Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

374 Az országgyűlés képviselőházának 468 A mezőgazdasági termesztvények árának felemelése tekintetében, a mezőgazdasági termelés rentabilitása tekintetében a kormány részéről kell történnie valaminek, ami ezt biztosítja, mert ebben a helyzetben a kérdést megoldani nem lehet. Nézetem szerint, egyrészt a létező közigazgatási rendelkezések, másrészt a jelen törvényjavaslat alkalmat ad a miniszter úrnak arra, hogy megfelelő szigorral átvíve az életbe, eredményeket érjünk el. A kartellbíróság mellé egy kartellszakbizottságot is állít a törvényjavaslat. Megjegyzem, engem ebben a kérdésiben az zseníroz, hogy közérdekű kereset esetén a miniszter úr szabad folyást biztosít a keresetnek a kartellbíróság felé, magánkereset esetén azonban még csak meg sem hallgatja ezt a bizottságot, pedig az én megítélésem szerint ezekben a kérdésekben az árkalkuláció megvizsgálása a legfontosabb. Én tehát a kartellbizottságot olyannak tekintem, mint amelynek első feladata az árkalkuláció, az áralakulás megvizsgálása. Itt azonban nagyon könnyű helyzete van a kartellnek, amely magát igazolni akarja az áralakítás tekintetében, mert a # rezsíkérdés olyan elasztikum, amelybe beleférnek a többszázezer pengő évi fizetéssel bíró igazgatók is. (Ügy van! balfelől.) Méltóztassék csak a dolgot így tekinteni. Nagyon könnyű beigazolni számszerűleg is, hogy ennek az árunak termesztvénye enynyibe került^ házilag, de nem fogadom el, hogy a rezsiköltségekbe beleférjenek a hihetetlenül magas igazgatói fizetések. Itt már többször volt szó álláshalmozásról és mammutfizetésről. Az álláshalmozásokat a köztisztviselők ellen élezik ki, de jó lesz, ha magángazdasági életünkről is szó esik ebben a vonatkozásban. Egypár elrettentő példát hozok csak fel. (Bálijuk! Halljuk!) A Kompaszból vettem az adatokat; egy részvénytársaságban Hatschek igazgató úr 631.000 pengő évi tiszta jövedelmet vallott be adózási alapul. Biztosan nem volt kevesebbje. (Zaj.) Azután VidaWeisz Jenő bevallott 600.000 -"engő évi tiszta jövedelmet, (Zaj.) Weisz Fülöp 400.000 pengő évi tiszta jövedelmet, Biró Pál 360.000 pengő évi tiszta jövedelmet, Éber Antal 320 000 pengő évi tiszta jövedelmet. (Zaj.) Bocsánatot kérek, ilyen számokkal azután be lehet igazolni, hogy az áru magának a kartellnek is ennyibe kerül. En azt hiszem, hogy ez a kartellszakbizottság, amely megítélésem szerint, mindenesetre hozzáértő és karakteres emberekből fog állani, az árkalkulációnál nem fog megtűrni ilyen tételeket, amelyek egy-egy igazgatónak évi fizetés gyanánt több százezer pengőt biztosítanak. Én hiszem, hogy ez a javaslat, amely ígéret abban a tekintetben, hogy minden rendben fog menni, azokat a visszaéléseket és bűnöket, amelyeket itt sorozatosan felemlítettünk, sorozatosan meg fogja szüntetni, éppen ezért a magam részéről általánosságban, a részletes vita alapjául, elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a középen és balfelől. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Kun Béla ! Kun Béla : T. Képviselő náz ! Az idő előrehaladottságára való tekintettel kérem, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet holnap mondhassam el. (Helyeslés.) Elnök : Méltóztatnak ehhez hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom és előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. ülése 1931 február 19-én, csütörtökön. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki a mai napirendünk 1. pontját képező törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása, valamint az iparfejlesztésről szóló törvényjavaslat tárgyalása. A napirendhez szólásra következik ? Héjj Imre jegyző : Kabók Lajos ! Kabók Lajos : T Képviselőház ! Az elnök úr napirendi javaslatával szemben javaslom, hogy a Ház holnapi ülésének napirendjére tűzessék ki Kéthly Anna és társainak a nyomor enyhítésére vonatkozó indítványa, illetőleg annak megindokolása. Napirendi indítványomat azért voltam kénytelen beterjeszteni, mert ismételten szüksége mutatkozik annak, hogy a kormány bűnös és könnyelmű gazdaságpolitikájának következtében nyomorúságba jutottak sorsát itt a törvényhozás előtt ecseteljem. Annál inkább is szükség van erre, mert egészen kétséget kizárólag beigazolódott, hogy sem a kormány, sem a törvényhozás nem akar komolyan ezzel — mondhatom — az ország legnagyobb közgazdasági problémájával foglalkozni. Teljesen tűrhetetlen és halaszthatatlan most már ez a kérdés és olyan stádiumba jutott, hogy a törvényhozás eddigi álláspontját semmi körülmények között sem tarthatja fenn. Nagyon figyelmébe ajánlom a Képviselőház tagjainak azt a körülményt, hogy a legutóbbi napokban, folyó hó 8-án a kormány bűnös gazdasági politikájának következtében nyomorúságba döntöttek képviselői kénytelen voltak összejönni rendkívüli szakszervezeti kongresszusra. Egész napon keresztül tárgyalták azt a kétségbeejtő nyomort, amelybe az ország lakosságának, talán nem túlzok, ha azt mondom, ma már csaknem a többsége jutott. (Ügy van ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A kiküldött rendőrhatósági közeg tanuskodhatik arról, hogy ezen a rendkívüli szakszervezeti kongresszuson milyen elkeseredett beszédek hangzottak el; tanuskodhatik arról, hogy milyen kétségbeejtő módon nyilatkozott meg ott a nyomor. Budapest főkapitányának helyettese is jelen volt ezen a rendkívüli kongresszuson és személyesen hallhatta azokat a megnyilvánulásokat, amelyek egyrészt a nyomor leírására vonatkoztak, másrészt hallhatta azokat a kifakadásokat, amely kifakadásokban nyilatkoztak meg teljes joggal azok, akikről senki sem akar gondoskodni. Akár abban az irányban vizsgálódunk, hogy a gyárakban miként áll a helyzet, akár a kereskedelem helyzetét vizsgáljuk, — de kitérhetünk a mezőgazdaság helyzetére is — egyaránt felhangzik a kétségbeesés jajszava és panasza, s ma már eljutottunk odáig, hogy a legnagyobb és legstabilabbnak tudott gyárak és üzemek is nagy mértékben csökkentik a munkások létszámát. A csepeli Weisz Manfréd gyár, a Ganz-gyárak éppúgy, mint a Vágón-, a Hajó- vagy a Villanygyár, aztán az Újpesti Egyesült Izzó, most «Standard» Villamossági Gyár. hónapról-hónapra, sőt hétrőlhétre a legnagyobb meglepetések elé állítja a munkásokat, tömegesen bocsátja el őket, annak ellenére, hogy a munkaidőt már csökkentették, hogy hosszú idő óta nagy számban vannak szabadságon a munkások. A vasipar, a faipar és a többi iparágak a legkétségbeejtőbb helyzetben vannak. Az építőiparról beszeljek itt az igen t törvényhozásnak, arról az építőiparról, amelynek munkásai talán 95%-ban munka nélkül vannak? Tessék végigjárni a fővárost, tessék járni a vidéken, hol van ma olyan számbavehető építkezés, hol van ma olyan üzem, ahol biztosságban lehet a munkás? A kormány pedig elmulasztja kötelességét teljesíteni és azt hiszi, hogy a régi metódus mehet tovább,