Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-464

266 Az országgyűlés képviselőházának . a gazdaközönséget, (Ügy van! a jobboldalon.) de károsítani fogja magát a kincstárt is, mert hiszen a répatermelés redukálásából a kincstárnak is kara lesz a cukoradó tekintélyes részének elmaradásával. De a legnagyobb mértékben antiszociális is a cukorgyáraknak ez az irányzata, mert hiszen tudvalévőleg a cukorrépa megműveléséhez szükséges a legtöbb munkáskéz, a terület redukálása vagy esetleg a cukorrépatermelés felhagyása folytán tehát a munkások ezrei fognak munka nélkül maradni. Tisztelettel bátor vagyok kérni, méltóztassék beszédidőmet meghosszabbítani az ülés végéig. Sajnos, • nincs jogom, hogy nagyobb meghosszabbítást kérjek, pedig mondanivalóm több lenne. Elnök: A képviselő úr által kért tíz percnyi beszédidőmeghosszabbításhoz, méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbításhoz hozzájárul. Jókay-Ihász Miklós: Mindezekkel, azt hiszem, kellőképpen igazolva van, hogy a Magyarországon jelenleg működő kartellek tekintélyes része nagymérvű jogosulatlan és indokolatlan hasznot élvez a közönség rovására. Nyilvánvaló, hogy a kartellekben egyesült nagyvállalatok bátran engedhetnek mai merev álláspontjukból a nélkül, hogy az a veszély fenyegetné őket, hogy üzemükre ráfizetnetk, mint ahogyan sajnos, a mezőgazdaság a gazdálkodásra^ ma már nagyon is ráfizet; a vállalatok még mindig haszonnal fognak dolgozni, legfeljebb a mai túlzott nyereség lesz kevesebb. A nagyipar itt rendszerint hivatkozik a termelési költségek túlmagas voltára, hivatkozik itt főleg a munkabérekre, szociális terhekre és a kamatterhekre. A legtávolabb áll tőlünk^ hogy a kenyerét két keze verejtékes munkájával kereső magyar munkástól elsajnáljuk az ő keresetét, hogy az ő nehéz munkával megkeresett bére árán követeljük az iparcikkek árának leszállítását. Nem, ezt senki sem kívánja, hanem őszintén r örülünk neki, ha a munkás emberi és kulturális igényeinek kielégítésére, becsületes megélhetésének biztosítására a múlthoz képest jobb keresethez jut. Ami a kamatokat illeti, meg kell jegyeznem, hogy éppen a nagyipari vállalatok azok, amelyek a lehető legmérsékeltebb kamatokkal terhelt kölcsönöket élveznek, annál is inkább, mert a legtöbb nagyipari vállalkozás mögött bankérdekeltség áll. A szociális terhekre vonatkozólag pedig meg kell jegyeznünk, hogy ezeket nem teljes egészükben viselik a nagyipari vállalatok, mert hiszen ezeknek jelentékeny részét a munkások fizetik. Felhozzák a részvényeseknek kifizetett osztalékok aránylag alacsony összegét is. Ez kétségkívül a leggyengébb érv, mert hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a részvényesek azok, akik a legkevésbbé részesülnek a nagyvállalatok hasznából. Nem kívánjuk mi ezt sem el ő tőlük. Van azonban ezeken kívül imég a kartellben egyesült nagyvállalatok úgynevezett rezsiköltségei között ezeknél jóval tekintélyesebb és számottevőbb tétel is, amelyről azonban a krónika hallgatni szokott és ez a rezsinek a vezetésére eső része, a vezérigazgatók, igazgatók, igazgatósáeri tagok és egyéb vezetőállásban lévő egyének jutaléka és tiszteletdíja- Teljesen megokolatlan, hogy ma minden vállalatnak jóval több igazgatója, igazgatósági tagja és vezetőállásban lévő embere van, mint volt a háború előtt, 'U- ülése 1931 február 10-én, kedden. és ezek jóval nagyobb javadalmazásban is részesülnek, mint régebben. A mai világban, amidőn a magyar középosztály f tagjai, a magas képzettségű szellemi munkások nem tudnak tehetségüknek és tudásuknak megfelelő foglalkozáshoz jutni, amikor a magyar intelligencia tömegei nyomorognak, amidőn a magyar kisgazdaosztály, a magyar kisiparosság és a mezőgazdasági munkásság a lét vagy nemlét kérdóseivel küzd, amikor az egykor nagy vagyoni értékkel rendelkező birtokosok is alig tudnak valami csekély jövedelmet produkálni és amikor az ipari munkásság jelentékeny része munka nélkül van: lehetetlen, hogy egyes vállalatok vezetői többszázezer pengő jövedelemben duskálkodhassanak. Amidőn a mai nehéz viszonyok között a magyar társadalom Összes rétegeinek hozzá kellett szokniok a teljes lemondáshoz és belejsellett törődniök az igények legnagyobbmérvű lefaragásába, kell, hogy a nagyhatalmú vállalatok szerencsésebb helyzetben lévő vezetői is leszállítsák az ő igényeiket és tudjanak ők is alkalmazkodni a tmai viszonyokhoz. Ezen a tfe^en kell keresni elsősorban a termelési költségek okszerű leszállításának útját, a vezetőállások számának csökkentésével és a különböző nasrv jövedelmek radikális leszállításával, ami által a vállalatoknak eddigi rezsiköltsége lénvegesen csökkenthető lesz és ami által jelentékeny engedmény tehető a magyar közgazdasági élet javára. A nagyipar érdekképviseleti szervezete a törvényjavaslatot iparellenesnek tartja. Ez az állítás egyáltalában nem felel meg a valóságnak. Ez a törvényjavaslat a legtávolabbról sem iparellenes, sőt mégcsak nem is kartellellenes, mert hiszen a kartellek létjogosultságát egyenesen elismeri, kodifikálja. Nagyon természetes azonban, hogy amikor valaki jogokat kap. usrvan akkor annak kötelezettségeit is meg kell állapítani, mert nem lehet jog kötelességek és korlátok nélkül. Semmiféle szervezet, semmiféle alakulat nem állhat fenn az országban jogi szabályozás nélkül: eddig e tekintetben egyedül csak a kartellek kéneztek kivételt. Ha ez a kivételes helyzet eddig fenn is állott, abból egyáltalán nem következik, hogy az helves is lett volna, és hogv joguk is lenne e kivételes helyzetüket továbbra is fenntartani. Kell, hogy ezek is alkalmazkodjanak a jogrendhez és ezekre is megfelelő jogszabályok alkalmaztassanak. , Egészen természetesnek kell tartanunk, hogy az államhatalom beleszólhasson a közgazdasági élet e rendkívül fontos hivatást betöltő alakulatainak a működésébe és azokat ellenőrizhesse, mert hiszen ezek működése úgyszólván az egész magyar közönség érdekeit legközelebbről érinti. A nagyipari érdekeltség egyenesen üldözési célt tulajdonít a javaslat rendelkezéseinek, szerinte megszűnik a gyáripar minden szervezkedési lehetősége és a gyáripar visszafejlődését jó.soJja. A törvényjavaslatban foglalt intézkedéseket üldözéseknek minősíti, perzekúciós politikának nevezi a javaslat szellemét, sőt egyenesen középkori tűzpróbának mondia a kartellek visszaéléseinek megrendszabályozására irányuló intézkedéseket. Mindez alaptalan és indokolatlan aggodalom, nem létező rémeknek a falrafastése. Érthetetlen, miért félnek most hirtelen a kartellek vezetői a kartelljog megalkotásától, miért félnek attól, hogy a kartellek ügyei esetleg nyilvánosságra kerülhetnek. Hiszen ha a kartellek működése, mint ahogyan ők állítják, nem hátrányos és káros a közre, hanem csak jó és üd-