Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-478
164 Az országgyűlés képviselőházának vényjavaslat vitája folyik, mert ezzel a törvényhozás figyelmét felhívtam egy olyan je- j lenségre, amely iparfejlesztés helyett iparhátráltatást idéz elő. De rá kellett mutatnom a I felsoroltakra azért is, hogy a figyelmeztetésen kívül gondoskodást követeljek ennek a minden segítség tekintetében elmellőzött munkásságnak számára és ismételten tiltakoznom kell az ellen, hogy a törvényjavaslatban azoknak a munkáltatóknak, akik munkásaik közt maguk hintik el a gyűlölet csóváját, kedvezményeket adjanak. Ismétlem, az indokolásban foglalt rész is rákényszerített előterjesztésemre, mert többek közt a miniszter úr a következőkben indokolja törvényjavaslatát (olvassa): «Amilyen szükséges, hogy a nem gazdaságos termelés elkerültessék, ez az elv szabja meg a határát az okszerűbb termelésnek is; szociális és nem zetpolitikai szempontból nem lehet olyan racionalizálást megvalósítani, amely a munkáskezek ezreit tenné fölöslegessé, mert ez csak azt eredményezné, hogy a munkanélküliség kiszélesítésével gazdasági helyzetünk is súlyosbodnék.» A törvényjavaslat 7. §-a az üzemi egyesüléseknek biztosít előnyöket és kedvezményeket, pedig rávilágítottam arra, mit eredményeztek az üzemi egyesülések és miként hajtották végre a racionalizálást az üzemi egyesüléseket végrehajtó vállalatok. Ez homlokegyenest ellenkezik a miniszter úr előbb idézett indokolásával, mert a Bedeaux-rendszer a munkások ezreit teszi feleslegessé és a munkanélküliség kiszélesítésével súlyosbítja gazdasági helyzetünket. Ha tehát a miniszter úr a törvényjavaslatban foglalt indokolásával tökéletesen egyetért, akkor ennek természetes következménye kell, hogy legyen egy olyan intézkedés, amely eltiltja az üzemeket oly rendszer alkalmazásától, amely a munkások munkaerejének fokozottabb kizsákmányolásával a munkáskezek ezreit teszi feleslegessé. A miniszter úrnak konzekvensnek kell lennie az indokolásban foglaltakhoz és ennek alapján à 7. §-on változtatni kell, mert lehetetlen engedményeket, kedvezményeket juttatni azoknak az üzemeknek, amelyek az üzemi egyesüléseket csak a gyártási monopólium megszerzése céljából hajtották végre, és azéft, hogy a munkanélküli létszám felnövelésével elegendő tartalékerő álljon rendelkezésükre a munkabérek leszorítására. Tovább vizsgálva a törvényjavaslat III. fejezetét, a segélyekre vonatkozó részt, megállapítható az is, hogy az kifejezetten egyoldalú, mert a kölcsönöket az ipar kapitalistái kapják. Hasonlóan a hazai termelés kivitelének előmozdítása is az ipar kapitalistáinak nyújt előnyöket, kedvezményeket. Valójában ezt nem is kifogásolom, mert az ipar értekében, a hazai termelés kivitelének előmozdítása érdekében állónak tartom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr a pénzügyminiszter úrral egyetemben mindent kövessen el erre és ha szükséges, kiviteli hiteleket is nyújtson. Amikor azonban ennek szükségességét belátom, újból csak azt hangoztatom, hogy ez az iparfejlesztési törvényjavaslat egyoldalú, mert mellőzi az ipar fontos tényezőinek, a munkásoknak védelmét, segítését és ezzel szemben kizárólag az ipar kapitalistáiról gondoskodik. Az iparnak nyújtandó hitelek ügyével kapcsolatosan legyen szabad megemlítenem az Ipari Jelzálogintézet működését, amelyet valószínűleg azért létesített a kormány, hogy hosszabblejáratú, 20 évre szóló jelzálogkölcsönnel lássa el az ipart és ezzel segítse át nehéz helyzetén. Azt a 30 millió pengőt, amely 8. ülése 1931 március 10-én, kedden. külföldről származik amerikai dollárokban, a kormány tevékenysége azért szerezte meg, hogy ebből kölcsönök álljanak rendelkezésre az ipar bajbajutott ágainak. Azonban kissé jobban vizsgálva az Ipari Jelzálogintézet működését, azt kell látnunk, hogy ezekkel a kölcsönökkel nem nagyon lehetett az ipar bajait rendezni, az ipart szanálni, mert ezek a kölcsönök olyan súlyos feltételekhez voltak kötve, hogy egyenesen hátrányt jelentettek a kölcsönvevő vállalatokra. Annak a vállalatnak ugyanis, amely ilyen kölcsönt igénybe vett, számolnia kellett azzal, hogy az Ipari Jelzálogintézet betáblázása után semmiféle bank vagy hitelintézet neki kölesönt már nem folyósít és így az a vállalat, amely az Ipari Jelzálogintézettől kölcsönt t vett fel, elzárta annak lehetőségét, hogy más hitelintézetekkel is fenntarthassa a nexust. Példának hozhatom fel a Teudloff és Dietrich-gyár esetét, ahol az is hiba volt, hogy kellő indok nélkül túlságosan nagy öszszeget folyósított a Jelzáloghitelintézet és a kölcsön folyósításával járó horribilis terhek olyan összeget tettek ki, amelyet a vállalat elviselni nem tudott.^ Ezt bizonyítja az is, hogy egymillió pengőt kitevő kölcsönből a vállalat csak 830.000 pengőt látott, illetőleg a Jelzáloghitelintézet csak ennyit folyósított, a töbhit különböző címen levonásba helyezte. Az ellenőrzés hiánya is lehetővé tette azt, hogy a kölcsönvett összeget nem a vállalat rentábilissá tételére használták fel, hanem a fő-, részvényesek a saját követelésüket elégítették ki belőle és így a válalalt rentábilissá tételére mindössze körülbelül 130.000 pengő maradt meg, amivel szemben 1 millió pengő terheit kellett viselnie. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el-) Csak természetes, hogy ilyen körülmények között el kellett pusztulnia a vállalatnak, mert minden egyéb hitelforrásától elakadt, az öszszes hitelezők beszüntették a hitelfolyósítást, mert a Jelzáloghitelintézet követelése első helyen volt bekebelezve. Ez pedig a vállalat segítése helyett a vállalat tönkre tételét jelentette, ami a Teudloff-Dietrich gyár esetében be is következett. 400 főt kitevő munkásság és tisztviselői kar került az utcára és egy 70 éve virágzó vállalat pusztult el. A vállalat megszűnése külkereskedelmi mérlegünk szempontjából is kárt okozott, mert a gyár olyan speciális cikkeket gyártott, amelyek az üzem megszűnése óta külföldről kerülnek be hozzánk és évenként legalább 2 oxiillió pengő érték erejéig terhelik külkereskedelmi mérlegünket. Gazdasági szempontból is valósággal katasztrofális 400 embernek — családtagjaikkal együtt mintegy 1600 léleknek — a legkétségbeejtőbb helyzetbe való jutása, mert ezek a pusztulásnak néznek elébe. S mindez azért történik, mert ipari jelzálogkölcsönünk túlságosan terhes, a kölcsönnyújtás helytelen alapokon nyugszik és a kölcsön folyósítása körül nincs meg a kellő körültekintés és gondosság. A kölcsön folyósításánál nem megfelelő befolyások érvényesülnek. Csakis így történhetett meg olyan eset is, mint a Teudloff-Dietrich-gyár esete. A kereskedelemügyi kormány^ nem nézheti tétlenül az ilyen üzemi összeomlást a munkások és alkalmazottak érdekében sem, éppen ezért még most sem volna szabad elmulasztani az alkalmat a kellő segítségnyújtásra, mert ha e téren pénzügyi áldozatot kell is hozni, ez az áldozat megtérülne egyrészt külkereskedelmi