánossy Gábor: En az ellenkezőjét tapasztaltam!) és mert meg vagyok róla győződve, hogy a népjóléti minisztérium nem nyert semmit azáltal, hogy más férfiú került az élére, ezért a magam részéről a tárca költségvetését nem szavazom meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) 35*
