Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.
Ülésnapok - 1927-476
Az országgyűlés képviselőházának J+76. lui vagy fűrészel, akkor csupán egyszerű munkás szerepét tölti be. Nekünk pedig az a gondolatunk, hogy a kisiparos a maga gazdasági életében független exisztenciává nőjje ki magát. Ehhez azonban a generálvállalkozó-rendszer tökéletes megsemmisítése kell, (mert amíg generálvállalkozó-rendszer lesz, addig a kisiparos nem több bérmunkásnál, mert nem részesül a vállalat hasznában. Hiszen* méltóztatnak tudni, hogy éppen a közszállításoknál és általában a közmunkáknál a kisiparosság csak «mint közvetlenül a munkát végző fizikai t munkás jön számításba, azoknak a vállalkozásoknak hasznát mindenkor a tőke viszi el. De ha a gazdasági életben és a termelés rendjén két tényező az, amelytől függ a produkálás: a tőke és a munkás, akkor iminden emberszerető és emberségesen gondolkozó egyén előtt a munkás van az első sóiban és nem a kamat, mert ez utóbbi csak másodsorban következhetik. (Ügy van!) A termelésnél tehát a munkás szempontját kell elsősoriban mérlegelni. Magyarországi specialitás és baj, hogy amikor valamely gyárat fundálnak, amikor egy nagyipari telepre engedélyezési eljárást tesznek folyamatba, akkor jönnek a nagy kommissziók és az engedélyezések és ezeknek során az állam szakértői a legjobb hiszemben, de mégis rossz kerékvágásban úgy intézik el a dolgot, hogy az a gyáriparos megtervezi a maga műhelyeit, a maga színjeit, a maga építményeit a gépek számára, az autók számára és az istállókat a lovak számára, de feltételül soha sem kötik ki még tévedésből sem, hogy necsak az állatok számára építsenek istállót, hanem az ott alkalmazott munkások -számára is építsenek becsületes lakásokat. Méltóztassanak ezt a kérdést a maga jelentőségében átgondolni. r Ha mi visszamenőleg harminc év óta a gyáripar telepedésére engedélyt csak azzal a kikötéssel adtunk volna, hogy ugyanakkor tartozik az általa foglalkoztatott munkáslétszám számára munkáslakásokat építeni, akkor nem lett volna munkáslakáskrízis. Nagyon fontos körülmény az is, hogyha a gyártelepen elhelyezett munkástábor bizonyos tekintetben a gyáros szeme előtt lenne, akkor lelkiismereti kérdés volna számára^ hogy ne tegye munkásait földönfutókká. A gyár udvarára és a gyár árnyékába odatelemtenek egy félfalut, amint például a "Weiss Manfréd-féle gyártelepülés szinte involvál, egy félfalut, mert például a háború alatt 30.000-re emelkedett a munkások száma; sajnos most leapasztották 3—4 ezerre a racionalizálás örve alatt, pedig ez minden, csak nem racionalizálás, mert én ez alatt észszerűséget értek. En nem látok abban észszerűséget, hogy elbocsátások által, hogy a magam jövedelmi viszonyait megtartsam, kumulálom az elégületlenséget ebben az országban. Ez előttem nem észszerűség. Tessék elgondolni, hogy ugyanakkor tartozott volna a munkások számára munkáslakásokat létesíteni. Egészen bizonyos, hogy ezt a kikötést is elfogadta volna. De senki erre nem gondolt, mindenki csak arra gondolt, hogy a gépházak nagyon jól legyenek befedve, jól legyenek szilárdságilag megkonstruálva, hogy ott robbanások és egyéb bajok ne történhessenek, — ez mind szükséges és elfogadom — hogy járműveik és egyéb berendezéseik számára legyenek férőhelyek, de hogy a munkásokkal mi történjék, erre vonatkozólag semmi kikötés nem volt. Ezzel az eljárási metódussal még ma adósok vagyunk. Nagyon aiánlom a t. kereskedelemügyi kormány figyelmébe, hogy amikor ilyen gyárfundálások vannak, akkor méltóztassék muuülése 1931 március 5-én, csütörtökön. 101 káslakások kötelező létesítését is kikötni, mert ezen úgysem múlik egy gyár fundálása. Ha jó az a munkás arra, hogy a tőkének kamatot biztosítson, akkor emberileg el kell fogadni, hogy jó arra is, hogy a mindennapi kenyeret számára biztosítsuk. (Jánossy Gábor: És hogy emberi otthona legyen!) Egészen bizonyos, hogy a mezőgazdasági termelésben túlprodukció van és ezzel a túlprodukcióval kapcsolatban a mezőgazdasági termelésben eddig elfoglalt munkástömeg többet fél nem használható. A háború előtt a munkások 64-4%-a ebben az országban a mezőgazdasággal foglalkozott, az iparral 22%. Most az élet maga átalakította ezeket a számokat; ma már a munkásoknak csupán 54%-a foglalkozik mezőgazdasággal, ellenben az ipari munkások száma felemelkedett 22%-ról 34%-ra. A nélkül, hogy berendezkedtünk volna, a nélkül, hogy valami különösebbet cselekedtünk, vagy tettünk volna, ezek a számok eltolódtak figyelmezLctésképpen valamennyiünk számára, hogy nekünk mezőgazdaságunkat valamiképpen át kell alakítanunk. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban volnék bátor felemlíteni, hogyha mi mezőgazdaságunkat át akarjuk alakítani, akkor számolnunk kell az ország népsűrűségével is. Magyarországon egy négyzetkilométeren eziidőszerint 93*7, mondjuk röviden: 94 lélek él. Régente Nagy-Magyarország területén ez a szám lényegesen kisebb volt. Akkor mi azt hittük, hogy egy igen gyéren lakott ország vagyunk, örökké gondoltunk Belgiumra, Hollandiára, a nagyipari fejlettségű államokra, ahol a népsűrűség nagyobb. Ez azonban ma teljesen megváltozott, mert míg a háború előtt a mi népsűrűségünk 64-2. volt, addig ma felemelkedett 93'5-re, ezzel szemben Franciaország, a nagyipari állam . népsűrűsége 74, Ausztriáé 78 és Svájcnak, ennek a kiválóan jól szituált, gazdag iparűző államnak ugyanannyi a népsűrűsége, mint a miénk. Ha ezt a kérdést így vetjük fel, hogy sokan vagyunk, akkor — véletlenül eszembe jut — itt nem lehet az egykéről sokat beszélni. Ugy vagyok ezzel a témával, hogy amikor azok, akik keresztény lelkesedésből ebben a kérdésben a szót szokták vinni, az egyke ellen igen erősen kikelnek, akkor én a pártjukon vagyok, de a magaon részéről bátor vagyok figyelmeztetni ezeket a szó- és zászlóvivőket, hogy én nem azon töröm a fejemet, aki még nincs itt, mert én sajnos azt sem tudom ellátni, aki itt van, inert kénytelen vagyok megállapítani, hogy nekem sok <az a 94 ember egy négyzetkilométeren. Míg azokat az anró-cseprő gyermekeket, akik itt körülöttünk szaladgálnak, nem tudjuk ellátni, addig nem kell nagyon hangoskodni abban a másik kérdésben, hanem számolni kell azzal a körülménnyel, hogy ezek a precíz statisztikai számok figyelmeztetnek bennünket, hogy itt történnie kell valaminek. (Helyeslés.) Ha kiváló mezőgazdák a közgazdasági tudomány mai állása szerint kiihozzák azt, hogy egy kvadrátkilométeren a mezőgazdaságból legfeljebb 50—52 ember élhet meg, akkor mi már itt bele vagyunk szorítva valamibe, mert nekünk ennyi területre 94 emberünk van. Ezek a számok mind arra tendálnak és arra ösztökélnek minket, hogy a mezőgazdasági termelésből minél inkább menjünk át az ipari termelésbe; még .abból a szempontból is, ami nyilvánvaló egé'z Európában és főleg magyarországi viszonylatban, hogy bár a mezőgazdaságunkon van a túlsúly; s bár ma is folyton megállapítjuk, hogy agrárállam vagyunk, a szót mégsem az agráriusok viszik, hanem az