Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-474

Àz országgyűlés képviselőházának U7U. ülése 1931 március 3-án, keddeú. 49 mert hiszen rendben van, a kereskedelemügyi minisztériumnak olyan nagy hatásköre van, hogy feladatainak eleget tenni egy kissé nehéz, de ha ez a feladata és ha a t. Ház határozatot hozott, akkor ezt a határozatot a minisztérium­nak végre kellene hajtania. Nagyon sokat kellene és lehetne beszélni, igen t. államtitkár úr, a tanonekérdésről is. A kereskedelemügyi minisztériumban — nem mondom — személyesen tapasztaltam jóindula­tot, megértésre találtam, de mielőtt végrehaj­táshoz jutott volna a dolog, megakadt. Nem tudom mi okból, de annak ellenére, hogy az illető helyettes államtitkár úr a dolgot nagyon is^ helyesnek találta, megakadt. Mert a tanonc­kérdést sem lehet teljesen akár a kisiparnak, akár a nagyiparnak kiszolgáltatni. Szerintem a helyes az volna, ha a tanoncelhelyezésről az állam gondoskodnék, mert akkor minden szak­mában, m'inden iparban kellő számban volná­nak a szükséghez képest tanoncok. így az egyes szakmák túl vannak terhelve, más ipa­rokban, más szakmákban pedig nem lehet ele­gendő tanoncot találni. Bocsánatot kérek, ilyen feladatokkal kellene az igen t. kereskedelmi kormányzatnak törődnie és ha ezt megtenné, akkor, azt hiszem, a mai szellem, a mai kor igényeit elégítené ki a lehetőség szerint. Es ha a társadalom minden rétegének van kamarája, amely véleményező testület, ez a javaslat is gondoskodik ilyenekről az országos ipartanács mellett, másféle tanácsok is vannak itt tervbe véve, akkor imiért nem lehet egy munkáskama­rát is életre kelteni. Miért tud a kereskedelmi és iparkamara gáncsoskodni, ha valamely ipari kérdésről van iszó. Es például a tanockérdésben is tudtommal éppen a budapesti kereskedelmi és iparkamara volt az, amely ezt a kérdést nem hagyta a végrehajtáshoz eljuttatni. Legalább ez az én információm. Lehet, hogy ez nem áll meg. De személyesen tudom, hogy a kereske­delmi és iparkamara véleményét is bekérték és éppen azáltal húzódott a kérdés oly sokáig és azért nem tud a megoldás megszületni, mert a kereskedelmi és iparkamarának aggályai van­nak. Ha a társadalom eme rétegének van ehhez joga, akkor miért nem tud a mai korban a munkásság még mindig odáig eljutni, hogy ő is rendelkezzék egy munkáskamara felett. Es amikor törvények készülnek, amelyek a rnain­kásérdefceltséget is nagyon közelről érinti, ak­kor miért nem lehet egy munkáskamara is. Ez még nem jelent felforgatást, ez olyan dolog, ami a mai viszonyok közt indokolt, jogos és elfér mindazok mellett a (berendezések mellett, amelyek a munkásságon kívül minden társa­dalmi réteg számára megvannak. Éppen azért gondolom, hogy ebben a tekintetben is lehetne hallgatni a munkásság kívánságaira és nem minden elől elzárkózni, amit a munkásság a maga részére igényel. Igen t. Képviselőház! Ezeknél fogva ettől a törvényjavaslattól a magunk részéről nem^ so­kat várunk, sőt azt mondjuk, hogy éppen úgy, mint a kartellj avaslatnál, minden marad majd a régiben. (Jánossy Gábor: Nem tudják 1 — Szabó István: Jövendőmondó!) Akkor már ezek között a rendelkezések között kellene olyanok­nak is lenniök, amelyek azt engednék sejtetni, hogy mégis lesz valami, ami segíteni fog. Ha azt akarjuk, hogy olyan javaslattal segítsünk... (Zaj jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek! Rothenstein Mór:... amely ezt tényleg meg tudja csinálni, akkor nem ilyen javaslattal kel­lene a Ház elé jönni. Igaz, — Temple Kezső képivselőtársam mondta — hogy ilyen iparfej­lesztési törvények csak Komániában, Bulgáriá­ban és nem tudom, milyen exotikus államokban vannak, de a nyugati államokban ilyen nin­csen, (Jáuossy Gábor: Erős az ipar!) e nélkül is a költségvetés keretében lehet segíteni az ipa­ron, mert oda be kell venni olyan tételeket és bë kell állítani olyan összegeket, amelyek azt a célt szolgálják, hogy az ipar fejlesztessék. Nálunk ez nincs meg; nálunk amikor a költség­vetést összeállítják és a Ház elé hozzák, s ami­kor ott valamit reklamálunk, ami nincs btnne, ami hiányzik nekünk, akkor azt mondják, nincs arra pénz. Egy külön törvényt terjesztenek el­lenben elő, amely — ügy, mint ez a javaslat is, azt hiszem, 39 §-ban — megállapítja azokat a rendelkezéseket, amelyek hivatva legyenek a jövőben az ipart — mondjuk — fejleszteni. De pénz nélkül! Mert bár ígérik ezek a rendelkezé­sek néhány helyen, hogy ilyen, meg olyan segé­lyeket fognak adni, de ha nem külön törvény­ben kellene ezt a szándékot lefektetni, hanem minden indokolás nélkül a költségvetés tételei között megvolnának azok az összegek, amelyek erre szükségeltetnek, ez szerintem sokkal cél­szerűbb és okosabb dolog volna. Ott azonban, ahol ilyen tételekről kellene beszélni és azokat az összegeket folyósítani, egy törvényjavasla­tot készítenek és azt mondják, hogyha majd ezt a javaslatot elfogadjuk, akkor meg fogjuk látni, honnan teremtik elő azt az anyagi erőt, ami ehhez szükségeltetik. Azt hiszem, fordítva sokkal jobb volna mindazok részére, akik ennél a kérdésnél érde­kelve vannak. Éppen ezért jogos és indokolt az az elgondolásunk, hogy mi azt hisszük, hogyha ebből a javaslathói törvény lesz, az nem fog ,a dolgokon semmit sem változtatni, mert ha a megfelelő pénzek nem fognak rendelkezésre ál­lani, ha ma az a helyzet, hogy a munkások csak úgy, mint eddig alacsony munkabérek és hosszú munkaidő mellett tudnak dolgozni, de a technika fejlődése megy tovább előre és feles­legessé teszi a kézimunkaerőt, akkor ' ezen a helyzeten, — amelyben nem mondom, hogy csak Magyarország van ezidőszerint, hanem amelyben egész Európa van — nem tudunk se­gíteni. Csak az a baj és a legsúlyosabb a hely­zetnél, hogy éppen nálunk nem találják meg azt a helyes meglátást, amelyet külföldön már mégis megtaláltak. Ott azon törekszenek, hogy miként lehetne a munkaidőt megrövidíteni. T. uraim, ez nem lehet máskép. Azelőtt, amikor nem a gép dominált, hanem a kézi­munka, akkor lehetett patriarchális viszonyo­kat fenntartani munkás és munkáltató között, de ma, amikor a gép dolgozik és úgy dolgozik, hogy az embereket az utcára teszi, ma ilyen patriarchális viszonyokról nem lehet szó. Ma mindkét félnek a jogait és kötelességeit körül kell írni és csakis az idők megváltozásával, ha majd meglátjuk, hogy hol vannak a bajok és majd ha meglátjuk helyesen azt, hogy hol nyí­lik alkalom a javulásra, lehet segíteni. ; De ak­kor sem szabad a hatalmi kérdést előretolni, akkor sem szabad azt hinni, hogy hatalommal elfojthatjuk a mozgási szabadságot, elfojthat­juk azzal, hogy nem engedünk panaszkodni. Ha például Fábián Béla igen t. képviselő­társam itt arról beszél, hogy milyen rongyban járnak Oroszországban a társadalom egyes ré­tegei, hogy ott^ csak a hadsereg az, amely .ren­des ruhában jár és rendesen étkezik, akkor miért nem látja meg azt, hogy nálunk is van­nak, akik rongyban kénytelenek járni, nálunk is nemcsak a városi, hanem a^ mezőgazdasági munkás, sőt nemcsak a munkás, de a közép­osztály is siránkozik azon, hogy nem tudja,

Next

/
Thumbnails
Contents