Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-475
Az országgyűlés képviselőházának U75. A felszólalások a kisiparosság érdekében történnek, ezt az államtitkár úr büszkeséggel mondja »1. Azért történnek a kisiparosság érdekében, mert ebben a törvényjavaslatban mindenről van szó, mindennek a védelméről szó van, csak a kisipar védelméről nincsen szó benne. Általános ígéretek vannak, de konkrétumok még a közszállítási szabályzat fattyúhajtásai tekintetében sincsenek biztosítva ebben a törvényjavaslatban. Nincsen beállítva .a kisiparosság szervezete az autonómia megadásával... (Kállay Miklós: Az nem idevaló. Ki lett adva. Tegnap adtam ki az érdekeltségeknek!) Ebben a törvényjavaslatban iparfejlesztésről van szó. Ha pedig ez a törvényjavaslat iparfejlesztésről szól, akkor minden lehetőséget meg kell adni ahhoz, hogy ennek az iparosságnak olyan szervezete legyen, hogy életképes működését biztosíthassa. De ezekre a szervezeti kérdésekre a magam részéről majd később fogok rátérni. (Zaj.) Azért, hogy agrárállam vagyunk, az én meggyőződésem szerint éppen úgy kötelességünk az ipar érdekében mindent elkövetni, (Ügy van! Ügy van!) mert úgy tartom, hogy az agrárállamnak az ipar támogatása éppen úgy feladata, mint más államoknak, sőt ebben a tekintetben a mezőgazdasággal kapcsolatos iparig tevékenység támogatása a legteljesebb mértékben agrár feladat. Kénytelen vagyok azonb indokolásnak, amellyel a kereskedelmi kormányzat ezt a törvényjavaslatot idehozta, egypár szerintem nem helyes megállapításával foglalkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az indokolás szerint azt mondja a miniszter úr, hogy a közös vámterület ideje alatt bizonyos kiegyensúlyozottság volt az agrártermelés és az ipar közt. Ebben voltaképpen egy kis sajnálkozás van a közös vámterület elvesztését illetőleg. Nem teljesen osztozom ebben a tekintetben a miniszteriális álláspontban és pedig .azért nem, mert meg kell állapítanom, — legalább is úgy észleltem — hogy a közös vámterület ideje alatt mi bizonyos tekintetben éppen iparilag Ausztria gyarmatai voltunk. (Ügy van! a baloldalon.) Különben pedig ez a közös vámterület már naigyon régen megszűnt. Nekem fáj az, amikor ilyen indokolással jön a kereskedelemügyi miniszter, mert kérdem: az alatt a tíz esztendő alatt, amióta ez a rendszer uralmon van, ezt az újabb kiegyensúlyozást miért csak most, a tizedik esztendőben méltóztattak megcsinálni? Hiszen korábban erre talán megfelelőbb és alkalmasabb lett volna a helyzet. Nagyon, elismerem, hogy az agrártermeivények értékesítése körül bajok vannak, elismerem, hogy ezek a bajok egyrészt kétségtelenül a világválságra, azután minden egyéb rajtunk kívül álló tényezőre vezethetők vissza, de azt is meg kell állapítanom, hogy ezen a téren, az értékesítés körül a kormányzatnak: bizonyos tekintetben mulasztásai, illetve ha nem is mulasztásai, de bizonyos tekintetekben felelősségei vannak. A magam részéről tehát nem valami nagyon lelkesedem érte, amikor itt a közös vámterület dicsőítése jegyében hozatik törvény. A másik ok, amiért ä miniszter úr ennek a javaslatnak elfogadását nekünk ajánlj clj MZ, hogyha az ipart fejlesztjük, — a gyáripart illetőleg meg is értem ezt — akkor a mezőgazdaság köréből jelentős munkástömegeket vonunk el és voltaképpen ezeket^ a tömegeket átcsoportosítjuk a mezőgazdasági míyelésből az ipari termelésbe. Ez a megállapítás, mint cél nagyon szép volna.így, ma azonban a helyzet nem ez. Először is nézetem szerint nem kelülése 1931 március h-én, szerdán. Gl lene még a mezőgazdaságból munkáskezeket elvonni, mert a mezőgazdasági mívelés intenzívebbé tétele esetén, ha a telepítési és egyéb reformok és az a hirdetett nagy közmunka, amelyért Szolnok mellett a tiszai képviselők értekezletet tartottak, foeállíttatnának, ha a telepítési akciók is kereszülvezettetnének, nagyon, de nagyon szüksége volna még ennek az országnak mezőgazdásági munkáskezekre. Másfelől pedig azt kell megállapítanom, hogy jelenleg az ipari létszámban túlduzzadás van, amelyet, mint említettem, egyfelől a háború teremtett, amikor önmagunknak kellett minden szükségletünkről gondoskodnunk és így rendkívül megszaporodott a munkások száma, de másfelől teremtette azután a kurzus, teremtette az új ipari törvény, ennek 47. §-a, teremtették a betéti társaságokként megalakult ipari vállalkozások. Mindezek bizonyos más foglalkozásokról, más pályákról az iparhoz vonzották az embereket, úgyhogy nézetem szerint ma még az iparoslétszám rendkívül túlduzzadt és bizony sok tekintetben munkájuk sincs az iparosoknak, különösen pedig a kézművesiparnak nincs kereseti lehetősége és ennélfogva azt látom, — és különösen a kisebb iparosoknál, azt hiszem, vehetjük észre mindnyájan — hogy igyekeznek letenni szerszámaikat és elmenni valami fixfizetéses pályára, valami fixfizetéses szolgálatba. Itt tehát voltaképpen ma túlduzzadás van. Az indokolásnak abban a megállapításában sem tudok osztozni, hogy az iparfejlesztés által a középosztály elhelyezkedése lenne biztosítva, mert én azt tapasztaltam és azt tapasztalom ma is, hogy kivéve a^ nyugdíjasokat, akik kevés nyugdíjukból megélni nem tudván, valami ipari munkát végeznek, a középosztály fiatal generációja ma sem törekszik ipari pályára. Ebben # tekintetben • megfelelő kormányzati intézkedéseket sem látok, sőt ellenkezőleg, meg kell állapítanom., hogy a sok egyetem és a sok felsőbb iskola ma is a szellemi pályán lévők egész seregét állítja be, nem látok ellenben odavonatkozólag kellő kormányzati intézkedéseket, amelyek elősegítenék, hogy a r szellemi pályáról bizonyos tekintetben ipari és egyéb termelő pályákra menne át a középosztály ifjúsága. Nézetem szerint ez az iparfejlesztési törvényjavaslat ebben a tekintetben nem fogja előbbrevinni a helyzetet. A törvényjavaslat indokolása külkereskedelmi mérlegünket illetőleg is Potemkinképet rajzol, mert jelentős haladást imutat be s ezt a haladást jelenlegi iparunk tevékenységére hárítja s annak érdemeként mutatja be. Sajnos, a helyzet nem így van s ebben a tekintetben nézetem szerint a kormánynak nem szabad Potemkin-képeket rajzolni, mert annak a magyarázata, hogy behozatalunk csökkent, elsősorban az, hogy fogyasztásunk is csökkent. Nézetem szerint ezen a téren nekünk ma is egyetlenegy harci eszközünk voltaképpen a takarékosság, hogy tudniillik olyan árukat, amelyek nem elsőrendű szükségletet elégítenek ki és külföldről valók, (Buday Dezső: Luxuscikkek!) ne használjunk, ne fogyasszunk. Elismerem, hogy van eredménye jelenlegi iparunknak is, de nem olyan nagy, mint amekkorának az indokolás feltünteti. Elismerem azt is, hogy helyes iparfejlesztési akció révén egészséges, életképes és olcsón termelni képes iparunk igenis csökkenteni fogja a külföldről való behozatalt, azokat a nagy légvárakat azonban, amelyek idevonatkozóiig • az indokolásban benne vannak, a magam részéről nem helyeslem. Amire beszédem elején rátértem s amire itt 9*