Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-494

20G Az országgyűlés képviselőházának 4-9J>. ülése 1931 április 29-én, szerdán. jogintézményeinket ismeri, aki átment a ma­gytar jogászképzésen és nem kivülről jön, mint ezekhez a kérdésekhez hozzászóló idegen, az csak lelkesedéssel, meggyőződéssel és igazsága tudatában (Üyy van! Ügy van! jobbfelöl.) be­szélhet arról a világ előtt is büszkén emleget­hető tényről, hogy a magyar jogfejlődésen vé­gigvonul az a közjogi szellem, amelyet neu lehet letagadni csak azért, hogy valaki ujat tudjon mondani (Vu y van! jobb felöl.) és nem Lehet letagadni és elhomályosítani csak azért, bogy >az újítók szokása szerint analógiákat ke­ressünk, uniformizáljunk, vagy pedig elskatu­lyázással próbáljunk egyéni jelentőséget adni talán egy újonnan kiadott tudományos munká­nak« T. Ház! Eri meg vagyok győződve arról, hogy Timon munkája maradandóbb, mint lazok a kísérletek, amelyek meggondolatlanul akarják elhomályosítani évszázadokon át érvényesülő jogászi géniuszunk dicsőségét. (Elénk helyes­lés és taps jobbfelöl.) En meg vagyok győződve arról, hogy a t. professzor úr jót akart, és meg vagyok győződve, hogyha elhibázta azt a kö­vetkeztetést, amelyet ezidőszerint vitat a ma­gyar jogászélet és olyan professzorok támad­nak, mint Tomcsányi Budapestről, vagy Mol­nár Pécsről, — méltóztassék ezeket is elolvasni, mert én végigolvastam ezt a vitát; nem is dön­tök benne, csak óvatosságra intek ezzel az új irányzattal szemben — remélem ő is revízió alá veszi elsietett állásfoglalását. Csak egyet ajánlok a professzor urnak, méltóztassék leg­alább egy régi tanításra több figyelmet fordí­tani, — ha az összes többit könnyűnek is ta­lálja - ama a régi tanításra és útmutatásra, bogy: nonum prematur in annum. Méltóztassék előbb megvárni, hogy ezek az újítások, amelyeket ő itt feltálalt, kibírják-e a jogi megítélést és kritikát, kibírják-e az idő­nek rettenetes súlyát, amely minden újítással szemben jelentkezik és majd csak akkor mél­tóztassék a külföld előtt elterjeszteni ezt a tel­jesen egyéni ízű magyar jogtörténeti felfo­gást. Mi pedig nyugodtan megyünk tovább, mert a magyar jogalkotó géniuszban őserő la­kozik s az a magyar közjogi szellem irányá­ban változatlanul fejlődik tovább. Kérem a költségvetés első címének elfoga­dását. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb­oldalon és a középen.) Elnök: Az előadó úr nem kíván szólni. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az első címet elfogadni, igen vagy nem*? (Igen! Nem!) A Ház az 1. cí­met elfogadta, (Kabók Lajos: Nem fogadtuk el! - Br. Podmaniczky Endre: Maga nem fo­gadta el! — Kabók Lajos: Persze, bogy nem!) Következik a 2. cím. Kérem annak felol­vasását. Fitz Arthur jegyző (olvassa a 2. címet): (iái .Jenő! Gál Jenő: T. Ház! A magyar királyi bíró­ságok működéséről a legnagyobb tisztelet hangján kell megemlékeznünk. A magyar bí­róságok törekvése kétségkívül olyan, hogy azokhoz a/, eszmékhez, amelyek a bírói fel­fogást vagy az ítélkezést nyugati értelemben emelik, hozzáidomuljon. KI kell ismernem. bogy a kodifikációhan a híróság munkája, amely sokszor törvénypótló, min! ahogyan a valorizáció terén is mutatkozott, a legnagyobb elismerésekéi váltja ki. KI kell ismernem azt is, hogy az ígazságügyininiszter urnak ide vonatkozó kodifikatórius törekvései megállják a helyüket és az az igyekvés, amellyel a nyu­gateurópai nívót átültetni igyekszik, tiszteletre­méltó. Ez az objektivitásom parancsolja azonban, hogy mégis a miniszter úr figyelmébe ajánl­jak egyes szempontokat, amelyekkel jobban meg lehetne javítani Magyarországon az igaz­ságszolgáltatást. Sokszor endítest tettek itt a vita során ar­ról, hogy a bíró szabadon mérlegel. Ez kétség­kívül nagy fejlődési fokozat, de én a mélyen t % miniszter úrnak jogérzetére és objektivitá­sára bízom, vájjon a szabad mérlegelésnek ér­vényesülése bizonyos helyeken nincs-e korlá­tokhoz kötve. (Jánossy Gábor: Nincs!) T. ba­rátom engedje meg, hogy itt mindjárt azzal a felvilágosítással szolgáljak, hogy van. Még pedig vannak törvényeink, amelyek nem en­gedik meg, hogy a legmagasabb bírói testület túltegye magát bizonyos törvényes kantélá­kon. így például benne van a törvényben, hogy a királyi Kúria igen fontos nagy ügyekben, amikor senimiségi panaszt tárgyal, köteles va­lóknak elfogadni azokat a tényeket, amelyeket az alsóhíróság megállapított és azokhoz hozzá nem nyúlhat. Általában helyes egy ilyen elv lefektetése, de a gyakorlat mégis azt mutatta és azt mu­tatja nekünk, hogy a Kúria kezének^ ilyen irányban való megkötése elhibázott ítélkezé­sekhez vezet. Ennek nem a kúriai bírák az okai, hanem ez a törvényhely az oka. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: A mélyen tisztelt miniszter úr a novelláris alkotások terén olyan szorgalmat fej­tett ki, hogy vagyok bátor felhívni a figyelmet arra, vájjon az igazságszolgáltatás megjavítása érdekében nem kellene-e feloldani a Kúriának a kezét attól a megkötöttségtől, hogy a Kúria kö­teles respektálni azokat a tényeket, amelyeket a ténymegállapító bíróság valóknak fogadott el. Bocsánatot kérek, nem minden ügy jut a Kúria elé, különösen a T. E., az egyesbíróságok foly­tán igen sok ügy nem jut a Kúria elé. 1'Ylhívom a miniszter úr figyelmét még a következőkre is. Ugyanaz a novella, amely ezt tárgyalja, kimondja például, ihogy a Kúria előtti tárgyaláson a felek bizonyos indítványo­kat, amelyek a büntetés mértékét érintik, nem is tehetnek. Méltóztassék csak elgondolni, hogy <mi származott ebből. Sem a védő, sem a vád képviselője nem tehet indítványt a büntetés enyhítésére, mert erre vonatkozólag a törvény azt mondja, hogy ezt csak hivatalból végzi el a bíróság. Bármilyen tisztelettel vagyok is a bírói fórumok, különösen a Legmagasabb bírói főm mok iránt, de szerintem nem lehet elzárni a fe­leket attól, hogy indítványokat tegyenek arra­nézve, hogy bizonyos szempontokat különösen az élet változásaival összefüggő szempontokat felhozzanak, mert hiszen enyhébben lehet meg­ítélni azt, hogy kinek milyen büntetés jár péí dául vagyon elleni deliktum esetében olyankor, amikor nagy gazdasági változások megrázkód­tatják az egész társadalmat, vagy milyen bün­tetés jár éppen az ellenkező irányban, amikor az a szomorú állapot van, hogv itt az ember naponta, egyebet sem tud olvasni, mint a legraf­fináltabb módon elkövetett gyilkosságokat. Ilyenkor nem volna szabad a per anyagából ki­zárni azt, hogy a felek rámutassanak ezekre a jelenségekre. Azt hiszem, a mélyen t. miniszter úr meg fogja találni a módot arra. hogy az idők folya­mán — nem távoli időben — ezeken a kérdése ken segílsen. A vádelv és a kont radiktórins vita igazi mércéje minden büntetőpernek. A

Next

/
Thumbnails
Contents