Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-475

Az országgyűlés képviselőházának 4-75. ülése Ï9Ê1 március 4-én, szerdán. 79 törvényhozás terén sürgősebb teendőket is látok és teljes munkaerőmet elsősorban ezekbe kívánom belefektetni.» Ez volt az én múltkori álláspontom. Kérem t. képviselőtársamat, hogy konkrét panaszait méltóztassék velem közölni és kérem, ne méltóztassék majd, ha az idő múlik is, megtagadni azt a közreműködését, amelyet itt a múlt alkalommal t. képviselőtársamtól kértem s amelyet t. képviselőtársam felajánlani szíves volt. Ez az én válaszom, t. Ház ! Kérem t. képviselőtársamat és a t. Házat, méltóztassanak válaszomat tudomásul venni ! (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Az interpelláló képviselő úr kíván szólni. Gál Jenő : T. Képviselőház! Azt a szíves meghívást, hogy a rehabilitacionális törvényjavaslat előkészítésében közreműködésemet óhajtja a miniszter úr, nagy örömmel fogadom, engedje meg azonban, hogy kijelentsem, hogy én már nagyon szeretnék közreműködni. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Tessék addig is ezeket az adatokat összegyűjteni !) Én azt tartom mélyen 't. miniszter úr, hogy két esztendő nagyon-nagyon hosszú idő volt arra, hogy ezt a csak a miniszter úr szerint komplikált anyagot Összeállítsák. Merem mondani a miniszter úrnak, hogy az ön kitűnő osztályai ezt két hét alatt teljesen előkészítik. Nem két év, hanam két hét alatt ! Jelen van a mélyen tisztelt belügyminiszter úr, méltóztassék csak megkérdezni tőle, micsoda előkészület kell ahhoz, hogy eltörüljék annak nyomát, hogy tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt valami mellékbüntetés szabatott ki. Egy egyszerű intézkedéssel el lehet rendelni, hogy ezt a nyilvántartó lajstromokból teljesen töröljék.^ (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : Az nem elég !) Engedelmet kérek, azt mondja a miniszter úr, hogy addig is segíteni akar s ez nem elég? Ha a közigazgatási hatóságok, az alispánok, a főszolgabírák és a magyar kir. államrendőrség azt látja, azt tapasztalja a bejegyzésből, hogy egy ember, akinek mellékbüntetése kiszabása óta tíz év eltelt, azóta semmiféle bűncselekményt nem követett el, arról ne legyen szabad megemlíteni azt, hogy ilyen mellékbüntetése volt- A mélyen t. miniszter úr tudja azt, hogy pld. a tíz évvel ezelőtt elkövetett bűncselekmény egy újabb bűncselekmény elkövetése esetén már nem is minősítő körülmény. Tehát maga a büntetőtörvény rendelkezik úgy, hogy ha valakinél tíz év elmiílik anélkül, hogy újabb bűncselekményt követett volna el, annak azt a régi bűncselekményt megbocsájtják. Miféle komplikáció van tehát itten % Miért kell ehhez annyi minisztérium összeműködóse és közreműködése ? Nagyon egyszerű kérdés ez. Én olvastam minden rehabilitacionális törvényt és mindenütt azt látom, hogy először megállapítják, hogy mely cselekményekért kiszabott büntetéseknél mennyi idő múlva van helye a rehabilitásnak, és ennek milyen előfeltételei vannak, amelyek társadalmi úton ellenőrizhetők. Nem kell várni. Szerencsétlen emberek felvonulása sürgeti ezt a kérdést, szerencsétlen emberek ajtókopogtatása, hogy ne tessék már minket tovább rubrikáztatni, mint valami rovottmúltú embereket, mi eléggé megszenvedtünk, megkínlódtunk, tessék elengedni. Az egyik stádium ez ítéletben való jóvátételi határozat. Ez a királyi táblák elé tartozó eljárást igényel s megengedem, hogy itt szabatos törvényalkotásra van szükség. Az adminisztrációs oldalon azonban addig is lehet segíteni ; ha nem is rehabilitáljuk az illetőt, de ne engedjük meg, hogy róla terjesszék, vagy hatóságilag kiállítsák a bizonyítványt, hogy 15 év előtt büntetve volt. Ez kötelessége az államnak, amely nem tudja eltartani azokat az illetőket ; legalább ahhoz segítse hozzá őket, hogy folyamodhassanak valamely állásért, amelynél kvalifikaeionális kellék a büntetlen előélet. Hiszen ehhez sem segítik hozzá, ha neki csak olyan erkölcsi bizonyítvány juthat a kezébe, amely elmondja, hogy 15 esztendő előtt büntetve volt azért, mert egy bélyeget lenyalt a borítékról, vagy mert valami olyan bűncselekményt követett el, amelynek jelentéktelenségéről mindnyájan meg vagyunk győződve ; pl. fiatalos könnyelműséggel megkárosította gazdáját 40 forint erejéig. E miatt most élete fogytáig ne legyen jussa ahhoz, hogy újra a teljesjogú emberek sorában álljon ? Ez igazságtalanság egy olyan állam részéről, amely nem tud kenyeret adni mindenkinek, akit illet. Ezért én arra kérem a mélyen t. miniszter urat : nem bánom, dolgozzanak rajta még hosszú ideig, ideiglenesen azonban kérje meg a vele szomszédos belügyminiszter urat arra, hogy addig segítsen ő : töröltesse ki azokból a nagy főkapitány sági ívekből, hogy Kovács János 12 évvel ezelőtt magánokirathamisításért egy heti fogházra és 50 pengő pénzbüntetésre volt ítélve. (Mozgás a jobboldalon.) Tessék ezt onnan kitöröltetni azért, ho^y ha az a Kovács János most erkölcsi bizonyítványért folyamodik, abba beleírhassák azt, hogy 10 év óta egyáltalában nem volt büntetés alatt ; de ne úgy, amint méltóztatott mondani, hogy most máskép kell kiállítani. (Kuna P. András : Hogy megint megpróbálja !) Most t. i. milyen komikus dolog fordul elő ; azt írják bele az erkölcsi bizonyítványba, hogy : az utóbbi 10 évben nem volt büntetve. Mindenki, aki ezt olvassa, arra gondol : Hohó, akkor az előbbi 10 évben büntetve volt. Ezek a cikornyák nem kellenek. (Jánossy Gábor: Ebben igaza van !) Egyszerűen magyarosan ki kell írni, meg kell hagyni, hogy azoknak, akik 10 év óta nem voltak büntetve, ki kell adni az erkölcsi bizonyítványt, mintha fiatalabb korukban nem lettek volna megbüntetve. (Jánossy Gábor : Én kiadom!) Ugyebár? Nagyon helyesen súgta meg ezt t. képviselőtársamnak helyes, magyaros jogérzéke. De amint helyes jogérzéke van képviselőtársamnak, éppúgy nincs ám meg minden hivatalnak. A hivatalnak egészen más, külön jogérzéke van, amely a szerint igazodik, hogy fent mit szólanak hozzá. Én éppen azért, amint a múlt alkalommal lojálisán tudomásul vettem a miniszter úr válaszát, mert bíztam abban, hogy legfeljebb egy esztendő alatt mégis csak elkészül ez a nem nagyon komplikált törvényjavaslat, most miután azóta két esztendő múlt el és újra csak Ígéretet kapok, a sok szerencsétlen ember lelkületének visszhangjaként kénytelen vagyok azt mondnni, hogy a választ nem vehetem tudomásul. Elnök : Az igazságügyminiszter úr kíván szólani. Zsitvay Tibor igazságügy miniszter : T. Ház ! A magam részéről csak a számát szeretném megmondani annak a rendeletnek, amelyben a belügyminiszter úr a maga részéről mindent megtett már, amit rendeleti jpgkörben lehet tenni. Ez a 4961/1927. számú belügyminiszteri rendelet. (Gál Jenő : Ismerjük !) Csupán a tényállás kiegészítése és félreértések elkerülése végett utalok most erre. Ami pedig azt illeti, hogy itt néhány szakaszban és minden különös előtanulmányozás nélkül lehetne elintézni a* rehabilitacionális törvénymegalkotást, (Gál Jenő : Nem kell jobban, mint a németek csinálták ! Az elég !) ebben a tekintetben bátor vagyok rámutatni arra, hogy Balogh Jenő volt igazságügyminiszter 1914. július 21-én terjesztett be már e tárgyban törvényjavaslatot, amely — mint méltóztatnak látni, itt van a kezemben —