Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

178 At országgyűlés képviseiokdzáfiak munkásoknál elkeseredettebb munkások Magyarországon nincsenek, ha itt szemrehányásként állította be a magyar munkásságot, mint olyat, amelynek munkateljesítménye kisebb, mint a német munkásé, akkor nekem szembe kell állítanom ezzel a ténnyel azt, hogy Németországiban teljesen elképzelhetetlen valami volna ' az, hogy egy részvénytársaságban 3—4 úr akár egyenes, akár görbe úton — nem keresem — a részvények többségét magukhoz ragadva, ott bent üljenek és igazgatósági, felügyelőbizottsági és szindikátusi jövedelmek fejében a jövedelmek túlnyomó részétTmagukhoz ragadják, a részvényeseknek morzsákat adjanak, munkásaikat, (alkalmazottaikat pedig a leglehetetlenebb módon kizsákmányolják. Ha méltóztatik kérdezni, hogy miért drága a vas, ha méltóztatik kérdezni, miért drága i& drót, a (huzal, akkor ne méltóztassék elf ele j ten], hogy a Rima kartellben van. Ebben a kartellben benne ' van iaz állami vasgyár és az állami vasgyár is segít abban a drágításban, amelynek hatása alatt itt Magyarországon a gazdaközönség aránytalanul kevesebb vasat fogyaszt, mint talán .bármilyen országban. Nem hinném, hogy Jugoszláviában a földmívelés kevesebb vasat fogyasztana, mint Magyarországon. Miért? Azért, mert a Rima gyönyörűen megállapodott a mecenzéfi kapa- és kaszakészítőkkel, megállapodott a fejszekészítőkkel, adott nekik bizonyos összeget, amiért Ők Magyarországba sem kapát, sem ásót, sem egyéb ilyen szerszámot nem szállítanak, ezt kizárólag <a Rima szállít. (Peidl Gyula: Szabad a vásár!) Nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Rima díjmérséklés címén évi másfél millió pengőt kap az állaimtól. És nem ez az egyedüli vállalat, amelynek ilyen kereseti lehetőségei vannak, hanem tartozom őszintén kijelenteni, hogy a Rimánál még sokkal job'han kereső vállalatok is vannak; a Rima még nem is a legjobban kereső vállalat. Ha tehát ezek a vállalatok vasúti díjmérséklésekben és egyéb támogatások révén ilyen [horribilis jövedelmekre tesznek szert, akkor legalább annyi (Szerénység legyen vezetőjükben, hogy ne álljon ide a Ház elé és ne mondja itt szemrehányásképpen azt, hogy a magyar munkásság teljesítménye kisebb, mint a németé; ne álljon ide és ne próbálja a hangulatot a munkásság ellen ingerelni azzal a kijelentéssel, hogy a munkabérek Magyarországon évek óta emelkednek; ne próbálja azt a hadjáratot, amelyet a fogyasztóközönség zsebe ellen intéznek, azzal enyhíteni, hogy a gyáripar ma rengeteg munkással töblbet foglalkoztat, mint azelőtt. Ezen a többfoglalkoztatáson nincs áldás, mert ezeknek — mint mondtam — 50%-a nő és leány, akiket a textilkapitalizmus — amely rengeteg összeget kap az államtól vasúti tarifakedvezményekben és vámkedvezményekben — bizony alaposan kizsákmányol. Ezek után néhány szót magáról a törvényjavaslatról, t- Képviselőház. Én meg tudom érteni a t. túloldalt és a t. túloldalból kikerülő kormányt, illetőleg a kormányból kikerülő t. túloldalt. Elvégre ma súlyos mezőgazdasági válság alatt nyög az ország agrárközönsége. A búzának, bornait, élő állatnak nincs ára, de még alacsony árak mellett sem lehet azokat értékesíteni, mert nincs rájuk vevő. Az ipar ennek következtében természetesen szintén nehézseggel küzd, mert hiszen legnagyoíblb fogyasztója, a mezőgazdasági lakosság, alig bír valamit fogyasztani, mert amit keres, az rámegy .arra a szűkös nyomorúságos életre, amelyben 461. ülése 1931 február-4-én, szerdán. tengődni kénytelen, rámegy a nagy adókra, és azoknak a rettenetes adósságoknak törieszté. sere, amelyeket a mezőgazdaság felsőbb bíztatásra a boldogabb időkben 28—29—30 pengős búzaár mellett csinált. Belátom, hogy nagy tragikum, hogy amikor egy hold termőföldre 262 pengő teher esik, ugyanakkor egy hold föld tiszta hozadéka nem több, mint 80 pengő. Meg tudóim érteni, ezt a szörnyű tragédiát, mert hiszen a terhek háromszorosa annak, amit a mezőgazdaság keres. Meg tudom érteni azt is, hogy valamiképpen érthetővé tegyék a nagyközönség előtt azt, hogy miért van a mezőgazdaság ilyen nyomorúságos helyzetben, a t. túloldalról indult meg évek előtt az agitáció, hogy drágák az iparcikkek, a mezőgazdaság niejm. bírja az iparcikkek árát fizetni. Hivatkoztak akkor az urak az agrárollóra, amelynek két szára egymástól egyre távolodik; hogy drága a műtrágya és a termelés eredménye nem fedezi a költségeket; hogy drága a rézgálic, hogy drága minden, sőt a t. kisebb gazdák már azon is panaszkodtak, hogy drága a csizma, drága a testrevaló, az ingnekvaló, a kalap, egyszóval minden drága. Ami az előállítási költségeket illeti, merem állítani, hogy Magyarországon ma az előállítási (költségek nem nagyobbak, mint Németországban vagy Ausztriában, sőt ellenkezőleg mindazoknál az iparcikkeknél, amelyeket a kisipar állít elő, ahol tehát a kartell érvényesülése nem jelentkezik, a nagy szétszoródott&ág következtében nem vagyunk drágábbak, mint Németországban; úgyhogy a drágaságot a legelemibb testi szükségletekre átszámítva azt kell mondanom, hogy nem >a csizma, nem az ingnek való drága, nem a ruhának való drága, hanem a kereset rendkívül alacsony. A mezőgazdaság rendkívül alacsony kereseti lehetőségei nem teszik számára lehetővé az iparcikkek nagyobb mértékben való vásárlását és így természetesen beáll a válság az iparban. Már most természetesen a kartellek ezt a dolgot nagyszerűen ki tudják használni. Es itt látnunk kell Wolff Károly t. képviselő úrnak azt az áldott naivitását, amellyel ide áll és elkezd nekünk beszélni arról, hogy a kapitalizmusnak az lenne a feladata, hogy a szükségleteket elégítse ki. Hát a kapitalizmus nem a szükségletek kielégítésére termel, a kapitalizmus előtt az emberek szükséglete teljesen közömbös valami, a kapitalisztikus termelési rendszer alatt nem a szükségletek kielégítésére termelnek, hanem Kizárólag a profit érdekében. A profit az a hajtó erő, amely a kapitalistát az üzemalapításhoz viszi; a profit az, amely mindig újabb és újabb gépek beállítására sarkalja a kapitalistát; a profit az, amely átviszi őt az óceánokon, amely megmászatja vele a legmagasabb hegyeket, amely elviszi őket a forró Szaharába, az északi sarkra, mindenhová, ahol profitot lehet szerezni a fogyasztóközönségen. Ne tessék tehát az országgal elhitetni próbálni, hogy a törvényjavaslatnak az a célja, hogy a rossz útra tévedt kapitalizmust visszaterelje a jó útra, arra az útra, amelyen csak a szükségletek kielégítésére termel. Mondottam már és hangsúlyozom újból, a kapitalizmus nem a szükségletek kielégítésére termel, hanem tisztán és kizárólag a profit érdekében. Az is nagy közgazdasági naivitásra mutat, hogy Wolff Károly t. képviselő úr feláll és azt mondja, hogy kérem a kománynak volna kötelessége közérdekből az igazságos árat megállapítani. A középkorban vélt igazságos ár. A régi