Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-478

Az országgyűlés képviselőházának U78. ülése 1931 március 10-én

f kedden. 161 van különösen most, a válságos időkben olyan iparfejlesztésre, amellyel régi, kiforrott, megfelelő gyártási és árnívót elért iparágainkat meg lenét menteni a végpusztulástól. Tényleg szükség van a mezőgazdaság termékeit feldolgozó iparunk továbbfejlesztésére, mert a mezőgazdasági termelésre különösen berendezett or« szag vagyunk és helytelen volna e téren megmutatkozó szükségleteinket külföldről beszsrezni. Ezzel szemben felesleges és céltalan volna például írógépeket, számológépeket és hasonló #

irodai gépeket gyártó ipar megteremtése, mert annak életképessége belátható időn belül nem volna és felesleges erőpocsékolást követelne, Ezzel szemben vannak kiforrott, régi iparágaink, mint például az építő-, a fa-, a vas-, a gép-, a sokszorosító-, a kis- és kézműipar és a többi iparágak, amelyeknek továbbfejlesztése vagy megtartása, helyesebben a végpusztulástól való -megmentése érdekében mindent el kell követni még a törvényjavaslatban foglaltakon túlmenően is, ezt meg kell tenni közgazdasági szempontból is, mert így tudjuk azokat a fogyasztó tömegeket megteremteni, amelyek alkalmasak a mezőgazdasági termeivények felvevésére. Külkereskedelmi szempontból is fontos és nagy jelentőséggel bír az életképes iparágak továbbfejlesztése. Ezt a javaslat indokolása is elismeri a következő megállapítással (olvassa): «Iparunk gyorsütemű fejlődése nélkül nem lehetett volna a külkereskedelmi mérleg passzivitását visszaszorítani.» Mindezek dacára megállapítható, hogy még ma is többszáz millió pengőt tesz ki az az összeg, amelyet olyan iparcikkek beszerzésére fordítunk, amelyeknek behozatala elkerülhető volna, ha jól kifejlődött iparágainkat nagyobb mértékben karolnánk fel. Midőn a törvényjavaslat indokolása elismeri, hogy a magyar munkás képességeinek és ügyességének kihasználásával a legkülönbözőbb iparágakban lehetne a termelést továbbfejleszteni, ugyanakkor egy parányi gondoskodás sincs arról, hogy^ a megfelelő ügyességű és jóképességű munkást is védelembe venné a törvényjavaslat, midőn általában iparfejlesztésről kíván gondoskodni. Nem elegendő elismerni, — mint ahogy azt az indokolásban teszi a miniszter úr — hogy az ipar fejlesztésének nagy jelentősége van, mert ha csak az a törekvés, hogy a lakosság köréből mindenütt többen térjenek át az ipari foglalkozásra fizikai és szellemi munkát vállalva, ezzel is csak az ipar tőkéseinek profitszerzési céljai valósulnak meg, mert minél nagyobb az iparban a foglalkozást keresők és elhelyezkedne is akarók száma, az ipar kapitalistái annál jobban visszaélhetnek ezzel a ténnyel és úgy a munkaidő, valamint a munkabér és a munkaviszonyok helytelen megszabásával még a primitív emberi életnívó alá is süllyeszthetik az iparűzők színvonalát akkor, amidőn a kapitalizmus a maga profitját megfelelő magasan állapítja meg. Ez már annál inkább is helytelen, mert ugyancsak JEL miniszter úr maga állapítja meg indokolásában, azokat a százalékarányszámokat, amelyekkel bemutatja, hogy amíg a mezőg*azdaságban a nyolc középiskolát végzettek arányszáma a kereső népességnek csak 0-2%-át teszi ki, addig az iparban ez a szám 1*6% és míg a mezőgazdaságban a 4—6 középiskolát végzettek a kereső népességnek csak 0-7%-a, addig az ipari keresők 9-4%-a rendelkezett ilyen iskolai végzettséggel. Ez a tény is a mellett szól, hogy az iskolázottabb társadalmi rétegekről fokozottabb mértékben kellene a törvényhozásnak gondoskodnia, mert a kapitalistákat semmi sem gátolja abban, hogy az iparűzőket a leghallatlanabbul és a legmesszebbmenő módon kizsákmányolják. Ha a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit vizsgálom, ha látom, hogy a törvényjavaslat hatálya a kohászati vállalatokra és ezek segédüzemeire is kiterjed, vagyis ezeknek is nyújt kedvezményeket, akkor még fokozottabb mértékben felhozhatom ezeket a kifogásokat^ mert éppen ezek az üzemek, a kohászat és segédüzemei azok, amelyekben a munkások védteleuségével leghatártalanabbul visszaélnek^ s ahol úgy a munkaidő korlátlan megalapításával, valamint a primitív emberi életet sem biztosító munkabérek megállapításával elzárják az ipar fontos tényezőit, a munkásokat attól, hogy az iparfejlesztésben hasznosan közreműködhessenek. A további vizsgálódás során a 7. $ az, amely kellő meggondolás nélkül kedvezményekben részesíti azokat az üzemeket, amelyek üzemegyesüléseket hajtanak végre, továbbá az üzemátszervezés a 8., 9., 10., 11. §-okban foglalt kedvezményekben részesül. Ezzel az indokolással kissé részletesebben kell foglakozni, mert az utóbbi években igen nagymérvű üzemegyesülések történtek, amelyek a külsőségekben a racionalizált termelést célozták, vagyis az üzemek átszervezését, miért is könnyen lehet a 7. § feltételeibe f belemagyarázni és ennek alapján a kedvezményezett üzemek közé sorakoztatni, holott mélyrehatóbban vizsgálva nem is üzemegyesülés, ,nem is üzemátszervezés történt, hanem a konkurrens üzemnek a piacról való eltüntetése. Különösen a gépipar terén mutatkozik sok ilyen jelenség, amely a racionalizálás jelszava alatt üzemkoncentrációkat határozott el, valójában pedig most mikor jóval túl vagyunk az üzemkoncentráción, lehet megállapítani, hogy a piacon az egyeduralomnak megszerzése történt, nem pedig üzemkoncentráció. Egyes gyártási ágak monopolizálása is az üzemegyesítési célok közé tartozott, aminek bizonyítására elegendő egyetlen ténynek, a vagóngyártási ágban történt eseményeknek az ismertetése. Néhány esztendővel ezelőtt vagongyártás folyt a Ganz-Danubius vagóngyárban, a Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési gyárban, a Schlick-Nicholson Gépgyárban és a Győri Vagóngyárban, tehát összesen négy üzemben. Ma már csak a Győri • Vagóngyárban és a Ganz-Danubius Vagóngyárban folyik vagongyártás. Miért? Mert a Ganz-Danubius mögött álló Magyar Általános Hitelbanknak nem sikerült megegyezésre jutni, az üzemegyesülést végrehajtani a Győri Vagóngyárral, vagyis a Győri Vagóngyár mögött álló Wiener Bankvereinnal, mert ha sikerült volna a Ganz-Danubius Vagóngyárnak a Győri Vagóngyárral is egyességet létesíteni, akkor egyetlen egy vagongyártó üzemünk volna és pedig a Ganz-Danubius Vagóngyár és minden más üzem, úgymint a Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár, úgymint a SchlickNicholson gyár megszűnt volna, mert a GanzDanubius gyárnak az az egyetlen célja volt az üzemegyesítésekkel, hogy a vagongyártás terén a vagóngyártási monopóliumot megszerezze és ennek megszerzésével azután további céljait megvalósítsa. Hogy ez mit jelent, azt lehetett a legutóbbi időben tapasztalni akkor, amikor a Beszkárt.-nak villamoskocsikra volt szüksége, mert a Ganz-gyár, amely ha 24*