Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-475
72 Az országgyűlés képviselőházának 475. ülése 1931 március 4-én, szerdán. emlékezni, hogy a magyar büntetőtőtörvénykönyv egyike a legklasszikusabb jogalkotásoknak és a magyar bűnvádi perrendtartás, valamint a polgári perrendtartás a modern jogfejlődés azon állomásai, amelyekre büszkeséggel tekinthetünk fel. Fájdalom, a iháború megszakította ezt a fejlődési A magyar igazságszolgáltatás a háborúval olyan stádiumba jutott, hogy nem a jog eszményisége, hanem utilitárius szempontok adták meg az útját és a módját annak, hogy milyenek legyenek igazságügyi berendezkedéseink. Akkor kezdődött el az egyesbírói rendszer. Nagy ügyekben, komoly jogvitákban, ahol azelőtt három ember tette össze az eszét, egy^ emberre, egy bíróra bízatott mindaz, — tény- és jogkérdések méltatása, ítélkezés — ami az emberek életében nem olyan jelentéktelen valami, az, amit ítéletnek nevezünk. Könnyű túltenni magát az embernek azon, hogy ha a formák betartatnak, az alakiságok mellett létrejön egy álláspont, amit bírói ítéletnek nevezünk. Sokan nem érzik azt, hogy mennyig családi (háborúság, mennyi exisztenöiális érdek feldúlása következik be egy-egy ítélet nyomán. Nagyon ajánlanám mindenkinek, hogy nézze meg, most Bécsben adják reinhardti rendezésben a bírói igazságszolgáltatás fonákságainak bemutatására azt a darabot, amelynek ez a címe: «Voruntersuchung». Soha még persziflázs olyan hatást a társadalomra nem tett, mint ennek bemutatása. Bemutatja az író, hogy minden klappol, minden stimmel, stimmel a logika, a ténymegállapítás — és az igazság mégis másutt van. Igen nagy dolog megkeresni az igazságot. Itt elöljáróban ki kell jelentenem, hogy ennek az igazságkeresésnek egyik tényezője, a magyar bírói kar, hivatásának olyan magaslatán áll és annyira megérdemli a legkitüntetőbb figyelmet, hogy egyéni rátermettségük és képzettségük folytán valóban díszei a magyar jogszolgáltatásnak. Mégis mérhetetlenül sajnálatos hanyatlásnak vagyunk tanúi. Nem az többé a magyar igazságszolgáltatás, ami volt a múltban. Mi ennek az oka? Kutatni kell, hogy ilyen nagyszerű, nagyérdemű, bírói kar mellett mi az oka annak, hogy a társadalom és jogtudó világ egyaránt észleli, hogy valami nem működik ebben a gépezetben úgy, ahogy kellene, észleli, hogy döcög az igazságszolgáltatás szekere. Ilyenkor, amikor az ember ilyent mond, mindig szinte hallja egyesek szemrehányásait: mit mondjanak rólunk kinn, ha mi idebenn legszentebb institúcióinkat, a bíróságot kritizáljuk. Ezeknek azt felelem: nem a bíróságot kritizáljuk, mert — amint az előbb mondottam — a bírák minden dicséretet megérdemelnek, hanem azt az igazságügyi politikát kritizáljuk, amelynek folyományaként a bírák nem felelhetnek meg rendeltetésüknek és hivatásuknak úgy, mint ahogyan azt a régmúlt dicsőséges időkben tehették. En nem is a magam szavaival élek, hanem azt mondom, kegyeskedjenek figyelemre méltatni, hogy mit mond a magyar jogszolgáltatásról például az ország első ügyvédi kamarája. Elvégre ez mégis egy olyan testület, amelynek szavára fel kell figyelnie mindenkinek. Különösen megérdemli ez az ügyvédi testület, hogy hallgassunk a szavára, mert mindig utolsó sorban hozza fel saját sérelmeit és csak akkor hozza fel, ha az egyúttal a köznek is sérelme. Az ügyvédi kamara a miniszter úrhoz intézett felterjesztésében elmondja» hogy a magyar jogszolgáltatás képe milyen. Nagyon kérem a mélyen t. Képviselőházat, kegyeskedjék ezeknek a szavaknak súlyt tulajdonítani. Azt mondj ti ci kamara: (olvassa): «A szükség*es ünnepélyességnek minden hiánya, a bírósághoz nem méltó türelmetlenség és nyugtalan tárgyalásvezetés, sietség, idegesség, a vádlott jogainak háttérbe szorítása, a tanukkal való türelmetlen bánásmód egyre gyakrablban tapasztalható jelenségek a munkával túlterhelt egyes bíróságoknál, ahol a védelem sem érvényesülhet megfelelően, perrendtartásunk szellemének és az ügyfélegyenlőség elvének megfelelően. Gyakori tünet...» — mondja a kamara, nem egyes ember, hanem százan és százan s a ; z ilyent a kormánynak jól meg kell fontolnia, jól meg kell fontolnia, ha a kamara ilyent felelőssége tudatában állít, akkor ennek ténybeli alapjai vannak, amikor azt meri leírni és felterjeszteni (olvassa): ^«Gyakori tünet, hogy egyes bírák a védőbeszéd kezdetekor már írják az ítéletet és a vádlottat az utolsó szó jogán meg sem hallgatják. Ha pedig a vádlottnak nincs védője, sok egyesbíró az irányban iparkodik a vádlottat befolyásolni, hogy nyugodjék meg az ítéletben, mert különben a felsőbíróság fel fogja emelni a büntetési tételt. Tapasztaljuk, — mondja a kamara — hogy a vádlottal sok egyesbíró már a tárgyalás elején úgy bánik, mint az elítélt bűnössel.» Ha hibákat észlelünk, nagyobb bűnöket követünk el, ha ezt elhallgatjuk, mint hogyha a kormánynak és a nagy nyilvánosságnak tudomására hozzuk. A háború óta igenis dekadenciában van a jogszolgáltatág, azért, mert a kipróbált és a magyar igazságszolgáltatás szellemének megfelelő társasbírósági rendszerről áttért az egyes bírói rendszerre, T. Képviselőház ! Mindenütt lehet takarékosságról és takarékoskodásról beszélni, csak a bíróságnál nem. A bírói eljárásnál, az igazságszolgáltatásnál nincs helye leépítésnek. Nem leépíteni kell a magyar igazságszolgáltatás tényezőit, hanem felépíteni ezt az igazságszolgáltatást arra a nívóra, amelyen a békében volt. Pedig itt nem történik más, mint az ember olvassa a kinevezéseket, hogy például a II. fizetési csoport 3. osztályába, vagy nem tudom hova tartozó bírót ugyanennek a csoportnak 2., vagy nem tudom milyen osztályába léptetik elő. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Nem történt meg, automatikusan megy!) Ha automatikusan megy. annál rosszabb. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Közzé sem teszik, nem előlépés!) Bocsánatot kérek, ha a bírói testületet csak úgy kezelik, mint az állam egyéb hivatali testületeit, ahol... (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : A bírói státustörvény beszél róla! Ez a bírói függetlenség egyik biztosítéka, az automatikus előlépés ! Kezdem látni, milyen tájékozottsággal szól hozzá a képviselő úr!) Engedje meg a miniszter úr, hogy nagyon szépen megkérjem, hogy ne vesszenek türelmetlenségbe a szavak úgy, mint a múltkor. Nagyon kérem a t. miniszter urat, tételezze fel, hogy én a státustörvényt nagyon jól ismerem, tételezze fel, hogy a bírák helyzetét éppen úgy ismerem és nagyon méltányolom, de amikor azt mondom, hogy nem vagyok híve annak a rendszernek, amely kormánykinevezéstől teszi függővé a bírói előlépési, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter : Azt már hallottam!) akkor ebben benne van az, hogy én olyan bírói státusnak vagyok híve, amely felülemelkedik ezeken a hivatali beosztásokon és azt kívánom, hogy a bíróság egészen különálló, a társadalom által felepeit olyan testület legyen, amely önmagát egészíti ki. Ezt mondom, mélyen t, miniszter úr, és nekem nem
