Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

84 Az országgyűlés képviselőházának A75. ülése 1931 március k-én, szerdán. távolabbról sem, sőt féltékenyen vigyázok rá, de azt a tiszteletteljes kérést intézem a sajtóhoz, hogy addig is, amíg törvényes intézkedések meg­történnek, vagy megtörténhetnek, az ilyen pe­rek tárgyalásáról a tudósításokat lehetőleg úgy írják meg, hogy a család megszokott lapját az ilyen tárgyalási napokon is olvashassa. (Ügy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, hogy ha a lapok egymással megállapodnának, ebből anyagi kár sem származnék senkire. De hozzáteszem, hogy^ ha nem vigyázunk rá és a sajtó sem vigyáz rá, annyira hozzászok­tatja a publikumot az ilyen pikáns^ és hasonló dolgok olvasására, hogy a közönség megunja ezeket a mostani dolgokat és egészen más dol­gokat fog várni, mint amilyenek miatt egy hu­szárőrmester is elpirult volna. Ezeket voltam bátor előadni. Az igazság­ügyminis'zter úrtól nem kérek választ, ezennel megalkotom a bejegyzett, elmondott és választ nem váró, nem kérő interpelláció típusát. A mi­niszter úrral történt tárgyalás alkalmával meg­győződtem arról, hogy megteszi onindazt, amit mint az igazság legfőbb őre és a törvények leg­főbb tisztelője megtehet. Választ tehát nem ké­rek és nem várok. Interpellációmmal egyet fel­tétlenül elértem, azt, hogy itt a magyar parla­mentben elhangzott az ilyen eljárások, az ilyen dolgok megbélyegzése, felhangzott egy kívánság a kormánnyal szemben. Meg vagyok róla győ­ződve, hogy jövőben hasonló dolgok nem fognak előfordulni. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláció kiadatik az igaz­ságügyminiszter úrnak. Következik Tobler János képviselő úr in­terpellációja a kereskedelemügyi miniszter úr­hoz. Kérem az interpelláció felolvasását. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): «Interpel­láció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz. 1. Van-e a miniszter úrnak tudomása arról, hogy a magánalkalmazotti tábor összes ágai sürgősen kívánják jogi helyzetüknek törvényes rendezését? 2. Mikor kívánja és hogyan kívánja a mi­niszter úr a magánalkalmazottak jogi helyze­tének törvényes rendezését az országgyűlés elé hozni? 3. Hajlandó-e a miniszter úr ezen törvényes rendezésbe a bankok és pénzintézetek altisztjeit is bevonni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Tobler János: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kornis Gyula államtitkár t. képviselő­• társam a napokban előadást tartott, amely min­denfelé feltűnést keltett. Előadásának címe és tartalma az értelmiség válságáról, a szellemi munka és a szellemi munkásság hanyatlásáról szólt. Ezt a problémát nemzetközi viszonylatban a Genfben székelő Nemzetközi Munkaügyi Hi­vatal és annak kongresszusa is már nem egyíz­ben felkarolta. A Nemzetközi Munkaügyi Hiva­talnak éppen az elmúlt évben megtartott kon­gresszusa foglalkozott ezzel a tárggyal, ezzel a problémával és a különböző országok és álla­mok konmányainak egy elaborátumot terjesz­tett elő, hogy a magánalkalmazottak^ jogi vi­szonyát és egyéb szociális követeléseit és kíván­ságait figyelembevegyék. Hazai viszonylatban 1927 december 14-éii a keresztény gazdasági párt részéről Homonnay Tivadar a magánalkalmazottak jogviszonyát szabályozó törvényjavaslat megalkotása tár­gyában terjesztett elő indítványt. Tartozom a tárgyilagos igazságnak azzal, hogy megemlít­sem, hogy ennek a kérdésnek megoldása érde­kéiben a különböző alapokon működő szakszer­vezetek, mind a keresztényszocialista, mind a szociáldemokrata alapon működő magántiszt­viselők szervezetei, hosszú évek óta harcot foly­tatnak. Meg- kell állapítanom, hogy a magyar magánalkalmazottak nagy tábora — ha család­jaikat is figyelembe veszem, körülbelül 150.000 főnyi tábora — a teljes kiszolgáltatottság hely­zetében van. Lehetetlen, hogy a magyar magán­alkalmazottak jogi viszonyait még ma is 1920­ban, illetve sokkal előbb alkotott ipartörvény szabályozza, amely mellett a modern kor igé­nyeit az ezeket teljesen fig*yelmen kívül hagyó, 1920-ban kiadott rendelet volna hivatva kép­viselni. Az ipartörvény hozatalánál még nem lehetett figyelemmel lenni a termelési rend teljes megváltozására, nem lehetett figyelembe­venni a mai kartellek rendszerét, nem ismer­tük a különböző munkarendszereket, a Bedeaux-, a Taylor-rendszert és nem ismertük a mai kon­centrációból, ipari és kereskedelmi koncentrá­cióból kifejlődő jogi viszonyokat. Ha érdeklődöm a t Háznál és. főleg a ke­reskedelemügyi minisztériumnál, hogy mi van a magánalkalmazottak jogviszonyát szabályozó törvényjavaslattal, amelyről már nyolc év óta hivatalos helyen is folynak a tanácskozások, amelyeket az érdekeltségek; bevonásával anké­teken is megtárgyaltak, amely viszony rende­zése ügyében^ mind a keresztényszocialista, mind a szociáldemokrata szakszervezetek ígé­retet kaptak ennek megvalósítására, mondom, ha ezután érdeklődöm, nem lehet ezzel szemben azt mondani, hogy ezt a törvényjavaslatot a mai idők nem teszik szükségessé, hogy a mai időkénem alkalmasak arra, hogy ezt a kérdést szabályozzák. A magánalkalmazottak jogviszo­nyának rendezése olyan javaslat volna, amely nem jelent újabb terheket, pusztán a jog és a kötelesség kölcsönös megállapítását. Ami a szo­ciális terheket illeti, ebben a tekintetben én Stegerwald-dal, a jelenlegi német munkaügyi miniszterrel egy véleményen vagyok, tudniillik hogy nincsenek szociális terhek, csak szociális kötelességek vannak. Hogy a jogviszonyt sza­bályozó törvény hiánya mit hoz magával, le­gyen szabad annak illusztrálására felhoznom elsősorban azt a munkauzsorát, amely ma az egyes hivatalokban az alkalmazottakkal szem­ben fennáll. A B.-lista, az elbocsátás veszedelme egészen lehetetlen mentalitást honosított meg az alkalmazotti táborban. Ma mindennapos, hogy egyes hivatalok­ban, egyes gyárak büróiban nyolc órát, kilenc órát is messze túlhaladó időn át dolgoznak a tisztviselők r és alkalmazottak nem pénzért, nem díjazásért, hanem ingyen, azért, mert fél­nek az elbocsátástól. A kereskedelmi kormány ezt a körülményt évekkel ezelőtt figyelembe is vette és boldogult Pap államtitkár tervezetet is dolgozott ki, amely sok tekintetben újítást hozott ugyan, sok tekintetben azonban retro­grád volt. Retrográd volt elsősorban a felmon­dás tekintetében, az alkalmazottak felmondá­sának ügyében. A bírói gyakorlat eddig megállapította azt, hogy az alkalmazottak felmondási ideje hat hónap. Ebben a tervezetben ez a hathavi felmondás 3 hónapra csökkent. A tervezet^ vé­leményem szerint a végkielégítés tekintetében is retrográd, mert a végkielégítést törli. A tervezetnek ezt a részét nem vagyunk haj­landók és nem tudjuk elfogadni, mert a mai viszonyok közt nem szabad az elbocsátott al­kalmazottat útravalójától megfosztani. Kí^ vánni kell, hogy szűnjék meg a mai helyzet a

Next

/
Thumbnails
Contents