Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

116 Az országgyűlés képviselőházának ínég maga a rideg fináncészjárás is azt mondja, hogy el kell engedni és le kell írni azt az adót, ha annak behajtása létében támadja meg és exisztenciájában veszélyezteti az adóalanyt. En azt láttam a gyakorlatban, hogy amikor egyeztető eljárások vannak az ipar terén, az állammal ki tudott egyezni az iparos, ellenben az OTI-yal nem tud soha kiegyezni, pedig az OTI saját húsába vág, mert ha egy üzem megszűnik, sajátmaga veszít el egy sereg munkaadót és munkást, és elveszti több-kevesebb járulék beszedésének lehetőségét. De fel kell hívnom a Ház szíves figyelmét egy másik anomáliára is. Saját gyakorlatomban is ez az első tapasztalat, amelyet szereztem. Nemrég eljött hozzám egy falusi ember és azt mondta: Uram, kitűzték rám a végrehajtást és mutat nekem egy jegyzéket, — OTI eset — amelyben fel volt sorolva hét vagy nyolc falusi ember, akik építővállalkozónál kőniíves-, ács- és asztalosmunkát rendeltek. Kérdem tőle: hogy került ebbe a szituációba? Elolvastam magát az OTI határozatot, amely úgy szólt, miután X Y vállalkozótól a legnagyobb szorgosság és gondosság mellett sem lehetett behajtani a rá kirótt OTI-járulékot, a törvény ennyi és ennyi számú paragrafusa alpján, a fokozatosság elve folytán öszszeszedték azokat akik azzal a vállalkozóval dolgoztattak; egyszerűen kikerestek hét em-' bért, akiről gondolták, hogy van házuk vagy földjük és ezekre rótták ki végrehajtás terhe alatt azt a járulékot, azzal az indokolással, hogy annak idején gondoskodniuk kellett volna arról, hogy a vállalkozó befizesse az OTI járulékot. Ez abszurdum. Ha a falusi ember, vagy a legtöbb polgár, vagy ha a képviselő urak a szabónál egy öltözet ruhát rendelnek, és a szabó adós marad az OTI járulékká

1

, ki fogják a könyvéből írni, hogy X. Y. csináltatott egy öltözet ruhát és kivetik majd rá az OTI járulékot, mert elfelejtettek meggyőződni arról, hogy az illető szabómester az OTI-nak befizette-e ezeket a járulékokat. Törvény ide, törvény oda. egy magyar ember koponyájába nem lehet bebeszélni, hogy ez jogos és hos-y a fokozatos felelősség eVe alapján ő felelős ezért a járulékért. Az illető kijelentése szerint a vállalkozó kért is tőle előleget, hogy a beteysegélyzőnek befizesse, de álmáiban sem gondolt arra, hogy neki Jenné kötelessége meggyőződni róla, hogy eleget tett-e kötelezettségének, Ha ezt törvény mondja, a törvényt meg teil változtatni. T. Ház! Az előttem szóló képviselő úr szóvátette Buday Dezső barátom és képviselőtársam felszólalásának azt a részét, amelyben az ipari képesítés szigorítását^ kívánta, de néhány mondattal utóbb sajátmagának mondott ellent, amikor azt mondotta, hogy az a baj Európában, hogy mindenből sok van. A selejtesből van sok és ez kiszorítja a szolid munkát. Éppen ebből indulok ki. Az iparosnak legnagyobb ellensége a kontár, aki a magyar iparosságnak nemcsak a kenyerét veszélyezteti, hanem a hírnevét is. A mai gazdasági harc az iparost nagyon fokozott követelmények és igények elé állítja. Nekem sajnos, azt kell megállapítanom, hogy iparosaink közül, különösen a vidéken, — nem mintha tehetnének róla szegények, mert hisz nincs rá lehetőségük, hogy megtanulják a maguk szakmáját úgy, ahogy azt a mai idők megkívánják — sok nem tudja teljesen megtanulni a maga mesterségét, mert nem állanak rendelkezésére azok az iskolák, amelyekben kiképezhetné magát. Ma a gazdasági helyzet meg. ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. lehetősen nehéz és mégis azt látjuk, hogy az az iparos, aki valóban mestere a saját szakmájának, még ma is megél. Ennél ma is áll az a német közmondás, hogy «das Gewerbe hat einen goldenen Boden». Saját vidékemen is tapasztaltam, hogy az iparosok belátták azt, hogy tenni kell valamit; ők maguk nem is kímélnek áldozatot és mert iskolát fenntartani nem tudnak, tanfolyamokat rendeznek az inasok számára és abban nevelik az inasnemzedéket. Ezt a kérdést csak azért hozom fel, hogy a kormány figyelmét felhívjam arra, hogy különösen ott, ahol spontán nyilatkozik meg az iparostársadalom részéről az a szükséglet, hogy az ő ifjú nemzedékét iskoláztassa, siessen erkölcsi és anyagi támogatással is ennek a törekvésnek segítségére, hqgyha már nem iskola keretében, legalább tanfolyam keretében biztosítsák az ifjú nemzedéknek a mai viszonyoknak megfelelő iskolázását. Még egy szót kívánok szólani az ipari hitel dolgáról. (Halljuk! Halljuk!) Már sokan szóvátették itt az ipari hitel ügyét. Magam is csatlakozom azoknak a képviselőtársaimnak felfogásához, akik az löksz, decentralizálását kívánják. En még hozzátenném, hogy annak bürokráciától való mentességét is kívánnám. Teljesen indokolt az a kívánság, amely nem régen, azt hiszem, a múlt héten egy nagy iparosgyűlcs körében felmerült, hogy t. i. az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének hitelfeltételei enyhíttessenek. Mert mi ma a helyzeti! Ma a helyzet az, hogyha az iparos rászorul a hitelre és az Ioksz.-hoz elmegy, az löksz, éppen olyan szigorú bankszerű garanciát követel, mint akármilyen pénzintézet és a mellett bürokratikus QJL

t eljárása. Mindjárt megmondom, hol a nehézség. Ha az iparos a bankszerű garanciát meg tudja adni, nem megy az Ioksz.-hoz, (Rassay Károly: Olcsóbb!) — és az egy nagy előny, majd erre is rámutatok, — hanem elmegy a közelfekvő pénzintézethez, bár ott drágább r a

r hitéig Miért? Azért, mert az kevesebb utánjárást igényel, és azért, mert gyorsabban megkapja a pénzt. Semmiféle eljárásnak nincsen kitéve és nincsen a dolognak az a színezete, mintha neki kunyerálnia kellene a hitelért. Az állami ipartámogatás, iparfejlesztés legfőbb problémájának azt tartom ennél a kérdésnél, hogy van igen sok olyan eset, amikor az iparos meg tudja adni a fedezetet, amikor ő jó arra a pénzre, de bizonyos okoknál, pl. betáblázás vagy más körülmény miatt a bankszerű garanciát nem tudja megadni. Ilyenkor akármilyen életképes és egészséges is az az üzem, nem tud hitelhez jutni, mert az löksz, alapszabályai tiltják, hogy ilyen esetben a hitelt részére folyósítsa. Tudom, hogy nehéz a kérdés, de éppen azért gondolkozni kellene felette, mert itt volna az a momentum, amikor az állam segítő kézzel nyúlhatna bele az ilyen emberek megmentésébe, hogy őket a tönkremenéstől és az elmerüléstől megmentse. Amit Rassay t. képviselőtársam mondott, hogy olcsóbb hitelt kap itten, azt koncedálom. De figyelmébe ajánlom a kormánynak, hogy a hitelkrízist csak úgy tudja megoldani,^ ha ezeket az állami hitelszerveket elegendő pénzzel táplálja, mert egy-két cséppel magát a hitelkrízist megoldani nem tudja. Akkor fogják tudni tényleg döntően befolyásolni ezt a mai hitelkrízist, ha kellő tőkével tudnak az iparostársadalom segítségére sietni. Még csak a bizottsági jelentéssel kapcsolatban kívánok egy megjegyzést tenni. A bi-