Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-440

Az országgyűlés képviselőházának 4-4.0. ülése, 1930. november 26-án, szerdán. 41 olyan iránya, amely a független bíróság kezéből kiveszi azt -a cselekményt. De továbbmegyek, t. Képviselőház! Ott vannak a tőzsdebíróságok. Minek a tőzsdének ilyen különálló bíróságot létesíteni? De a magyar közéletnek még több ágában is vannak ilyen különleges meghatározásúik, ahol az illetőket a tulajdonképpeni törvényes bíróságuktól elvonják. Azt kérdezem, nem lehet ezt megoldani a királyi bíróságok keretében? Nem alkothatnak a királyi bíróságok szaktanácsokat, aminthogy tudjuk, hogy van váltóügyi bíráskodás, van váltóügyi szaktanács, amely r a rendes bíróság keretében intézi el a váltóügyöket. Mi szükség van arra, hogy a bíráskodásnak eddig intakt, mindannyiunk által nagyrabeosült és a magyar állam utolsó remédiumának tartott épületéit is megbontogas'Siuk és mindenféle órekképviseletnek külön bíráskodást rendezzünk be, amelynél az érdekképviseletek majd megtalálják a saját részükre jó ítéletet, (Kun Béla: Sokszor a köz_ rovására!) . de a fogyasztóközönség, a névtelen milliók sohasem fognak igazságot kapni, mert nagyon természetes, hogy ezeknek a befolyásos ^vállalatoknak, különösen az ilyen alkalmi bíróságokra mindig meglesz az a befolyásuk, hogy az ítélkezésben ez az alkalmi bíróság százszázalékig nekik adjon igazat. T. Képviselőház! Ezekben voltam bátor nagyban és egészben előadni azokat az aggályokat, amelyek ezzel a törvényjavaslattal szemben a non possumus álláspontjára helyeznek engem, aki ennek a törvényjavaslatnak megalkotásában semmi néven nevezendő részt

t magamra nem vállalok és azért minden felelősséget elhárítok. Itt azonban meg kell állnom, és még bővebben is indokolnom kell azt, hogy még ha nem is lennének ilyen konkrét hatásai ennek a törvényjavaslatnak, elfogadható-e Magyarország mai helyzetében az, hogy ilyen törvényjavaslatokkal jöjjünk és amikor minden embernek azon kellene a fejét törnie, hogy a túlméretezett, a normális, az egészséges r határokon túlnőtt állami közigazgatást miképpen tudja leépíteni, akkor mindent elkövessünk arra nézve, hogy minden újabb törvényjavaslattal újabb tenyészterületeket létesítsünk a bürokrácia túlterjedése számára. Méltóztassanak visszaemlékezni, amikor itt az Országos Társadalombiztosító Intézetről szóló törvényjavaslatot tárgyaltuk, (Fábián Béla: Társadalom veszélyeztető intézet lett belőle!) Amikor a leggyönyörűbb szociális indokolással hozták azt az országgyűlés elé, hogy itt a szenvedők millióinak ist ápolásáról, a betegek ápolásáról és más jótétemények kiterjesztéséről és^ ezen a téren olyan szociális boldogság előidézéséről van szó, amiben mi magyarok háttérben nem maradhatunk, már csak a kultúrfölény tekintetében sem, amely kultúrfölényt nekünk minden vonatkozásban fenn kéli tartanunk. (Fábián Béla: Tönkretették vele Magyarország iparosságát!) Akkor is megmondtam ezen a helyen, hogy az a törvényjavaslat semmi egyéb, mint egy újabb bürokrata-tenyészde. Azt az erkölcsileg nem egészen száz százalékig álló tisztviselői kart, amelyet a régi Társadalombiztosítóból átvettek, amelynek állami tisztviselővé minősítése semmi tekintetben nem volt [kívánatos, r egyszerűen en bloc, úgy amint volt átvették állami tisztviselővé, egyszerre megszaporították az állami tisztviselők számát körülbelül 3000—4000 emberrel s azóta — úgy tudom — KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. már Ötezer felé jár az ottani alkalmazottak száma, beleértve az orvosokat stb. Nagyon jól tudjuk, hogy az eredmény micsoda. (Fábián Béla: Foglalások és árverések! — Elnök csenget.) Arról nem is beszélek, t. Képviselőház! (Fábián Béla: Az egész országot elárverezteti a Társadalombiztosító!) Elnök: Csendet kérek! (Zaj. — Halljuk! Halljuk!) Gaal Gaston: Ezelőtt pár hónappal tárgyaltuk azt a törvényjavaslatot, amelyben a kormány 35 millió pengőt kért a Társadalombiztosító Intézet elköltött deficitje és leendő deficitjének fedezetére. Merem állítani, — most már adatokból beszélhetünk — hogyhaa kormány 35 millió pengőt tud az ötösbizottság rendelkezésére bocsátani, akkor Magyarország gon a kitűzött árverések 99%-át meg tudjuk akadályozni. Bocsánatot kérek, erre volt pénz, mert 5000 tisztviselő érdekéről és elhelyezésé

1 ről volt szó. (Fábián Béla: A befizetett összeg 25%-ába kerül az adminisztráció a Társadalombiztosítónál! — Reischl Richárd: Hárommillió paraszt, az semmi! — Zaj.) Elnök: Fábián Béla képviselő urat kérem, tessék csendben maradtni! Gaal Gaston: T. Képviselőház! Ha már most ezt a törvényjavaslatot nézem, kénytelenvagyok megállapítani, hogy ez a törvényjavaslat megint nem más, mint lefektetése^ annak a lehetőségnek, hogy e réven megint újabb hatásköri kiterjesztés legyen lehetséges, amely hatásköri kiterjesztés természetesen^ maga után vonja a tisztviselői létszám emelését, nem is beszélve arról, hogy e törvényjavaslat révén micsoda fantázia nyílik meg az ebben dolgozó magasabb bürokrácia igen-igen tekintélyes dotációval összekapcsolt elhelyezkedésére. (Fábián Béla: Dugsegély-fantázia! — Zaj. — Elnök csenget.) A miniszter úr azt mondotta a bizottságban, — akkor ott voltam, mikor a miniszter úr beszélt — hogy feltétlenül szükség van erre a törvényjavaslatra, mert e nélkül a törvényjavaslat nélkül lehetetlen az ország villamosítása, ami pedig közérdek, sőt — mint a javaslat mondja — gazdasági, kulturális, szociális, sőt honvédelmi érdek, ezt nem magyarázza meg, de mondja, én jó ember vagyok s elhiszem mondásra is. De kérdem, ha ilyen óriási nagy érdek, akkor miért akadályozta meg a minisztérium eddig azt, hogy a magán tőkék, amelyek az érdekeltekkel tárgyalva jöttek és akartak létesíteni ilyen intézményeket, ezeket az intézményeket tényleg létesíthessék isi Példákat sorolok fel a t, miniszter úrnak. Ott van Lovasberény község, amely elhatározta a villamosítást és szerződést kötött egy vállalattal. Miután a múltban is megvolt az, hogy a községek által kötött hasonló szerződéseket felülvizsgálat s jóváhagyás végett fel kell küldeni a minisztériumhoz, a minisztérium azonban csak szakszerűség és jogszerűség szempontjából szólhat bele e kérdésbe, Lovasberény község hasonló kérését éppen kilenc hónapig tartották fenn a minisztériumban, pedig ha ezt egy hónap alatt leküldték volna, a lovasherényi centrale már régen megépült volna s a község villamos világítása meg lett volna. De mondok más példákat is. Somogy^ vármegye villamosítására a pályázatot a minisztérium egyáltalában nem engedi megjelenni, pedig a vármegye már régen elhatározta, hogy pályázatot hirdet s meg is vannak a pályázat feltételei, de a törvényhatósági határozatot fel kell terjeszteni a minisztériumba és ezt a mi-