Képviselőházi napló, 1927. XXXIV. kötet • 1931. február 27. - 1931. március 30.

Ülésnapok - 1927-476

98 Az országgyűlés képviselőházának a törvényjavaslatot ebből szempontból hiá­nyolom. Az egész idő alatt 1881 gyár fejlődött ki. Ez cirka 50 év alatt történt, A gyárak közül 1333 létesült igen nagymértékű és igen jelen­tős állami kedvezményekkel, a közterhektől és a közkedvezményektől eltekintve még speciá­lis formában is, szubvenció formájában is, még akkor is, amikor nyilvánvalóan megálla­pítást nyert, hogy az az iparág a maga lábán nagyon szépen megáll, hogy az az iparág -a maga tulajdonosait igen szépen el tudja látni; valami különleges behatások és befolyások következtében a szubvenciókat mégis meg­adták, kiterjesztették. Természetesen az a kis­ipar, az a kézművesipar, amely a gyárak ár­nyékában szerénykedett és ezekből a közked­vezményekből majdcsak semmiben sem része­sült, nem tudott fejlődni, pedig elementáris érdek, hogy a 300.000 kisipari termelő egyén gazdasági viszonyait is rendezni kell. Kifqgásolnom N kell, hogy ez a rendezés az én megítélésem szerint itt nem sikerült, úgy­hogy azt hiszem, az igen t. kereskedelmi kor­mány maga is tovább gondol és egy olyan további iparfejlesztésről is lesz javaslata és lesznek tervei, amely további iparfejlesztés most már éppen a kisipari termeléssel szemben csúcsosodik ki. Mert nem lehet azt mondani, hogy versenyképesség tekintetében a kisipar már számba nem jöhet. Az imént említettem, hogy a közkedvezményben 1333 gyár az állam részéről > szubvenció formájában 44 millió pengő támogatásban részesült. Ebben az idő­ben ez igen nagy és igen jelentős összeg volt. Ez az ország sohasem dicsekedhetett azzal, hogy pénzbőségben van, úgyhogy amikor pénzszűkében 44 millió pengő áldozatot hozott, akkor az ország a maga részéről igazán telje­sítőképességének határán járt, és én talán nem merném mondani, hogy mindenkor ma­gyar honosok számára folyosíttatott ez az összeg, mert tudjuk azt, hogy olyan idegen iparok fejlődtek ki, amelyeknek hasznát nem magyar emberek látták. Nem egy esetben cse­hek, nem egy esetben idegen állampolgárok és így a magam részéről ennek a szubvenciós politikának teljesen ellensége vagyok, mert ha egy iparra szükség nincs, akkor azt az ipart kár megteremteni. Ha nedig valamely iparra szükség van, akkor szorgalmas munkával, okos berendezkedéssel- a maga lábán tud járni. Ez az én megítélésem. Ha az induláshoz nyújtunk is segítséget közkedvezmény alakjában, azt valahogy el tudom fogadni, de szubvencioná­lásnak semmiféle jogosultsága nincsen. Kü­lönben is az iparfejlesztés kérdését én nem azon a nyomon kezelem, hogy az iparfejlesz­tés jelentősége abban áll, hogy minden nap kitaláljak valami új ipart. Jelentősége meg­ítélésem szerint abból áll, hogy azok az ipar­ágak, amelyek itt már beváltak, a maguk fej­lődésében előmozdíttassanak. Vannak ipar­ágak, amelyek Magyarországon nagyon jól itthon vannak. Ezeknek az iparágaknak, ame­lyek elsősorbau a mezőgazdasági termesztvé­vények feldolgozását célozzák, megsegítése az és gyámolítása az iparfejlesztési törvényben indokolt és logikus, valamint logikus a mező­gazdasági termeléshez szükséges eszközök gyártása, kezdve a legegyszerűbb kapától, ka­szától, amelyekből még ezidőszerint is rend­kívül , nagy .behozatalunk, van, folytatva a r gé­peken, amelyeknél már egyáltalában nem látok indokoltságot a behozatalra, mert a magyar­országi gépipar felveszi a versenyt a külföldi gépiparral. A mi általunk^ gyártott mozdonyok felveszik a versenyt akár az olaszok által, . ülése 1931 március 5-én, csütörtökön. akár a németek által gyártott mozdonyok­kal. Elsőrendű gépiparunk van, amelynek a ki­fejlesztése indokolt abban az irányban, hogy azt produkálja, amire szükség van. Ha tehát vala­mely gyár berendezkedett — -mondom — csupán lokomotívgyártásra, mert abban az időben, ami­kor azt a gyárat alapították, ez volt indokolt mondjuk a Balkán és egyéb déli országok felé való szállítások tekintetében, akkor én ezt az elhibázott, csak üzleti szempontból létesített irányzatot átváltoztatom, •& váltót átállítom és azt mondom: ma nem ez a gyártási mód indo­kolt, hanem az, amely a mezőgazdasági gépek olcsón való produkálását teszi lehetővé, amely alkalmas minden behozatalt kizárni. Már pedig ami külkereskedelmi mérlegünkből is megálla­píthatjuk, hogy rendkívül nagy behozatalunk van (mezőgazdasági gépekből is. E tekintetben volnék bátor pár konkrét példát is felsorolni. Az 1929. évről beszélek. (Halljuk! Halljuk!) A behozatal nagyságával kapcsolatban állapí­tottam meg egy sorozatot. A pamutszövetből, a pamutfonalból és cérnából ibehozatalunk 83 millió pengő volt Bocsánatot kérek, elhibázott feltételezés az, hogy valamely állam csak azt az iparát fejlesztheti ki, amelynek nyerstermé­nyeit megtalálja a maga területén. Ha ez így volna, akkor nem volna indokolt, hogy a sváj­ciak csokoládégyárakat létesítenek, hogy ott az óraipar olyan óriási módon kifejlődjék és — most jövök a pamuthoz, és egyebekhez — nem volna indokolt, hogy Csehország szövőiparát ilyen nagy mértékben kifejlesztette, mert hiszen a nyersanyagot behozta. Ha tehát Csehországnak a nyersanyagbehozatal módot nyújt arra, hogy versenyképes ipart fejlesszen, amelyen is gaz­dagodik, akkor Magyarországnak is kell, hogy erre módja legyen. Nem tartom tehát azt.a tételt, hogy speciá­lisan csak azok az iparágak fejlesztessenek Magyarországon, amelyeknek nyersterményei itt megtalálhatók, hanem igenis, alkalmazkodni kívánok a belső szükséglethez és a nyersanyag feldolgozása tekintetében követem azokat a pél­dákat, amelyeket az imént felsoroltam; be­hozom a nyersanyagot és itt dolgozom fel, nem pedig készárut hozok be. Gyapjúszövetekre és gyapjúfonatokra 54 millió pengőt adtunk ki. Öriási összeg ez, ha számba vesszük, hogy eze­ket magunk idebenn termelhetnők. Ha ezekhez hozzáveszem a ki nem mutatott konfekcionált árukat, akkor azt látom ebből a két tételből, hogy a textiliákkal kapcsolatban körülbelül 150 millió^ pengőt áldozunk, amely összeg meg­takarítására megítélésem szerint mód van. Ha az iparfejlesztési javaslat ezeket a kérdéseket gyakorlatilag megfogja, akkor megítélésem sze­rint előbbre mehetünk. Az igazsághoz híven, meg kell állapítanom, hogy a textiliparban az utóbbi években rend­kívül nagy előrehaladást tettünk, (Ügy van! (Ügy van! jobbfelől.) amit mindenképpen üdvö­zölnie kell, mert textiliparunk a további fej­lesztés során hovatovább alkalmas lesz arra, hogy a belső szükségletet kielégítse. Hiszen éppen ebben van az indoka annak, hogy első­sorban azért törekszünk az ipari fejlődésre, hogy először a belső szükségletet elégítsük ki. Ezzel kapcsolatos aztán egy másik kérdés, hogy tudnii'lik a mezőgazdasági termelésnél feles­legessé vált emberek elhelyezésére tudok^ ez­által módot nyújtani, és. ezzel az' elhelyezéssel megkönnyebbítem a mezőgazdasági termelés sorsát is. amely nem egyszer kénytelen kari­tatív felfogásból megterhelni termelését. Egy jóravaló gazda — Magyarországon nem sok

Next

/
Thumbnails
Contents