Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-476
Az országgyűlés képviselőházának 476. ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 423 ból részesült emberek számára a föld ára katasztrális holdanként 20 métermázsában állapíttatott meg, s nekem rögtön le kellett tennem a vételár 50 százalékát, 470.000 korona volt abban az évben a búza métermázsája, ami ma 37 pengős árnak felel meg. Pénzem nem volt annyi, tehát szentdienesi birtokomból eladtam egy kisebb részletet 70 millióért, 280 milliót az OKH-tól vettem kölcsön, tanú rá Schandl Károly t, képviselőtársam, onnan vettem 16 pereerites kamatra. Én ezt a földet becsületes szorgalommal magam műveltem, mert én nem hagytam ott, amikor Pestre jöttem. Én népem érdekeit szolgálom, nem csinálok önérdekű, Öncélú panamákat. (ŰQy van! a jobboldalon.) Kérdezem, szabad-e, illik-e a közvéleménybe ilyen gondolatot beledobni, ezzel a tekintélyrombolást szolgálni és mindenkit, aki a törvényhozásban ül, panamistaként feltüntetni a közvélemény, az újságolvasó közönség előtt?! Ezért voltam bátor ezeket kifejteni és azt hiszem, teljesen világos a t. Ház előtt az én igazam. (Ügy van! jobbfelől.) Sokszor előadták már ezeket a vádakat, de én többé nem tartom érdemesnek, hogy válaszoljak, mert azt hiszem, hogy itt tökéletesen bebizonyítottam az én igazamat. (Ügy van! a jobboldalon.) Arra pedig, hogy őrmester voltam, megvan a tanúság, hogy milyen őrmester voltam. Büszke vagyok rá! Amint tegnap mondottam, ők, mint szociáldemokraták, Petőfit idézik és március 15-én elmennek a szobrához vörös szalaggal. Petőfi azt mondotta: «Tiszteljétek a közkatonákat!» Amikor ők, a szociáldemokraták, csak lefelé állítják magukat demokratáknak a nép előtt, itt pedi^r azt, aki a demokratikus életben született, támadják e miatt, engem, aki nemcsak hirdetem, hogy a munkásság nevében és érdekében dolgozom, hanem azzal együtt munkálkodom, gyanúsítanak: akkor én ezt a gyanúsítást és ezt a panamista vádat visszautasítom. (Helyeslés jobbfelől.) Azt hiszem, jobb volt nekem, mint őrmesternek, a hazáért küzdeni, mintsem a haza ellenségeivel cimborálni. (Úgy van! a jobboldalon.) Én tehát többé nem pazarlom szavaimat ezekre a vádakra. A t. Ház ítéletére bízom, hogy milyen felfogást tanúsítson azokkal szemben, akik nem az igazságot, hanem a közéleti levegő megfertőzését szolgálják. (Ügy van! Ügy van! Taps a jobboldalon.) Elnök: Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyzőkönyvet felolvasni! Urbanics Kálmán jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a most felolvasott jegyzőkönyvre? (Nincs!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 2 óra ÍZ perckor.) Hitel esitették : Pintér László s. k. Kocsán Károly s. k. naplóbirájó-bizottsági tagok. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIV. 18