Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-494

20G Az országgyűlés képviselőházának 4-9J>. ülése 1931 április 29-én, szerdán. jogintézményeinket ismeri, aki átment a magytar jogászképzésen és nem kivülről jön, mint ezekhez a kérdésekhez hozzászóló idegen, az csak lelkesedéssel, meggyőződéssel és igazsága tudatában (Üyy van! Ügy van! jobbfelöl.) beszélhet arról a világ előtt is büszkén emlegethető tényről, hogy a magyar jogfejlődésen végigvonul az a közjogi szellem, amelyet neu lehet letagadni csak azért, hogy valaki ujat tudjon mondani (Vu y van! jobb felöl.) és nem Lehet letagadni és elhomályosítani csak azért, bogy >az újítók szokása szerint analógiákat keressünk, uniformizáljunk, vagy pedig elskatulyázással próbáljunk egyéni jelentőséget adni talán egy újonnan kiadott tudományos munkának« T. Ház! Eri meg vagyok győződve arról, hogy Timon munkája maradandóbb, mint lazok a kísérletek, amelyek meggondolatlanul akarják elhomályosítani évszázadokon át érvényesülő jogászi géniuszunk dicsőségét. (Elénk helyeslés és taps jobbfelöl.) En meg vagyok győződve arról, hogy a t. professzor úr jót akart, és meg vagyok győződve, hogyha elhibázta azt a következtetést, amelyet ezidőszerint vitat a magyar jogászélet és olyan professzorok támadnak, mint Tomcsányi Budapestről, vagy Molnár Pécsről, — méltóztassék ezeket is elolvasni, mert én végigolvastam ezt a vitát; nem is döntök benne, csak óvatosságra intek ezzel az új irányzattal szemben — remélem ő is revízió alá veszi elsietett állásfoglalását. Csak egyet ajánlok a professzor urnak, méltóztassék legalább egy régi tanításra több figyelmet fordítani, — ha az összes többit könnyűnek is találja - ama a régi tanításra és útmutatásra, bogy: nonum prematur in annum. Méltóztassék előbb megvárni, hogy ezek az újítások, amelyeket ő itt feltálalt, kibírják-e a jogi megítélést és kritikát, kibírják-e az időnek rettenetes súlyát, amely minden újítással szemben jelentkezik és majd csak akkor méltóztassék a külföld előtt elterjeszteni ezt a teljesen egyéni ízű magyar jogtörténeti felfogást. Mi pedig nyugodtan megyünk tovább, mert a magyar jogalkotó géniuszban őserő lakozik s az a magyar közjogi szellem irányában változatlanul fejlődik tovább. Kérem a költségvetés első címének elfogadását. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az előadó úr nem kíván szólni. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az első címet elfogadni, igen vagy nem*? (Igen! Nem!) A Ház az 1. címet elfogadta, (Kabók Lajos: Nem fogadtuk el! - Br. Podmaniczky Endre: Maga nem fogadta el! — Kabók Lajos: Persze, bogy nem!) Következik a 2. cím. Kérem annak felolvasását. Fitz Arthur jegyző (olvassa a 2. címet): (iái .Jenő! Gál Jenő: T. Ház! A magyar királyi bíróságok működéséről a legnagyobb tisztelet hangján kell megemlékeznünk. A magyar bíróságok törekvése kétségkívül olyan, hogy azokhoz a/, eszmékhez, amelyek a bírói felfogást vagy az ítélkezést nyugati értelemben emelik, hozzáidomuljon. KI kell ismernem. bogy a kodifikációhan a híróság munkája, amely sokszor törvénypótló, min! ahogyan a valorizáció terén is mutatkozott, a legnagyobb elismerésekéi váltja ki. KI kell ismernem azt is, hogy az ígazságügyininiszter urnak ide vonatkozó kodifikatórius törekvései megállják a helyüket és az az igyekvés, amellyel a nyugateurópai nívót átültetni igyekszik, tiszteletreméltó. Ez az objektivitásom parancsolja azonban, hogy mégis a miniszter úr figyelmébe ajánljak egyes szempontokat, amelyekkel jobban meg lehetne javítani Magyarországon az igazságszolgáltatást. Sokszor endítest tettek itt a vita során arról, hogy a bíró szabadon mérlegel. Ez kétségkívül nagy fejlődési fokozat, de én a mélyen t

% miniszter úrnak jogérzetére és objektivitására bízom, vájjon a szabad mérlegelésnek érvényesülése bizonyos helyeken nincs-e korlátokhoz kötve. (Jánossy Gábor: Nincs!) T. barátom engedje meg, hogy itt mindjárt azzal a felvilágosítással szolgáljak, hogy van. Még pedig vannak törvényeink, amelyek nem engedik meg, hogy a legmagasabb bírói testület túltegye magát bizonyos törvényes kantélákon. így például benne van a törvényben, hogy a királyi Kúria igen fontos nagy ügyekben, amikor senimiségi panaszt tárgyal, köteles valóknak elfogadni azokat a tényeket, amelyeket az alsóhíróság megállapított és azokhoz hozzá nem nyúlhat. Általában helyes egy ilyen elv lefektetése, de a gyakorlat mégis azt mutatta és azt mutatja nekünk, hogy a Kúria kezének^ ilyen irányban való megkötése elhibázott ítélkezésekhez vezet. Ennek nem a kúriai bírák az okai, hanem ez a törvényhely az oka. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Gál Jenő: A mélyen tisztelt miniszter úr a novelláris alkotások terén olyan szorgalmat fejtett ki, hogy vagyok bátor felhívni a figyelmet arra, vájjon az igazságszolgáltatás megjavítása érdekében nem kellene-e feloldani a Kúriának a kezét attól a megkötöttségtől, hogy a Kúria köteles respektálni azokat a tényeket, amelyeket a ténymegállapító bíróság valóknak fogadott el. Bocsánatot kérek, nem minden ügy jut a Kúria elé, különösen a T. E., az egyesbíróságok folytán igen sok ügy nem jut a Kúria elé. 1'Ylhívom a miniszter úr figyelmét még a következőkre is. Ugyanaz a novella, amely ezt tárgyalja, kimondja például, ihogy a Kúria előtti tárgyaláson a felek bizonyos indítványokat, amelyek a büntetés mértékét érintik, nem is tehetnek. Méltóztassék csak elgondolni, hogy <mi származott ebből. Sem a védő, sem a vád képviselője nem tehet indítványt a büntetés enyhítésére, mert erre vonatkozólag a törvény azt mondja, hogy ezt csak hivatalból végzi el a bíróság. Bármilyen tisztelettel vagyok is a bírói fórumok, különösen a Legmagasabb bírói főm mok iránt, de szerintem nem lehet elzárni a feleket attól, hogy indítványokat tegyenek arranézve, hogy bizonyos szempontokat különösen az élet változásaival összefüggő szempontokat felhozzanak, mert hiszen enyhébben lehet megítélni azt, hogy kinek milyen büntetés jár péí dául vagyon elleni deliktum esetében olyankor, amikor nagy gazdasági változások megrázkódtatják az egész társadalmat, vagy milyen büntetés jár éppen az ellenkező irányban, amikor az a szomorú állapot van, hogv itt az ember naponta, egyebet sem tud olvasni, mint a legraffináltabb módon elkövetett gyilkosságokat. Ilyenkor nem volna szabad a per anyagából kizárni azt, hogy a felek rámutassanak ezekre a jelenségekre. Azt hiszem, a mélyen t. miniszter úr meg fogja találni a módot arra. hogy az idők folyamán — nem távoli időben — ezeken a kérdése ken segílsen. A vádelv és a kont radiktórins vita igazi mércéje minden büntetőpernek. A