Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-475
Àz országgyűlés képviselőházának 475. tek, amelyek az állam, a főváros és a városok hatáskörébe tartoznak, ezután a magyar ipar pártolására a legerélyesebb eszközökkel felhívatnak, mivel ez nagy ipari célt szolgál. t Mivel ezeket a célokat mégis csak elérjük, hia ezt erélyesen keresztülvisszük, ha ez a javaslat nem marad vékony törvénynek vagy írott malasztnak, hanem ezt a minisztéiiumok, a magyar kormány és a társadalom a gyakorlati életben keresztül fogják hajtani, mondom, mivel ez mai nehéz helyzetünkben az élet némi megkönnyítését engedi remélni, ezért a javaslatot általánosságiban, a részletes tárgyalás alapjául elfog-adom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. — A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Várnai Dániel! Várnai Dániel: T. Ház! Az eddig lefolytatott vitából mindenesetre megállapítható, hogy a törvényhozás lelkületéből eltűnt az a hangulat, amely például iaz első nemzetgyűlést olyan erősen szembeállította az iparral és iparpártolókkal. Méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, hogy az első, úgynevezett csizmás nemzetgyűlést, amely nemcsak az országot, hajiem az egész világot is meg akarta váltani, amely nagy ambíciókkal és nagy tetterővel jött ide, de sajnos, önmagának megváltására sem volt tehetsége, ezt az első nemzetgyűlést olyan érthetetlen ellenszenv és agresszivitás jellemezte az iparral és az iparosodással szemben, hogy az teljességgel meg-foghatatlan és érthetetlen volt. Sokan hivatkoztak itt akkor a császári Ausztria gazdaközönségének, agrárius (közönségének elnökére gróf Hohenblumra, aki tudvalevően az agrárérdekek előtt, mellett és evvel kapcsolatban nem ismert sem kereskedelmi, sem ipari érdekeket, hajlandó lett volna mindent legázolni, mindent feláldozni az agrániusérdekek érvényesülése kedvéért. Az első nemzetgyűlésnek akadtak ilyen Graf Hohenblumjai, vagy ahogy akkor neveztük, akadtak a magvar agráriusoknak ilyen vad Oberhohemblumjai, egészén rájuk illett ez a kifejezés, akik vámpotilikai és egyéb rendszabályokkal valósággal el szerették volna tüntetni a magyar glóbuszról az ipart és az ipari termelést. Ezek rossz, kellemetlen emlékek, de szinte kellemes rájuk emlékezni ezzel a vitával kapcsolatban, amelynél, mint mondottam, mindenesetre megállapítható, hogy az .iparellenes hangulat teljesen megszűnt a törvényhozásban, ma már hajlandók volnának iparosítani, ipart támogatni, sőt ennek a hajlamnak itt van egy érdekes, de az én véleményem szerint hatástalan megnyilatkozása; ez a törvényjavaslat. Nem tud engem abban senki sem megcáfolni, hogy ez az iparfejlesztési javaslat csak afféle hangulatkeltő javaslat, a kormány ágynevezett és állítólagos jó szándékainak bemutatása, egy választási kort esj avas lat, amely azonban még akkor is elvesztené hatását, ha az általános válaszfásokat nem egy esztendő, hanem egy negyed év múlva írnák ki és hajtanák végre. Én ezt a javaslatot abszohíte hatástalannak tartom. Eszembe jut, hogy az igen t. kereskedelemügyi miniszter úrnak egyik hivatali elődje kénytelen volt itt a^ Ház színe előtt kijelenteni, hogy ő nem ellensége a kereskedelemnek. Ebben a javaslatban Bud kereskedelmi és iparügyi miniszter úr viszont azt a kijelentést teszi, hogy nem ellensége az iparnak. Ennél a negatívumnál többet nem ad sem a gyáriparnak, sem a kisiparnak és teljesen igazat adok azoknak a felszólalt képviselőtársaimnak, akik hangsúlyozottan rámutattak arra, hogy az ipar ülése 1931 március 4-én, szerdán. 69 érdekei ezzel a javaslattal nincsenek megvédve, viszont teljesen igazat adok a gyáriparnak is, amikor ezt a javaslatot olyan fanyar kedvvel és olyan hidegen fogadja, amely már sokkal több az elutasításnál. Én azt hiszem, hogy jogtalanul vádolják meg a gyáripari kapitaliz^ must, a nagy gyáripart, a javaslatot tárgyaló bizottsági ülésen azzal, hogy különösen azért fogadja ezt a javaslatot olyan hideg, rideg és fanyar kedvvel, mert a javaslat következtében fél a konkurrensek keletkezésétől, fél attól, hogy új konkurrensei fognak támadni és ez, mostani, mindenki által elismert nehéz harcát még nehezebbé fogja tenni. Nem volt alapos ez a támadás, ez a gyanú, mert az a helyzet, — ebben igazat kell adnia a túloldalnak és a kereskedelemügyi kormánynak is — hogy ma nem annyira iparfejlesztésre, mint inkább az ipar támogatására van szükség. Ma munka, megrendelés kellene az iparnak, egy nagyarányú közmunka kibomlasztása kellene minden pénzügyi lehetőség felhasználásával, hogy az az ipar, amely ma van, nagy- és kisipar valahogy el tengődhessék addig, amíg a világot olyan súlyos ostorcsapásokkal verdeső világválság valahogy megenyhül és szabályozottabb mederbe kerül. Ezt tartom én fontosnak. Ez a javaslat önmagába véve csak porhintés, csak kortes javaslat és hangulatkeltés, minden kézzelfogható eredmény nélkül. Az az ipar, amely ma van, vergődik, munka nélkül áll, különösen a kisipar. Ma nem erre a javaslatra lett volna szükség, hanem inkább olyan javaslatokra, amelyek közmunkákat indítanak meg, amelyek megrendelést adnak a kormány részéről az iparnak. Azért a kormány részéről, mert ipari, a gazdasági kedvezményezés még mindig a kormány kezében van, sokkal inkább, százszorta inkább, mint a magánvállalkozás kezében. A kormánynak feladata, kötelessége tehát, hogy közmunkákkal, megrendelésekkel menjen a ma meglévő ipar, nagy- és kisipar támogatására. Ha itt ülne a kereskedelemügyi miniszter úr, aki ma Olaszországban nem tudom pihen-e, vagy fáradozik valamely cél érdekében, (Rothenstein Mór: Mindenesetre jólérzi magát!) megkérdezném tőle, de az őt helyettesítő kereskedelemügyi államtitkár úrnak is felteszem a kérdést; tulajdonképpen vége lesz-e már annak a sajnálatos blöffpolitikának, amely állandóan közmunkákkal, munkaalkalmakkal, kenyérszerző alkalmakkal ámítja a munkanélküli munkástömeget és a munkát váró kis- és nagyipart, ellenben Ígéreteit végrehajtani nem tudja, vagy nem is akarja, vagy könnyelmű ígéreteit már abban a tudatban teszi meg, hogy ezeket nem fogja tudni beváltani és csak ilyen könnyelmű és hatástalan (biztatásokkal, áltatgatásokkal akar itt relatív, semmitmondó nyugalmat teremteni azoknak körében, akik munkát és kenyeret várnak? Az óbudai és Borárostéri híd felépítését már a múlt esztendőben megígérték, sőt emlékszem a kereskedelemügyi miniszter úr egy nyilatkozatára, amelyben nem több és nem kevesebb foglaltatott, mint- az, hogy a Boráros-téri és a Hungária-úti óbudai Dunahídak terve teljesen készen van, technikai kivitelre el van készítve és lehet rá számítani, hogy egy-két hónapon belül a munkálatok megkezdődnek. (Farkas István: Már egy éve ígérték, a múlt tavasszal!) Ha viszont ezekhez a kérdésekhez a pénzügyi kormányzat félhivatalosan vagy negyedhivatalosan hozzászólt, vagy alkalmat nyújtottak számára, hogy hozzászóljon, akkor mindig azt kellett tudomásul 10*