Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-452

Az országgyűlés képviselőházának U52. .jövőben vagy a távolabbi jövőben megváltozik-e a kormányzatnak ez az álláspontja, azt nem tudom. Ezidőszerint tehát nem foglalkozik a kormány azzal a gondolattal, hogy az 1925. évi XXVI. tcikket, a választójogot illetőleg változtatást ki vánj on létrehozni. (Rothenstein Mór ; Tehát marad a nyilt szavazás. — Jánossy Gábor: A kenyérgondok előbbrevalók!) Ugyanígy nem terjeszthetem ki a törvényjavaslat kapósán a többi ezzel kapcsolatos kérdésre sem, csak annak kijelentésére szorítkozom, hogy igenis az egységespárt program-injában a titkosság bennfoglaltatik. (Bárdos Ferenc: Végre kell hajtani!) Az, — mint a miniszterelnök úr már a nagy nyilvánosság előtt, nemcsak a pártban, nemcsak interjúkban, hanem magában itt a Házban is nem egyszer határozottan kinyilatkoztatta — igenis bennfoglaltatik az egységes párt programmjában, ellenben, hogy mikor kívánja ezt teljes mértékben érvényre juttatni, ez természetesen a kormányzatnak^ és az országnak viszonyaitól és körülményeitől függ. Amikor a kormányzat az időt erre megérettnek fogja látni, akkor mindenesetre erre vonatkozólag is fog a Ház elé prepozícióval jönni. Ezekben kívántam egészen röviden megtenni a magam észrevételeit a felszólalásokra és kérem, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes vita alapjául elfogadni, (Helyeslés jobbfelől.) a kisebbségi véleményt pedig, kérem, méltóztassék elutasítani. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásjoga többé senkinek nincs. A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. (Propper Sándor: Szót kérek a zárszó jogán! — Jánossy. Gábor: A kisebbségi vélemény előadója! — Propper Sándor: Jelentkeztem már Almásy elnök úrnál!) Az elnök úr ezt nekem át nem adta. Én megadom a szót! Propper Sándor: T. Képviselőház! Midőn különvéleményemet — nem kisebbségi, hanem különvéleményemet — megokoltam, beszédemet saját hibámon kívül nem tudtam befejezni. Nem tehetek róla; volt még mondanivalóm, s ezért keresni fogom más alkalommal annak módját, hogy a házszabályok kezelését ebből a szempontból szóvá tegyem és igényeljem az elnökség és a Képviselőház részéről legalább is az egyenlő elbánás elvének alkalmazását. Nem akarom most beszédem maradékát elmondani, noha jogom volna hozzá, csak azt állapítom meg, hogy én a belügpminiszter úrtól, midőn a vitában elhangzottakra válaszolt, mást vártam, mint amit mondott. Igaz, hogy ő már a bizottsági ülés után a maival körülbelül azonos kijelentéseket megtette, én azonban azt hittem, hogy a parlamenti vita hatása alatt a miniszter úr mégis jónak látja majd többet mondani, mint amit már a bizottságban mondott. A miniszter úr előrebocsátotta, hogy nem akar foglalkozni most ezzel a javaslattal kapcsolatban a választójog egész kérdésével. Pedig én ezt a kérdést változatlanul aktuálisnak tartom. Abban a sejtésben, amelyet a miniszter úr már a bizottságban is hangoztatott és most is megismételt és amelyre én is megadtam már idejében a választ, benne van a kérdés aktualitásának elismerése. A miniszter' úr sejtette, hogy mi fel fogjuk vetni ezt a kérdést. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a kérdést fel kell vetni. Mert hiábavaló munkára — higyje el az igen t. miniszter úr — mi sem igen szoktunk vállalkozni. Ha a kérdés nem volna aktuális és nem volna felvetendő, iákkor a miniszter úr logikailag meg sem sejthette volna, hogy mi a kérdést fel fogjuk vetni. Ismétlem, ebben benne ülése 1930 december 18-án, csütörtökön. 445 van annak tudatalatti elismerése, hogy a kérdés valóban aktuális. Hogy a miniszter úr, vagy a kormány ezidőszerint miért nem akar ezzel a kérdéssel foglalkozni, azt nem tudom. Odáig el tudtam jutni az elnöki akadályokon keresztül, hogy három főszempontból okoltam meg különvéleményemet és bebizonyítottam, hogy a kérdés aktuális. Most csak a legfontosabbat ismétlem meg, azt, hogy ez az országgyűlési ciklus vége felé közeledik s ezért legalább arra kértem volna választ, — ha

s már a miniszter úr kijelenti, hogy a programmban benne van a titkosság, de' időpontot nem tud megjelölni s vele most foglalkozni, nem akar — legalább annyit jelentett volna ki arra a kérdésre, hogy tehát mikor jön el annak ideje, hogy a kormánypárt saját programmját megvalósítja (Jánossy Gábor: Nem próféta! Hogyan tudja!) és vájjon lehetőnek tartja-e a miniszter úr és a Képviselőház többségi pártja azt, hogy e választójog mellett Magyarországon mégegyszer választanak-e? Lehetséges-e ez? Higyje el a miniszter úr, hogy az adók alatt vergődő, a tönk szélén álló, a közgazdasági bajokkal viaskodó közvélemény legalább ennyiben megérdemelte volna azt a tájékozást, hogy megtudja, mikor akarják megvalósítani ezt az esedékes közjogi reformot s vájjon abban a tudatban él-e a kormány, hogy mégegyszer akar a mellett a választójog-fosztó, nyiltszavazáscs. terrort és korrupciót lehetővé tevő választójog mellett szavaztatni? Ennyit feltétlenül elvárhattunk volna. , ; ! i \ :

j Egy mondatot arról, hogy a miniszter úr gyanúsításnak minősíti, amikor mi az összeírás módját szóvátesszük. Ha a miniszter úrnak precedens kell, kapott egy csomó ilyen dolgot a fővárosból és máshonnan is. A legutóbbi öszszeírások alkalmával az összeíró biztosok egész házsorokban hagyták ki az embereket a választói jogosultságból. Méltóztatnak tudni, hogy milyen anyaghalmaz gyűlt össze a jogorvoslati keresetekből, hogy a közigazgatási bíróságnak mennyi dolga volt. Ez egynéhány ezer választót jogaiba már visszahelyezett. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az összeírásnak _ abban a módjában, amely szerint azt kivonják az önkormányzat ellenőrzése és hatásköre alól, bízni nem lehet, tehát egy másik megbízható módszert kell választani. Ez nem gyanúsítás, ez tapasztalati tények alapján álló megállapítás, amit a miniszter úr éppen olyan ( jól tud, mint tudjuk mi, akik ezt felhozzuk. Éppen ezért csodálkozom azon, hogy a miniszter úr ezt gyanúsításnak minősíti. Meg is lehet döbbenni a felett, hogy a miniszter úr a választójog sorsdöntő ' kérdésében milyen egyszerűen rázza le magáról a felelősséget és ahogy viselkedett a vitával és a különvéleménnyel szemben, az nem egyéb, mint a felelősség könnyed lerázása. Nincs^ sz;av& a kormánynak a nyilt szavazás kérdéséhez a történtek után. A fővárosi választások • alatt fhállattan, példátlan, — nem tudom, minek nevezzem, nem akarok kollizióba kerülni a házszabályokkal és az elnök úrral és így nem akarom a megfelelő jelzővel jellemezni, r — egyáltalában olyan dolgok történtek az utóbbi hetekben, amelyeken minden tisztességes embernek fel kell háborodnia. Ehhez a miniszter úrnak nincs szava, e felett könnyedén elmegy és nincs szava a választójog egész rendszeréhez. Lehet, hogy a miniszter úrnak ez a kérdés egyszerű, nekünk azonban nem egyszerű. Mi