Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-467

3$8 Az országgyűlés képviselőházának AB 7. ülése 1931 február 13-án, pénteken. tudtak. Most mindez megszűnt és a nagy fáradsággal és költséggel elvermelt törkölyöket kiönthetjük. Ilyen esetekben a régi római recept szerint fel kell vetni a kérdést: Cui prodest? Kinek áll érdekében a mi károsodásunk (Lázár Miklós: A szeszkartellnek!) és miért nelm igyekszik a megszorult pénzügyminiszter a kisüst jövedelmét magának biztosítani? (Kun Béla: Hol a kisüst?) Miért mond le erről és kinek a javára? Miféle kutya van itt elásva? (Egy hang balfelöl: A GyümÖlosszeszforgalmi!) Tudom, hogy a kisüstügyet nagyon népszerűtlenné tudta tenni a propaganda, amely ugyanakkor a nagyüst (Leipzieger etc.) tevékenységének jellemzésére egyáltalában nem talált jelzőket. Itt valami nincs rendjén, éppenúgy, mint a borfogyasztási adó kérdésében. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) Ahányszor a Szőlősgazdák Országos Egyesületének közgyűlésén résztvettem, mindig ott volt a pénzügyminisztérium kiküldöttje és homlokára ugyanaz volt láthatatlan betűkkel felírva, mint Dante Poklának kapujára: Hagyjatok fel minden reménnyel. (Derültség.) Amíg engem ott láttok, addig nem lesz borfogyasztási adó eltörlés. Pedig mit szólna például a szeszkartell, ha ráhárítanák a községek háztartási egyensúlyának biztosítását, mit szólnának ehhez esetleg a bankok, vagv akármely más foglalkozási ág, hogy pont ő legyen a gályarab? Miért éppen csak a .szőlősgazdák?» (Ügy van! Ügy van! a balodalon és a középen. — Lázár Miklós: Tízszer is megigérték a leszállítást!) T. Képviselőház! Méltóztassék visszaemlékezni, hogy amikor a t. túloldalnak egyetlen agráreredményeképpen annyit mégis keresztül tudtunk vinni, hogy teljesítsék a parasztságnak azt az abszolút jogos kívánságát, hogy nyersanyagait pálinkának kifőzhesse és a cefrét takarmánynak stb. felhasználhassa, ez egyáltalában nem lehet Csáki-szalmája, ezt semmiféle hatóság, semmiféle címen. senkitől el nem kobozhatja. Ha nem csalódom, akkor még én is az egységespárt tagja voltam, — ez még azokba az időkbe esik. Akkor óriási verekedések árán végre keresztül tudtuk vinni azt, hogy a kisüstön való főzést megengedték. De milyen feltételhez kötötték? Minden kisüst tartozott szeszmérő órát beszerezni, amelyet kizárólag a Magyar Lámpaárugyár gyártott, amely gyárnak igazgatóságában abban az időben igen-igen befolyásos és ebben az ügyben ténykedő tényezők ültek. Méltóztassanak elképzelni, minden magyarországi kisüst kénytelen volt ezt a berendezést, amely egy-egy üstnél úgy tudom, 2000 pengőt tett ki csővezetékkel, dephlegimatorokkal stb-vel együtt, beszerezni s ezt a kiadást eszközölni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Most, úgylátszik, valahogyan megint érvényesül Leipzigerék befolyása, mert ott feküsznek ezek a drágán berendezett, részben központi, részben nem központi községi stb. szeszfőzdék, nem lehet őket kihasználni, mert azt az adókedvezményt, amelyet a nagy gyár szó nélkül megkap, hogy utólag fizetheti az adót, megvonták tőlük egy egyszerű tollvonással, törvény nélkül, minden nélkül, egy rendelettel az illetékes pénzügyminiszter. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. G aal Gaston: Nagyon kérem az igen t. Házat, méltóztassék beszédidőmet egy órával meghosszabbítani. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a képviselő úr beszédidejének egy órával való meghosszabbításához hozzájárulni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadta. i(Kun Béla: Még a készleteket is be kell szolgáltatni.) Gaal Gaston: Erre nem akarok kitérni, ment nem lenne elég időm rá egy óra alatt. Ha pedig azt kutatom, vájjon a tisztelt szeszkartellel ugyanilyen 'keményen bánik-e el a kormányzat, amikor ennek a szeszkartellnek van valamilyen benefieiumra joga vagy igénye, bátor vagyok egy rendeletre utalni, amelyet a vámtörvény 2. §-a alapján bocsátott ki a kormány. Ez a rendelet pedig a 140/1929. évi miniszterelnöki rendelet. A magyarországi szeszgyárak 1929-ben, amikor tudvalévőleg nagyon magas volt a kukorica ára és a gyáraknak a gazdáktól vett drága kukoricából kellett volna szeszt főzniök, akkor ;f elmentek a kormányzathoz és ez a kormányzat, amely annyira rigorózus és annyira elutasító minden legkisebb gazdaérdekkel szemben, egy tollvonással 200.000 métermázsa külföldi melaszt engedett behozni a magyarországi gyáraknak vámmentesen,, hogy ebiből gyártsanak itt a magyar gazda szeszével szemben álló koŒikurfens szeszt. Méltóztatnak tudni, mit jelent ez az ajándék pénzben? Eltekint ve^ a szeszgyártáson nyert óriási haszontól, erről nem is beszélve, ez 200.000 aranykorona nemzetig ajándékot jelent, mert a melasz egy métermázsájának vámja egy aranykorona. Ha én, mint gazda takarmányozási célból külföldi melaszt akarok .behozni, egy aranykorona vámot kell fizetnem. Ezek a t. gyárak, Leipziger úrék et consortes megkapták ezt a 200.000 métermázsás kontingenst vámmentesen. T. Ház! Mindezekben nagyjában keresztül is mentem azokon a tételeken, — de fel tudnék még hozni rengeteget — amelyekkel igazolni kívántam Biró Pál t. képviselőtársammal szemben, hogy nincs szükség ebiben az országban izgatásra, (Ügy van! Ügy van! a középen.) izgatnak ezek az adatok eléggé. En csak azt csodálom, hogy azok az iparvállalatok, amelyek ezeket a visszaéléseket elkövetik, saját jól felfogott érdekükben (Jánossy Gábor: Ez igaz!) nem jönnek rá arra, hogy ezt a húrt tovább (feszíteni nem lehet, hogy itt az egyéni milliomosodásnak gátat kell vetni, (Elénk helyeslés, taps a baloldalon és a középen,) mert nem lehet szó nélkül tűrni és még magamfajta lelkületű ember is forradalmi érzéseket táplál akkor, amikor azt kénytelen konstatálni, hogy a magyar mezőgazdaság, amely több, mint 5 millió embert direkt táplál és éltet ebben az országban, a tönk szélére jutott, ezrével és ezrével áríverezik ki a 'kisgazdákat, középbintokosokat, sőt nagybirtokosokat is a birtokaikból, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) ugyanakkor pedig akadhatnák itt iparvállalatok, amelyek csak a vezetők fizetésére majdnem 900.000 pengőit fordítanak évente, — nem a tisztviselőkre, hanem a vezérekre és alvezérekre. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Griger Miklós: Aczél cukorgyári igazgató egy napra 3000 pengő vadászbérletet fizet Lédényben! Hány ember élhetne meg ebből! — Zaj. — Jánossy Gábor: Talán a nyulakat a munkásoknak ingyen adja,?) T. Képviselőház! Hogy Magyarországon a vagyoneltolódás és a jövedelemeltolódás milyen arányokban mutatható ki, arra nézve itt van a Magyarságnak 1929 január 5-iki száma, mely kimutatja számszerű összeggel a Budapesten legtöbb jövedelemadót fizető 200 magyar állampolgárt. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarom felsorolni ezeket a neveket, mert félórát