Képviselőházi napló, 1927. XXXV. kötet • 1931. április 21. - 1931. május 7.

Ülésnapok - 1927-492

104 Az országgyűlés képviselőházának 492. ülése 1931 április 24-én, pénteken. betőségeket ikell kihasználnunk, amelyek adva vannak és ezeket íi tehetőségeket kell kihasználnunk arra, hogy gazdasági életünket valamiképpen rendbehozzuk. Ha figyelem és kutatom az ország gazdasági erőforrásait, akkor meg kell ál la juta nom azt, hogy vannak országok, amelyek talán még kisebb, még kevesebb erőforrásokkal rendelkeznek, mint Magyarország. Hogy ne mondjak többet, itt van a szomszédos Ausztria, amelytől legalább is annyit vettek el mint tőlünk, mert amíg Magyarországtól gazdasági területének kétharmadát csatolták el, addig Ausztriától elcsatolták töh'bi területein kivül még Magyarországot is, mely gazdasági erőforrását alkotta. Ennek ellenére azt kell látnunk, azt kell tapasztalnunk, hogy az osztrák nép nincsen olyan kétségbeesett helyzetben, mint amilyenben van Magyarország népe. Miért? Mert olyan kormányzati, olyan politikai rendszere van, amelynek következtében gondoskodnak azokról, akik alul vannak, akik a fenéken vannak, gondoskodnak azokról, akik önhibájukon kivül munkanélküliekké váltak. Nemcsak munkáskérdés a munkanélküliek segítése, banem fontos társadalmi és — mondbatnám — fontos közrendészeti probléma is. Ha végignézzük ma az újságokat, nem múlik el egyetlen nap, hogy valami szörnyű tragédiáról ne szereznénk tudomást. Szoros összefüggésben van ez a gazdasági élettel, és amikor azt mondom, hogy ez nemcsak munkásprobléma, hanem problémája az egész gazdasági és társadalmi életnek, akkor hivatkozom arra, hogy ; annak, hogy a nagy tömegek teljesen és f tökéletesen fogyasztóképtelenekké váltak, hatásai mutatkoznak a kereskedelem ós az ipar különböző ágaiban is. Ennek következménye az, hogy az üzletek üresek, ennek a következménye az, hogy az iparosok munka és kereset nélkül állanak itt. Es szinte csodálkozom azon, hogy ma még vannak üzletek, amelyek nyitva vannak. Ma gam Ismerek egész sereg olyan kereskedőt, akinek üzletében heteken keresztül nem látok megfordulni egyetlen vevőt som. Valósággal csodálkoznia kell az embernek, hogy ezek a kereskedők honnan teremtik elő a népjóléti minisztérium intézkedése és bölcsessége folytán lényegesen felemelet házbéreket. Az ember csodálkozik azon, hogy ezek az emberek még tudnak valamiképpen reuzálni, hogy tudnak még valamiképpen élni. Méltóztassék elképzelni, mi következnék itt be ebben az országban, ha a fixfizetésű alkalmazottak nem éreznék a biztonságát annak, hogy elsején megkapják a fizetésüket. Korántsem azért említem ezt meg, mintha akár irigyelném, akár nem tartanám helyénvalónak, hogy a fixfizetésű alkalmazottak fizetésüket megkapják arra az időre, amikorra ez nekik jár, de tessék csak elképzelni, mi történnék itt ebben az országban, ha a köztisztviselő elsején nem kaphatná meg a fizetését, avagy rettegnie kellene, hogy megkapja-e, ha a csendőrt és ;i rendőrt nem fizetnék. Már pedig a társadalomnak van egy igen nagy rétege, amelynek egyáltalán nem kell a miatt aggódnia, vagy azon tűnődnie, hogy elsején vagy szombaton kap-e fizetést, mert nagy része nem kap semmit, egy másik része, az iparos- és kereskedőosztály pedig olyan viszonyok között van, bogy lia elkészít is valami munkát, vagy elad is valamit, akkor még nem bizonyos abban, hogy ennek ellenértékét megkapja-e, sőt az állami szállításoknál tapasztaltuk, hogy ha meg is kapja, nem kapja meg arra az időre, amikorra az neki teljes joggal kijár. Amikor a gazdasági viszonyok ilyenek, akkor rá kell mutatnom arra, hogy ennek a bajnak végső fokon és végső következtetésében politikai rendszerünk az oka. A kormány, amikor beterjesztette ia költségvetést, ezt a takarékosságnak jegyében terjesztette be. Hogy azonban ennek ellenére egészen lényegtelen az a megtakarítás, amit az előző esztendei költségvetéssel szemben tapasztaltunk, annak valószínűleg az az oka, hogy a kormány nem akarja egyszerre nyilvánvalóvá tenni, hogy milyen pazarlás folyt az előző esztendőkben. Mert kétségtelen az, hogy ott, ahol az adóteher terén a fejkvóta már a 150 pengőt túlhaladta, ott a költségvetés nagyon is túl van méretezve. Hiszen vannak hozzánk hasonló országok, amelyeknek normális kiadásai, gazdasági és politikai viszonyai körülbelül olyanok, legalábbis abból a szempontból, hogy ezeknek .költségei mit emésztenek föl, hasonlíthatók Magyarországhoz; mégis egész sereg olyan országot találunk, ahol a fejkvóta lényegesen alacsonyabb, mint nálunk, így például Bulgáriában ami 157 pengős fejkvótánkkal, vagyis az egyénenként való megterhelésünk adatával szemben 49 pengő adóteher esik egy-egy polgárra, Lengyelországban 61, Romániában 71, Jugoszláviában 94, Svájcban 104, Csehszlovákiában 109. Már pedig, t. Képviselőház, ha például csak a jugoszláv 94 pengőt veszem alapul, akkor nem szabad figyelmen kívül hagynom azt sem, hogy Jugoszlávia lazok közé az országok közé tartozik, amelyeknek a békeszerződés értelmében meg van engedve az, hogy lakosságát korlátlanul nyomorít bassa meg a mértéktelen hadügyi terhekkel. Ennek az országnak jogában áll hadügyi költségvetését akár az égig emelni, jogában áll militarizálni és ennek kiadásaival megterhelni a lakosságot. Élnek is ezek a környező államok ezekkel a lehetőségekkel és ennek ellenére mindössze 94 pengőt tesz ki a fejkvóta (Propper Sándor: Pedig ott is diktatúra van, úgy mint itt!) Elnök: Csendet kérek! Bárdos Ferenc: Ebbe kapcsolom én bele minldijárt egyúttal azt is... (Propper Sándor: Csakhogy ott jóakaratú diktatúra van, az a differencia!) Elnök: Képviselő úr, maradjon csendlben. Bárdos Ferenc: ...hogy a kormány külpolitikáját is legteljesebb mértékben, elliíblázottnak tartom. Vannak, akik azt a tételt állítják fel, hogy akármilyen politikai ellentétek legyenek egy országon belül a pártok között, amikor azonban arról van szó, hogy a külfölddel szemben kell állást foglalnunk és amikor külpolitikánkat és annak irányelveit kell megállapítani, akkor ezek az ellentétek és eltérések nem indokoltak. El is tudom képzelni azt, hogy a külpolitikai állásfoglalásban egyes országokban akkor is egyöntetű lehet a pártele felfogása, hogyha belpolitikai tekintetben ezek a felfogások homlokegyenest ellenkeznek egymással; szívesen és örömmel is venném, lm a magyar kormány olyan külpolitikát folytatna, amely lehetővé tenné számunkra, hogy külpolitikájában mi is támogassuk. Sajnos azonban, amilyen szerencsétlen a kormány belpolitikája, éppen olyan szerencsétlen a külpolitikában követett magatartása is. Nem is mondok újat és talán nem is először hangoztatom itt azt, hogy a legszerencsétlenebb dolog volt az a barátság, amelyet a magyar kormány éppen Olaszországgal kötött meg. Sokszor hivatkoznak arra, hogy mi min-