Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-466

322 Az országgyűlés képviselőházának £66, beavatkozási jogát majd valóiban gyakorolni fogja. Ennek következtében semmi jót nem várok ennek a törvény javaslatnak megszavazásától, holott — mint kifejtettem — ennek a törvény javaslatnak már törvényelőkészítő munkája is az összes eddigi törvényjavaslatok felett messze kimagasló tökéletes írásmű mint olyan és a jóakarat kétségbe nem vonható. Minthogy azonban ettől semmi eredményt nem várok, a törvényjavaslatot nem szavazom meg. Elnök: Szólásra következik? . Szabó Zoltán jegyző: Káger József! Káger József: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal kapcsolatban három megállapítást kívánok tenni. Először is konstatálom, hogy ennek a törvény ja vaslatnak vitája meglehetősen hosszasan húzódik, de ennek ellenére nem lehet azt mondani, hogy nem eléggé nívós, nem eléggé alapos. A vita azt mutatja, hogy a törvényjavaslat iránt nagy az érdeklődés. A másik, amit konstatálni akarok, az, hogy a sok-sok felszólaló között alig volt néhány, aki a javaslatot ellenezte volna. A legtöbb felszólaló elfogadta a javaslatot az általános megvitatás alapjául. Ez azt mutatja, hogy a javaslat jó, a javaslatra szükség van. Amit különösen harmadiknak konstatálok, az, hogy egy és ugyanazon tárgy tekintetében a felszólalók homlokegyenest ellenkező érveket hoztak fel a javaslat mellett, vagy ellene. Engem azonban nem hat meg az érdekelt igazgatósági urak siránkozása, sem pedig argumentációja; én azok közé tartozom, akik ezt a javaslatot feltétlenül elfogadják, azok közé tartozom, akik minden kartell ellen vannak, legalább is a belföldi kartellek ellen. Éppen azért, mert minden oldalról megvilágították a kérdést, nem fogok teoretikus argumentumokkal előjönni, csak az életből vett egypár dolgot akarok felemlíteni nagyon röviden, hogy igazoljam álláspontomat, hogy tudniillik a kartelleknek mindenképpen ellensége vagyok. Nem szeretem a kartelleket — főleg a belföldi kartelleket nem — azért, mert ezek a kartellek a közéletben a megélhetést teszik nehézzé, majdnem lehetetlenné. Hogy egy példával illusztráljam a dolgot, én 34 éve vezetek egy nagyon szépen virágzó hitelszövetkezetet, amelynek 15 községre terjed ki a működési köre. Minden héten tartunk öt üzletnapot, 80—100 váltó jön leszámítolás alá, tehát 80—100 ember jön oda. 34. év alatt soha annyi lerongyolódott, anynyi kopott embert, soha annyi sovány és rossz kinézésű embert nem láttam, mint mostanában. Természetesen ezt elsősorban a 'rossz gazdasági viszonyoknak tulajdonítom, de határozottan a kartellek terhére is írom, mert ha az embereik — legyenek akár kisemberek, akár nagyemberek — bárminő vállalkozásba akarnak kezdeni, mindenütt beleütköznek a kartellbe. Vegyük például az építkezést. Az építkezésnél kartell van a cementre, a mészre, a téglára, a vasra, a fára, s most legújabban >— éppen most hallottam privát úton — a kartell a tetőcserép árát is felemelte 20%-kal. Az építeni akaró ember tehát beleütközik minduntalan a kartellbe, és a kartell lehetetlenné teszi reá nézve az építkezést. Az a szegény ember, aki ott a fronton szenvedett, s aki most igénybe akarja venni a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet támogatását, az 1500 pengős kölcsönt, hiába veszi fel ezt az összeget, nem tud abból építkezni, nem pedig azért, mert ebben a kartellek visszaélései megakadályozzák. Ha valaki ruházkodni akar — amint előbb mondottam, rongyos és kopott a nép — beleülése 1931 február 12-én, csütörtökön. ütközik a textilipar kartelljébe. Horribilis ágakat kell fizetni minden ruhaneműért. Hogy ez igazságtalan és nem jogos, a legjobban mutatja az, hogy a miniszter úr egyszeri közbelépésére féláron kapták a falusi emberek a textilárukat; egészen olcsón egészen jó textilárukat kaptak. Nem tudom feltételezni a kartellben lévő textilvállalatokról, hogy ök csupa jóindulatból, csupa humanizmusból tudják féláron adni a textilneműket. Igenis, tudják ők azokat féláron adni, csak legfeljebb kevesebbet nyernek, mert most kivételesen lemondanak a nyereség egy részéről. A kartell tehát majdnem lehetetlenné teszi a ruházkodást is. Ha a parasztnak csizmára van szüksége, éppen ötször annyit kell érte fizetnie, mint békében fizetett. Nem igaz az, amit szeretnek mondani, hogy a gazdasági termények áresése t teszi tönkre a népet és teszi lehetetlenné az életet. Igen sok jó gazdával be szeltem, aki azt mondotta: uram, nem bánóm, ha a búza 5 pengő lesz is, ha megfelelő arányban kapom a ruhaneműt, a lábbelit. A kartell teszi lehetetlenné annak a szegény embernek megélhetését és ruházkodását. Ismétlem, kartellben van mindenütt mindenki. Csak a cukorkartellt kívánom most felemlíteni. Belátom, hogy külföldi viszonylatban a cukorkartell indokolt lehet, belföldi vonatkozásban azonban annak semmi létjogosultsága nincs, mert hiszen ha az a szegény ember beteg kis gyermekének pár kockacukrot akar venni, nem tudja azt megvenni, egyrészt azért, mert munkanélküli, másrészt pedig azért mert a cukor drága. Es miért drága? Azt hihetnők talán, hogy a cukor drágaságának az az oka, hogy a gazdák drágán termelik a cukorrépát. Nem így van. Sehol a világon nem adnak olyan keveset a cukorrépáért, mint éppen Magyarországon, Ausztriában és Csehországban a cukorrépáért 3'85 pengőt, Lengyelországban 3*98 pengőt, Komániában 4'72 pengőt fizetnek, Magyarországon pedig a cukorgyárak 1'78 pengőt Ígérnek. De ezt sem kapja ímeg teljesen a, gazda, mert bár, amikor beszállítja a cukorrépát, az egészen tiszta, semmi szenny, semmi sár nincs rajta, mégis legalább 5%-ot levonnak az 178 pengőből, de ez az 5% sokszor 25%-ra is felmegy. A cukorkartell tehát — hogy úgy mondjam — lehetetlenné teszi a gazdára, a birtokosra nézve a cukor répatermelést, mert csak 178 pengőt fizet érte és még ebből is levon bizonyos százalékot. így a^ gazda természetesen nem találja meg a számítását és kénytelen leszállítani a munkások munkabérét. A cukorkartell tehát árt a gazdának, árt a földmíves munkásságnak. Innen van az, hogy a nép a kartelleket perhorreszkálja, irtózik tőlük. Azért szeretném, ha minden kartell eltűnnék, ha el tudnám érni azt, hogy a kartelleket eltöröljék. Talán a kereskedőknek használ például a cukorkartell? En sokáig vezettem egy fogyasztási szövetkezetet, tehát tudom, hogy a^ kiskereskedő nem kaphatja meg direkt a gyártól a cukrot. Tőlünk pár kilométernyire fekszik Szerencs. Abban az időben még lehetett 5—10 mázsa számra cukrot venni. Ha ma akarok cukrot venni a szövetkezet részére, vagy bármely kiskereskedő akar venni, akkor vagy Budapesten kell a eukrot megvenni a nagybanktól, vagy Abaujszántón a kereskedőtől. Szerencsen nem tudok kapni cukrot, de Szántón a kereskedőtől vagy a takarékpénztártól meg tudom venni. Mi ennek a következménye? A fogyasztás előtt annyira meg van terhelve a cukor, — ezt magam is tapasztaltam — hogy a kiskereskedők állandóan panaszkodnak, hogy semmi hasznuk