Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-478

152 Az országgyűlés képviselőházának J, jutott a részvényeseknek sem, hanem mind Összegyűlt és megrekedt a kartellvezérek trezorjaiban. Ma is az a helyzet, hogy az államnak iparpártoló, iparvédő törekvései nem oszlanak el a társadalmi igazságosság törvénye szerint, nem oszlanak el arányosan és egyenlően. Túlnagy előny jut keveseknek és sokaknak nem jut ezekből az előnyökből. A kartellek ma a gazdasági élet terített asztalánál ülnek és csak erről a terített asztalról lehulló morzsák azok, amelyek a kisiparnak jutnak. Csak koldusfalatokon tengődik a munkásság, amely ezen kartellvezérek vállalkozásainak tulajdonképpen mégis csak az alapját és gerincét képezi. (Krisztián Imre: Lázár-morzsákra van utalva a mezőgazdaság!) Ez az oka annak, hogy a magyar törvényhozásnak két törvényt kellett hoznia. Előbb egyet a kartellek megrendszabályozására, azt, amelyet a múlt héten tárgyaltunk le és utána egy másodikat az ipar fejlesztésére. Olyan ez, mint amikor operáció útján előbb eltávolítják a beteg szervezetből a fojtogató polipot és amikor ezt leoperálták, ezután az első lépés után kell egy második lépésnek következnie, amely ezt a poliptól most már megszabadított beteg szervezetet gyógyszerekkel, erősítő szerekkel lábra akarja állítani. Ilyen gyógyszerek és erősítő szerek azok, amiket ez a törvényjavaslat kontemplál: az adókedvezmények, az illetékkedvezmények, a tarifális kedvezmények, azután a kölcsönök és segélyek. Logikai összefüggés van tehát e. között a. két javaslat között, amely a közelmúltban a Képviselőházat foglalkoztatta. Magának a törvényjavaslatnak ezt az alapelgondolását helyesnek, szerencsésnek és megfelelőnek tartom, mert a javaslat jó irányban íogja meg és jó irányban fejleszti az ipart, csak oda kell törekednünk, hogy ne fordulhasson elő ismét az, ami a múltban előfordult, hogy a javaslat által kontemplált segítségmódozatok nem azoknak jutnak, akiknek a javaslat azokat szánta, hanem ezeket az élelmesebbek elhabzsolják azok elől, akikre mi ebben a percben, amikor iparfejlesztésről beszélünk, tulajdonképpen gondolunk. Vannak azonban hiányai is ennek a javaslatnak, és ezekre a hiányokra az előttem felszólalt képviselő urak legnagyobb része már rá is mutatott. Vannak mostohagyermekei a javaslatnak, ilyen például a kisiparosság. Annak a vitának, amely itt lefolyt, szinte vezérszólama volt az, hogy a kisiparosság érdekében többet kell tenni, mint amennyit a javaslat kontemplál. Pártunk minden szónoka e mellett tört lándzsát, de lojálisán kijelentem, hogy az egységespárt szónokai is és a baloldal szónokai is kivétel nélkül azt hangoztatták, hogy a kisipar felsegítésére a javaslat nem tartalmaz elégséges és hatékony intézkedéseket. Pedig ha mi az egész európai közgazdaságot fenyegető rém ellen, a bolseviki rém ellen, a vörös rém ellen erőket •akarunk szembeállítani, akkor èz ellen a rém ellen nem nyújtanak védelmet sem a kartellek, sem-a nagyipar, sem a gyáripar; ez ellen a rém ellen csak azok az önálló exisztenciák nyújtanak védelmet, amelyek mindig hazafias és nemzeti irányban dolgoztak. Ezek a kisiparosok. Ez a réteg, amely habozás nélkül ment a háborúba, ott életét és egészségét áldozta, de „ha nem. áldozta egyiket sem, becsületesen küzdött a nemzet érdekében és mialatt a harctéren Tiüzdött, itthon tönkrement az üzlete, elszállingózott vevőközönsége, üzeme negyedére, ötödére leo-ökkent és így, amikor hazajött, kénytelen volt egészen új exiszteneiát alapítani. S. ülése 1931 március 10-en, kedden. A másik lényeges baj az, hogy a háború utáni gazdasági válságban a kisiparosság elvesztette forgótőkéjét és most forgótőke nélkül adósságra kénytelen termelni. Be kell vallanunk, hogy mi is hibásak voltunk ebben. Nagyon jól emlékszem, a béke éveiben mindig azt prédikáltuk, micsoda hibás eljárás az, hogy a kisiparos, mihelyt egy kis keresethez jut, azonnal földet, vagy szőlőt vesz, ha vidéki iparos, vagy hasat, háztelket vesz, ha városi iparos volt és ezzel kivonja forgótőkéjét az ő üzletéből. Ezt kárhoztattuk állandóan, mert a teória azt mondja, hogy a forgótőkének bent kell maradnia az üzletben és a forgótőkének az a célja, hogy megsokszorozza az iparos keresetét. Az így immobillá tett forgótőke viszont hátráltatja •őt fejlődésében. Erre az egyébként helyes teóriára azután rettenetesen rácáfolt az élet, mert hiszen annak az iparosnak, akinek ilyen ingatlanban volt bent a forgótőkéje, még maradt valamije a háború után, de annak, akinek folyószámlán, takarékpénztári könyvben, részvényben vagy másban volt a forgótőkéje, a háború után nem maradt semmije. Óriási igazságtalan vagyoneltolódások történtek, mert a szorgalmas, a takarékos ember megtakarított vagyona tönkrement, ellenben az, aki könynyelmű volt és adósságokból élt, az ő adósságait a devalválódó pénzzel olcsón és könnyen ki tudta fizetni. Most tehát nem vagyonalapon és nem forgótőkealapon termel a mi iparosságunk, hanem tisztán papíralapon, váltóalapon. Ez rettenetesen megdrágítja magát a termelést. Ma az iparosság legfeljebb 5—i8%-os haszonra termel — hiszen óriási a konkurrencia — és ezt az 5—6%-os termelést kénytelen 15—16%-os kölcsönnel végezni, mert van ugyan uzsoratörvényünk, azonban ennek végrehajtása ezidőszerint fel van függesztve, nem kormányintézkedéssel, hanem hallgatólagosan van felfüggesztve, és nincs bátorság és erő, amely az uzsoratörvény végrehajtását keresztül tudná vinni. E mellett itt vannak az óriási közterhek az ipar hátán. Itt van egy láncadó, a forgalmi adó, — mert a forgalmi adó csakis láncadónak nevezhető, ha lánckereskedelemnek nevezzük azt a kereskedelmet, amely egyik kézből a másikba drágítja az árut — és még mindig nem tudjuk elérni azt, hogy ezt a forgalmi adót egyfázisossá tegyék, legalább ipari vonatkozásokban és ezzel a termelést könnyítsük. Itt vannak az iparosság nyakán a Társadalombiztosító óriási terhei, amelyek közül különösen kettő sújtja az iparosságot erősen. Az egyik a baleseti előleg, amelyet az iparos előző évi forgalma után tartozik befizetni, mégpedig végrehajtás terhe alatt és így formálisan kamatmentes kölcsönt nyújt a Társadalombiztosítónak az az iparosság, amely ugyanezt a pénzt 15—16% kamatra kénytelen felvenni. Ez óriási igazságtalanság. Amikorra pedig ezt elszámolják

( neki, két-három esztendő is beletelik, ö tehát két-három esztendeig kamatmentes kölcsönt nyújt a Társadalombiztosítónak. Itt van azután a Társadalombiztosítónak az a tilalma, amellyel silencium alá helyezi azt az iparost, akinek a legkisebb tartozása is van a Társadalombiztosítónál. A helyett, hogy elősegítené, hogy kifizethesse ezt a Társadalombiztosító hátralékát, megtiltja neki a vállalkozást és elzárja annak lehetőségétől, hogy hátralékát kifizethesse. Ezeken a bajokon nagyon könnyű kormányintézkedésekkel segíteni. Ezekből a tényezőkből összetéve magasak ma a termelési költségek és ezzel szemben kicsi a fogyasztás. A fogyasztóképesség csökkenése