Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

128 Az országgyűlés képviselőházának J/.6Ó. ülése 1931 január 30-án, pénteken. téseket a kartellek elismerése szempontjából manapság kicsit anakronisztikusnak tartom. (Jánossy Gábor: Igaz!) Amikor a modern gazdasági politika egy vonatkozásban sem, még mezőgazdasági vonatkozásban sem — hiszen erre tendál a mi igyekezetünk is, a kormány igyekezete ^ is — nélkülözheti a termelésnek és az értékesítésnek^ megfelelő szervezését, akkor ez a vállveregetés, vagy hogy beilleszkedjem Griger képviselőtársam tegnapi eszmemenetébe, a kartelleknek adott és kelletlenül adott ez a türelmi bároa (Griger Miklós: Nagyon kelletlenül!) kicsit idejét mailt dolog. Nem kívánok elméleti fejtegetéseimben szociológiai térre sem kisiklani és nem kívánok szembeszállni azzal a nézettel, vájjon a kartellek csakugyan a kollektivizmus felé vezetnek-e. (Neubauer Ferenc: A Gyosz. szerint igen!) Azt^ hiszem, éppen a kartellek azok, amelyek legalább egyelőre megakadályozzák azoknak a monopóliumoknak keletkezését, amelyek a szocialista teória szerint a kollektivizmus felé ^vezetnek. Es nem kívánok a tőkekoncentráció kérdésével sem általánosságban foglalkozni, ámbár azt tartom, hogy csak nagyító szemüvegen át lehet a mi gazdasági életünket úgy tekinteni, mintha az teljesen ia bankokrácia kezében volna. Magyarországon bankokrácia? Azt hiszem, hogy ez egy kicsit túlzott dolog olyan országban, ahol a legnagyobb pénzügyi tőkekoncentrációk csak nagy nehezen jutnak hozzá, hogy 100 millió vagy 120 millió pengőre rúgó takarékbetétek felett rendelkezzenek. De az ellen mégis szót akarnék emelni, mintha az ipari vállalkozások csakugyan olyan erősen a banktőke kezében volnának. En azt hiszem, hogy éppen a mobil tőkének a háború után a devalváció következtében való összezsugorodása folytán a bankoknak hatalma a nagyvállalatokkal szemben gyengébb, mint amilyen a háború előtt volt. Meggyőződésem az, hogy a nagyvállalatok — mert hiszen azokról van szó — sohasem érezték magukat függetlenebbeknek a banktőkével széniben, mint mostanában, bár, másrészt a bankoknak a hiteligények kielégítése tekintetében igen jelentős szerepük van és nem tagadható az sem, hogy az iparig termelés szempontjából a legnagyobb jelentőséggel bír az, ha az ipari termelés erős és erős teljesítő képességű pénzintézetekre támaszkodhatok, éppen tőkeszükségletei kielégítése szempontjából. Nem kívánok az igen t. előadó úrral sem vitába szállni a racionalizálás kérdésében elfoglalt álláspontja tekintetében. Azt hiszem, hogy ő egy kicsit rosszul bánik a racionalizálásnak azzal a nagy gondolatával, amelyen tulajdonképpen az egész modern gazdasági élet felépült a 18. század végétől kezdődőleg, mert hiszen mindaz, ami azóta történik gazdasági és tehnikai téren, nem egyéb, mint egy nagy racionalizálási folyamat és végeredményben az a tétel, amelyet hangoztatni szoktak, hogy a racionalizálásnak olyan devasztózus hatása volna a munkaalkalmakra, nem áll meg: a történelmi fejlődés egészen mást mutat. Mert a tehnikai haladás sohasem vezetett a gazdaságtörténelem tanúsága szerint arra, hogy a munkaalkalmat csökkentette, hanem végeredményben — átmeneti nehézségektől eltekintve — mindig és mindenütt a munkaalkalmak tetemes megnövelésére vezetett. Nem kívánok a kérdéssel gazdasági-jogi szempontból sem foglalkozni, különösen nem Krúdy Ferenc t. képviselőtársamnak az utóbbi hetekben több ízben elmondott felfogásával, amely a tőkekoncentrációkkal és tőketömörülésekkel szemben az egyéni cégek jelentőségét emeli ki gazdaságjogi és társadalompolitikái vonatkozásban. En azt hiszem, hogy a gazdasági tevékenységnek ellenőrzése szempontjából — és az előttünk fekvő törvényjavaslat is tulajdonképpen erre vonatkozik — a társasági forma sokkal megfelelőbb forma, mint az egyéni cég, eltekintve attól, hogy a mai tehnikai haladás mellett az egyéni cégek jelentősége egyáltalában természetszerűleg kell hogy mindig kisebb és kisebb legyen, mert hiszen egy kézbe olyan nagy tőkék, amelyek a nagyüzemek vezetéséhez szükségesek, nem jutnak, vagy pedig csak kevésbbé tudnak jutni. (Zaj a jobboldalon.) De mondom, a gazdaságpolitikai ellenőrzés szempontjából az egyem cégeknél ez teljesen kisiklik a nyilvánosság elől, míg a társas vállalatoknál, a tőkekoncentrációnál a .vállalkozónak ez az ellenőrzése már institutive meg van adva a nyilvános ellenőrzés révén. Mondom, nem kívánok mindezekkel az elméleti kérdésekkel foglalkozni, mert hiszen ez a kodifikáció nem is akarja ezeket megoldani és nem is tudná megoldani; éppen^ azért arra a szűkebb körre szorítom fejtegetéseimet: mi a célja ennek a törvényjavaslatnak tulajdonképpen, eléri-e a célt és hogyan éri el, megfelelőek-e eszközei, különösen gazdaságpolitikai érdekeinek megóvása szempontjából. Az eddigi vitákban úgy a bizottsági tárgyalás során, mint a plénumban, a legkülönbözőbb szempontok érvényesültek. Egyben azonban többé-kevésbé megegyezett mindenki, — és megint kell, hogy ebben is polemizáljak egy kissé az előadó úrral — hogy ennek a törvényjavaslatnak időszerűségét tulajdonképpen az agrárkrízis adta meg, az agrárkrízis, amely kiélezte a terményárak katasztrofális hanyatlása következtében az iparcikkek és agrártermékek közötti árkülönbözetet Elméletileg — és a kereskedelemügyi miniszter úr is ezen az állásponton volt, vagy legalábbis ezt fejtegette a bizottsági tárgyalások során — azt mondják, hogy a kartellek tulajdonképpen nem is az illegális nyereségek biztosítása szempontjából keletkeztek és fejlődtek, hanem hogy a termelési anarchiának végveszélyéből mentsék ki a termelési egyedekei Ebből viszont mások azt a gyakorlati megállapítást vonták le, hogy az agrártársadalom mai kritikus helyzetében a kartellek tudják legkönnyebben kihasználni helyzetüket. Ez azt jelenti másképpen, hogy ennek az országnak anai szerencsétlenségében — mert rettenetes szerencsétlenség az, ami itt az agrárárak katasztrofális zu/hanásával történt — van egy csoport, van egy termelési réteg, amely ezí a t szerencsétlenséget túlhajtott nyerészkedési vágyból kihasználja és hasznosítja. (Jánossy Gábor: Ez igaz!) Azt hiszem, egy kissé túlságos leegyszerűsítése a világgazdasági problémáknak az, ha úgy állítják ide a kérdést, mintha az ebből való kimenekülés útja igen egyszerű volna az iparcikkek árainak letörése által. (Buday Dezső: Kezdődik a szénárakon!) Azt kérdezem, az iparnak melyik ága mutat olyan prosperitást, amely ezt a hangulatot előidézi, vájjon nem a legnagyobb küzdelmet kell-e a legtöbb iparágnak ma folytatnia éppen ebből a fogyasztási krízisből kifolyólag, amely az agrárárak katasztrofális áresése következtében bekövetkezett! Nem érzi-e az ipar éppen olyan erős mértékben a fogyasztóképesség lecsÖkkenését, nem érzi-e az államháztartásnak ezáltal előidézett précaire helyzete következtében a közületek részéről is a munkaalkalmak lényeges