Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-477

Az országgyűlés képviselőházának 47 is rásegítené az országot a gazdasági javulás utjara. Ha nemcsak a kormányzattól várjuk, hogy tegyen és cselekedjék, hanem magunk is cselekszünk, ha az egész lakosság, mindenki, a kisvállalkozó, minden tisztviselőember, minden munkásember megtenné mindazt, amit a gazdasági válság leküzdésére megtehet, bízom benne, hogy a kormányzat ezirányú munkássága is könnyebb és tökéletesebb volna. Igaz, hogy az állami életben a legszigorúbb takarékossági elveket kell keresztülvinni, közpénzekkel a legtakarékosabban kell bánni, itt leginkább kell a takarékosságot gyakorolni. Akinek jövedelme, akinek vagyona van, az elsősorban arra való, hogy saját maga ellátása mellett a közt is szolgálja; nem szabad tehát az illetőt visszatartani attól, hogy továbbra is megtegye mindazt, amit neki megtenni joga van és amit akar, amit az Ő igényeinek kielégítésére szükségesnek tart. Szerintem hamis takarékossági elv az, amely a takarékossági elvet a magánéletre is ilyen módon ráhúzza és rámutat, mint példára, olyanokra, akik életüket épúgy folytatják, mint azelőtt. Szerintem nagyobb hiba az, ha rábírjuk a jómódú embereket arra, hogy összehúzódjanak, ebből nagyobb kára van az országnak, mintha a közvélemény erkölcsisége jóváhagyja hogy az illető pénzét elkelthesse. Azt gondolom, hogy ez a jelenség, amit más államokban is tapasztaltak, nálunk ugyancsak ugyanígy észrevehető és tapasztalható. A mai munkanélküliségben, amely az iparfejlesztéssel szorosabb összefüggésben van, kétféle munkanélküliséget • lehet látni. Az egyik az, amely a munkásságra vonatkozik, a másik pedig az, amely a munkaadóra, az iparosságra f vonatkozik. Mondhatom, hogy a munkásság mellett az iparosság aránylag majdnem nagyobb munkátlansággal, nagyobb munkanélküliséggel küzködik, mint maga a munkás. De a munkások közt is igen érdekes szimptomát lehet látni: azt, hogy soha sem volt a nő és a férfi közt olyan éles a verseny, mint a mostani világban. Ha a statisztikát figyeli az ember, azt látja, hogy egy időben, húsz évvel ezelőtt, a munkásoknak alig 12 százaléka volt nő, ma pedig a munkásoknak, alkalmazottaknak már 38%-a nő. A nő tehát fokozatosan kiszorítja a férfit. Aki hétfőnként figyeli a gyárak kapuit, az látja, hogy a meglett férfimunkás mellett nem a férfit, hanem a nőt hívják be és így megtörténik az a furcsaság, hogy a felnőtt apának legnagyobb versenytársa a saját leánya. Ez egész• ségtelen állapot, s nekünk rá kell mutatnunk erre az anomáliára. (Kállay Miklós államtitkár: Ezen segít az éjjeli munka eltiltása.) Igaza van az államtitkár úrnak, ez sok tekintetben befolyásolja. En azonban itt nemcsak törvényes szabályozásra gondolok, hanem arra, hogy az egész gazdasági életnek informálódnia kellene és revizió alá kellene venni az eddigi felfogást, mert > lehetetlenség, hogy az anya bemenjen a gyárba, az apa pedig otthon a gyereket dajkálja és súroljon. (Ügy van! Ügy van! — Malasits Géza: Ezrével vannak ilyenek!) Ez olyan egészségtelen állapot, amelynél egészségtelenebbet még nem láttam. Most már nemcsak sablonos gazdasági válságról kell beszélni, hanem nagy erkölcsi válságról is, amely ezzel szorosan összefügg. Ha az ország gazdasági életét meg akarjuk reformálni, akkor ezen a téren valóban a munkaadóknak kell első helyen járniok, mégpedig nemcsak a magánvállalkozásoknak, hanem a közüzemeknek és hatóságoknak is jó példával '. ülése 1931 ^nárdus 6-án, pénteken. 131 kell elöljárniok. Amikor az apáról, a családfenntartóról van szó, akkor tessék elsősorban azokat alkalmazni, akik arra inkább érdemesek. Jól tudom, hogy ezt nem lehet rájuk kényszeríteni; ezt csak az életnek kell deklarálnia. Ha a magyar nemzetben kellő erkölcsi öntudat és kellő hazafias érzés lesz ebben az irányban, akkor bízom benne, hogy ezt a küzdelmet is sikeresen tudjuk megállani. Rá akarok mutatni az iparfejlesztéssel kapcsolatban a háborús fiatalság- nagy problémájára. Hazajöttek diplomával, kész emberek, akik most itt állanak 8—10 év óta minden munka nélkül. Én magam is, aki a fiatalsági mozgat mákban benne élek, átérzem ezeknek a lelkületét, egész gondolkozását, amely végeredményben teljesen elütő azoktól, akik ma az ország élén vannak és akik az ország közvéleményét viszik. Meg kell érteni a háborús fiatalságot, nem szabad elriasztani tőlünk, hanem közelebb kell hozni. A közhatóságok azokat, akik egy egész élet becsületes munkája után már elérték a nyugdíjukat, ne akarják még tovább a szolgálatban megtartani és amikor ezek #

már tisztességes nyugdíjat élveznek, ne akarják a fiatalságtól elvonni az érvényesülés lehetőségét. (Élénk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Antiszociális ténynek tartom, hogy sok idősebb ember erősen ragaszkodik hivatali állásához. Valamikor mindenki számolgatta, hogy hány év múlva fogja elérni a nyugdíját és örült, hogy nyugdíjba mehet, szolgálati idejének végén. (Éri Márton: Csakhogy akkor meg tudott élni a nyugdíjából!) Most pedig minden eszközhöz folyamodnak az idősebb emberek, hatóságokhoz, miniszterekhez, hogy még egy évig, még két évig maradhassanak a helyükön. Én azt gondolom, az országnak elsősorban az az érdeke, hogy vezetőink megértsék, hogy a háborús nemzedéket ez nyugtalanícja. A háborús nemzedéket ebben az irányban csak komoly és a régi módhoz képest elintézett mozgalmakkal lehet megnyugtatni. Azt hiszem, hogyha a kormányzatban ez az elv érvényesül, — és érvényesül minden hivatalban s a magáncégeknél is — akkor ezen a téren enyhülést tudunk teremteni. Nem akarok rátérni a háborús fiatalság nyomorára, amely valóban óriási. Azt lehet mondani, hogy a munkásság között sincs ilyen nyomorúság, mint ezek között az intelligens emberek között. (Igaz! Ügy van! balfelől.) Vannak idős urak, akik elérték a közmegbecsülést, de ha ezt elérték, nyugodjanak meg és álljanak el attól a lehetőségétől, amely a számukra még adatott. Ha a közzel szemben megtette a kötelességét, akkor nyugodtan menjen pihenni, és a megérdemelt pihenést ne akarja magától megvonni már az ország érdekében sem. (Usetty Béla: Ezt nem látják be. — Forster Elek: Az a baj!) Az iparfejlesztésnek igenis, megvan az indokoltsága és én nem is hallottam semmi olyan komoly érvet az iparfejlesztés ellen, amely ezt az iparfejlesztő javaslatot szükségtelenné tenné. Igenis, a mi nagy lakosságunk ellátására csak az a segítség, ha az iparosodás terére lépünk, ez azonban csak olyan lehet, amely szorosan összefügg a mezőgazdasági termeléssel. Magyarországnak alapja az agrártermelés és ezután kell mindennek és mindenkinek igazodnia. Akármit beszélünk is, ez az ország soha sem lehet iparosállam. Ez az ország adottságainál, az Úristen teremtésénél fogva nem lehet más, mint agrárállam, tehát az iparfejlesztésnek, a kereskedelemnek, mindennek arra kell bazíroznia, mindent úgy kell intéznünk, tennünk, cseleked-