Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-463

Az országgyűlés képviselőházának J+63. Gubicza Ferenc jegyző: Gyulay Sándor! Gyulay Sándor: T. Képviselőház! Nemzetünk politikájának tengelyét emberöltők hosszú sorozatán keresztül meddő közjogi harcok képezték. (Komis Gyula a terembe lép. — Elénk éljenzés jobb felől. — Malasits Géza: A közigazgatás ^segítségével lett képviselő! Folytatjuk a munkát vagy éltetjük a magyar közigazgatást? — Zaj.) Elnök: A képviselő urat a szó megilleti, tessék beszédét megkezdeni. A képviselő urak pedig foglalják el helyeiket és maradjanak csendben. (Malasits Géza: Nemi történt semmi különösebb!) Gyulay Sándor: Amikor tizenkét esztendővel ezelőtt — igaz, hogy rettenetes áron — állami függetlenségünknek teljességéhez jutottunk, a közjogi vitáknak egy csapásra vége lett és mintha csak négy évszázad mulasztásait akarnók egyszerre pótolni, perzselő érdeklődéssel és -nagyivá lendülettel vetette rá magát a nemzet minden rétege a közgazdasági kérdésökre; (Gáspárdy Elemér: Kényszerűségből!) igaz, hogy a sikerre való kilátás tekintetében talán a legterméketlenebb időkben. Ez a korszak tehát, amelyben mii élünk, kifejezetten a gazdasági érdekek harcának korszaka. Ma már a legkülönbözőbíb gazdasági kérdéseket egypár nagytőkésnek, egypár vállalati fejedelemnek — mint a 'múltban — minden fenntartás nélkül könnyelműen nem engedjük át, szót kérnek ahhoz az elsősorban hivatottakon kívül a • nemzet »milliói is, városaik és falusiak egyaránt, ki-ki a maga mentalitása és érdeke szerint. Ilyen ez a kartellkérdés is. Azonkívül, hogy hosszú idők óta egyik legbonyolultabb problémája a r

hivatásos politikusoknak, nincs az a népgyűlés, nincs az a gazdaköri vagy kaszinói összejövetel, amelyen hozzáértéssel, vagy a nélkül, de mindig csak.támadólag szó ne esne róla. Ezerféle változatban ihalljuk a vádakat, hogy a kartellek az »sokad és lelketlen vámszedői a nyomornak, hogy behálózva az egész országot és több mint 130-féle cikket kerítve hatalmukba, kegyetlen árdiktatúrát szerveznek; 250—300%-kai drágítva meg a »békebeli ára-,

% kat, erkölcstelenül szívják el a fogyasztóközönség gazdasági erejét, sőt nemcsak telhetetlenek, hanem hazafiatlanok is akkor, amikor a külföldi kartellekkel lepaktálva^ kölcsönösen elkerülik egymásnak h piacát, hogy így aztán otthon kiki monopóliumszerű »hatalomihoz juthasson. Ha ezeknek a meglátásoknak és következtetéseknek aláfestése kissé talán túlzásokba téved is, kétségtelen, hogy a kartellek a rideg egoizmus alapján állván, a teljes gazdasági szabadságot nem tűrik és így a gazdasági élet etikai korlátait gyakran áttörik, a fogyasztókat velük szemben igen sokszor adósi pozícióba kényszerítik. Kétségtelen, hogy t a kartellek és rokonalakulatok a tőke hatalmánál fogva abban a helyzetben vannak, hogjr monopólszerű súlyukat a jogos köz- és magánérdek kárára mérlegbe dobhatják, (Ügy van! Ügy van!jobbfelől.) a szabadság jelszaiva alatt szabadosságot űahetnek, lehet étlen íthetnek minden tisztes versenyt és a mellett, (hogy ők maguk szervezettek, anarchiát vezethetnek be; az ipar eddigi alakulatait megingathatják, sőt tönkre is tehetik; munkásaikat, főleg pedig az otthonmunkásokat »rabszolgáikká^ tehetik, a mitnkabéréknek, a nyersanyagok árának lenyomásával és sokszor egész telepeknek tendenciózus szüneteltetésével mesterséges munkanélküliséget okozhatnak, a nyerstermelőket anyagi zavarokba kerítése 1931 február 6-án, pénteken. 231 gethetik s a kínálat megszorításával a kész cikkek árait elviselhetetlenül felemelhetikV A kartelleknek és rokonalakulatóknak létjogosultságuk és befolyásuk a gazdasági életre csakis akor ismerhető el, ha azoknak céljuk a minél tökéletesebb termelésre való törekvés, a termelés szabályozása és folyamatosságának biztosítása, valamint a polgári értelemben vett rentabilitással megelégedő áriimit. (Gáspárdy Elemér: Ügy van, ez az igaz! — Jánossy Gábor: A tisztes haszon!) A kartelleket azonban az elmondottak^ellenére sem szabad szubjektív, könnyelműséggel ítélnünk meg, sőt ellenkezőleg: a legkomolyabb tárgyilagossággal kutatnunk kell miségüket, feltárnunk céljaikat, eszközeiket, nexusaikat, megreformálnunk, vagy kikapcsolnunk ezt vagy azt, ha kell, mert igen komoly gazdasági szervezetek lévén, a köz javára tölthetik be hivatásukat, ha nem fajulnak el. (Gáspárdy Elemér: Ügy van!) Amint tudjuk, a kartellek és kartellszerű koalíciók —• amelyeknek legősibb típusa ring alakjában már 1579-ben megpróbálkozott — 150 esztendővel ezelőtt indultak el Eszak-Angliából és manapság már nemcsak, hogy léteznek és működnek, hanem közgazdasági életünknek egyenesen gerincét képezik. Szükséges tehát, hogy létezésüket hivatalosan is elismerjük, hogy tudomást vegyünk róluk, és védekezzünk is ellenük, ha kell. Ma még ott tartunk, hogy a kormányoknak túlnyomó része még csak meditál, hogy miként fogja meg ezt a közgazdasági kihatásaiban igen fogas kérdést, nehogy a gazdasági élet rendes folyamatát durván megzavarja. Norvégia, mint tudjuk, törvényt hozott, Ausztria, ha jól tudom, még csak a javaslatoknál tart, Németország két rendeletének hatását figyeli, Francia- és Angolorsaág, valamint Észak-Amerika erélyes büntetőjogi intézkedésekkel kísérletezik, f de kevés eredménnyel, mert a gazdasági életnek ezek alégtornászai igen ügyesen tudnak ugrani. (Derültség jobbfelől.) Ezek a nem biztató megállapítások azonban ne bizonyítsák nekünk a közjó érdekében bejelentett intézkedések hiábavalóságát! A kartellbajok szanálásának egyik eszköze lehetne a mentől intenzívebb közüzemesítés. (Gáspárdy Elemér: Ezt már nem írom alá!) Csakhogy mint a saját zsebünkön is tapasztalhatjuk, a közüzemek sem jobbak semmivel, hogy ,úgy fejezzem íki magamat, a Deákné vásznánál, ott sem, ahol kizárólagosságot élveznek és ott ' sem, ahol nyitva van a verseny. De meg aztán ez a rendszer lassanként az államszocializmushoz vezetne bennünket, {Ügy van! a jobboldalon.) pedig erre, ha jól tudom, a polgári pártok egyáltalán nem törekszenek. Másik expediensül jelentkezik a kartellek feloszlatása, de ez ismét veszedelmes gazdasági bonyodalmak süppedékeibe vezetne bennünket. Ennek a lépésnek hatásai kiszámíthatatlanok lennének. Harmadik megoldási mód gyanánt kínálkozik a kartellek megrendszabályozása, alakulásuknak, működésüknek, árkalkulációjuknak állami felügyelet és ellenőrzés alá helyezése. A magyar kormány bölcs mérséklettel ezt a megoldást fogalmazta meg javaslatában. Az ezidőszerint fennálló jogrendünk a kartellmegállapodásokat nem ismervén el, a kartelleknek egymás ellen, a kartelltagoknak egymás ellen, a kartelleknek az outsiderekkel szemben semmiféle jogvédelmet egyáltalán nem nyújt és így egyezményeiket pusztán társadalmi eszközökkel tartják fenn. A javaslat a kartellügyekben kezdeti, de stabil jogállapo-