Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-462
196 Az országgyűlés képviselőházának Ut fellebbezte, ennek elbírálása céljából szükséges mentelmi jogának a felfüggesztése. A bizottság megállapította, hogy a megkeresés illetékes hatóságtól érkezett, az összefüggés a vélelmezett fegyelmi vétség és nevezett képviselő személye között nem kétséges, zaklatás esete nem forog fenn, javasolja tehát a t. Képviselőháznak, hogy Kiskos István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ezen ügyben függessze fel. Elnök: Kíván valaki szólni? (Györki Imre szólásra jelentkezik.) Györki képviselő úr kíván szólani. Györki Imre: T. Képviselőház! A mentelmi bizottság előadójának előterjesztését elfogadom, minthogy^ ahhoz, mint mentelmi bizottsági tag is hozzájárultam; kérem azonban, méltóztassék megállapítani, hogy határozatképes számban vagyunk-e együtt, mert ilyen fontos kérdésiben nem lehet ilyen csekélyszámú képviselőnek határoznia. Elnök: A képviselő úrnak joga lett volna a tanácskozóképesség megállapítását kérni, mert hiszen ez az ügy a napirenden elsőnek van kitűzve. A képviselő úr ezzel szemben a határozatképesség megállapítását kérte, amihez kétségkívül nincs joga. Ha kérni fogják a képviselő urak megszámlálását, azt el fogom rendelni s akkor ki fog tűnni, hogy a Ház határozatképes-e vagy nem. Kíván még valaki szólni? (Nem!) Ha nem, akkor a vitát bezárom. (Györki Imre: Kérem a határozatképesség megállapítását.) Még nem tartunk ott; méltóztassék várni. (Br. Podma» niczky Endre: Okvetetlenkedés!) Csendet kérek! Kérdem a képviselő urakat, méltóztatnak-e a mentelmi bizottság javaslatát elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a mentelmi bizottság javaslatát elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik. — Györki Imre: Kérem a megszámlálást!) Elrendeleln a megszámlálást. Kérem a jegyző urat, méltóztassék az igennel szavazó képviselő urak számát megállapítani. (Propper Sándor: Tessék állva maradni! — Br. Podmaniczky Endre: Az elnök rendeli el a megszámlálást!) Fitz Arthur jegyző (megszámlálja a felállott képviselőket): Huszonnégy! Elnök: Elrendelem az ellenpróbát; akik nem fogadják el a javaslatot, méltóztassanak felállani. Fitz Arthur jegyző (megszámlálja a felállott képviselőket): Kettő. r Elnök: A Ház néni határozatképes, inert a Ház határozatképességéhez 50 képviselő úr jelenléte szükséges; így az ülést 15 percre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Elnök: Az ülést megnyitom. Kérem a jegyző urat, méltóztassék a jelenlevő képviselő urakat megszámlálni. Fitz Arthur jegyző (megszámlálva a jelenlevő képviselőket): Ötvenhárom. Elnök: A Ház határozatképes, tehát a kérdést határozathozatalra teszem fel. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e elfogadni a mentelmi bizottságnak azt a javaslatát, hogy Kiskos István képviselő úr mentelmi joga ez ügyben függesztessék fel, igen vagy nem? (Igen!) . ülése 1931 február 5-én, csütörtökön. A Ház a mentelmi bizottság javaslatát elfogadta és így Kiskos István képviselő úr mentelmi jogát ez ügyben felfüggesztette. Kálmán Jenő képviselő úr, mint a mentelmi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Kálmán Jenő: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A Képviselőház 1931. január hó 27-én tartott ülésén Peyer Károly országgyűlési képviselőt az ülésen tanúsított magatartása miatt a házszabályok 193. §-ának 1. bekezdése alapján az elnök javaslatára a mentelmi bizottsághoz utasította. A mentelmi 'bizottság az ügy tárgyalására 1931. évi február hó 4-ik napjának délelőtt 10 óráját tűzte ki s a tárgyalás idejéről és helyéről nevezett képviselőt értesítette. A mentelmi bizottság a következő tényállást állapította meg a Képviselőháznak 1931. évi január hó 23-ik és 27-ik napján kiadott naplója alapján. Az 1931. január hó 23. napján tartott ülésben a napirendi vitában felszólalt Kéthly Anna, képviselő, aki a közmunkákról beszélt. E beszéd közben Peyer Károly képviselő más közbekiáltásra reflektálva azt mondotta: «azt, amit Farkas mondott, én bizonyítani fogom itt e Házban... majd bebizonyítom, hogy 3 milliót loptak ott» Egy olyan értelmű közbeszólásíra: «ki lopott?», Peyer Károly azt mondotta: «az, aki a népjóléti minisztérium építkezését Albertfalván csinálta... hivatalos vizsgálat eredményét hozom ide, nemcsak kijelentéseket... csak meg fogom várni, amint befejeződik a vizsgálat.» A Képviselőháznak 1931. január hó 27. napján tartott ülésében a napirend előtt való felszólalásra Dréhr Imre képviselő kért és kapott engedélyt, aki a fentebb idézett kijelentések tárgyában szólalt fel és szólította fel Peyer Károly képviselőt, hogy 'bizonyítékait terjessze elő az említett vád tárgyában. Ezen felszólítás után Peyer Károly képviselő személyes megtámadtatás címén a felszólalásra jogot kapott. Beszéde folyamán egyebek közt azt mondotta: «... ezeknek a telkeknek vételénél súlyos gondatlanság történt, mely az Intézetet ^ megkárosította és amely teljesen egyenértékű a lopással. Tessék csak türelemmel lenni, ezmég csak a bevezetés, a súlyosabb adatok később jönnek.» Elnök képviselőt ezért a ( sértő és imparlamentáris kifejezésért elsőízben utasította rendre. Majd beszéde további folyamán így szólott: «A differencia 42232'3 légköbméter, amit ha én azzal az egységárral számítok, amilyen egységárat a Társadalombiztosító Intézet érte fizetett, vagyis 32 pengővel, r akkor ez a veszteség, amely a lopással egyenértékű, egyenlő 1,371.000 pengővel.» Elnök a felszólaló képviselőt e kifejezésért másodszor is rendreutasította. Peyer Károly ezután beszédét így folytatta: «Befejezem beszédemet és helyreigazítom azt, amit mondottam. Nem 3 milliót loptak, többet loptak ennél az építkezésnél. (Felkiáltások: Kik loptak?!) A vizsgálattal tessék az ügyészséget megbízni. Elnök: Képviselő úr többszöri figyelmeztetésem ellenére ismételten általános gyanúsításokat tartalmazó súlyosan sértő kifejezéseket használt. Indokoltnak találom, hogy a képviselő úr mentelmi bizottság „elé utasíttassék. (Nagy zaj a bal- és a szélsőbaloldalon.) Peyer Károly: így nem fogják a tolvajokat kihúzni a sárból. Ez azután a^ legnagyobb botrány, ami létezik. Az ügyészséget bízza meg az elnök úr. Azt bízza meg! Hallatlan! Bebizonyítottam, amit mondtam! (Peyer Károly a pa-