Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-451
404 Az országgyűlés képviselőházának U51. ülése 1930 december 17-én, szerdán. mint az összes részvényeseknek nyújtott egy esztendei osztalék. De hogy^ micsoda profitokkal dolgoznak ezek a kis vállalatok, arra nézve leszek bátor a mélyen t miniszter úrnak egyetlenegy példával szolgálni. Eredeti számlákat produkálok, kész vagyok ezeket a Ház asztalára letenni, s a miniszter úrnak figyelmébe ajánlani. Cementről lesz szó, amely ebben a Házban már számtalanszor vita tárgyát képezte. Itt van kezemben a Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-nak egy számlája, melyben tizenöt tonna, vagyis 150 q cementet ab Komárváros állomás 1170 pengőért adott el. Ebből lejön & r fuvar és akkor az jön ki. hogy az illető vállalat ab p-yár mennyit kap a cementért. Itt van egy másik szánnia, ezt a Trifailer Kohl enwerks-Gesellschaft szállította, és pedig Trifailból, külföldi vámmal terhelten franco Komárváros 1125 pengőért adta el a cementet, vagyis az 1170 pengővel szemben 1125 pengőért. Ha a kalkulálást nézem, az a következőkép néz ki. A Mák.-cement ára Komárvárosban 10 000 kilogrammot, vagyisegy kis vagont véve alapul 780 pengő ab Komárváros, a vasúti fu var Felsőgallától Komárvárosiie- 10 tonnánként 170 pengő, ez összesen 610 pengő. Ehhez hozzájön^ 12*20 pengő forgalmi adó. A Mák.-cement tehát ab gyár Felsőgalla kerül 622*20 pengőbe. Ezzel szemben a trifaili számadás adatai szerint a trifaili cement ára ab Komárváros 10 000 kilogrammonként 750 pengő. Ebből lejön vasúti fuvar Trifail—Murakeresztúr 78'IS pengő, Murakeresz'túr—Komárváros 74'58, vámköltségre 199 pengő, azonfelül a trifaili gyár ad 2% pénztári engedményt, ez 15 pengő, levonandó tehát Összesen 366 pengő 76 fillér, tehát a trifaili eementgvár kap 10 000 kilogrammért 383'24 pengőt. (Kabók Lajos: Szegény Mák.!) Vagyis ez fele annak, amennyiért a cementet ugyanazon kereskedőnek a Mák. adta. Mármost erre azt mondhatná valaki: ja, a dumping, mert mindig ezzel jönnßk épúgy, mini mezőgazdasági bajainkra, hogy azok világjelenségek. Mindia: ezt halliuk és mindig ez az egyetlen mottó, amelynek végtére bennünket meg kell nyugtatnia, hogy a mezőgazdaság ezért fordul fel ebben az országban. Éppúgy. ahogyan világjelenségre hivatkoznak ott, ugyanúgy hivatkoznak itt a dumpingre. Ez a dumping ú<rv néz ki. hogy ez a trifaili gyár bármely jugoszláv vállalatnak ab Trifail a cementet az én információim szerint 2*50 pengőért adia. tehát olcsóbban adia odahaza, mint amennyiért számítja a magyar kereskedőnek Felsőgallán, mert úgy kalkulál: miután a Mák.cement ab Komárváros 780 pengő, én miért csináljak neki olyan olcsó árat, mint a saját Otthoni fogyasztómnak; csinálok egy 750 pengős árat, mely mellett még mindig konkurrensképes vagyok, még nedig 30 pengővel olcsóbban adom a cementet, mint a Mák. és e mellett természetesen óriási hasznot tehetek zsebre én is. Amikor a napnál világosabban beigazoltam, — a r számlákat a miniszter úr rendelkezésére bocsátom eredetiben — hogy a magyar cementgyárak, amelyek kartellben vannak, vagononként 350 pengőt nyernek, — és hány tízezer vagon ^cement fogy el ebben az országban — akkor én nem tehetek róla., de nem tudok olyan borzasztó nagy aggodalomba esni, hogy a miunká°ok tízezreivel mi fog történni, ha ezeket a tisztelt gyárakat az ilyen profitok mellett megadóztatjuk. Nem is erről van szó. Méltóztassék egyszer tiszta kalkuláció tárgyává tenni, hogy mit fizetnek ezek a gyárak a vezérnek, mit fizetnek az igazgató uraknak. Méltóztassék összehasonlítani a mérlegben kimutatott tiszta nyereséggel ezeket a fizetéseket, amelyeket adómentesen, mint költségeket vonnak le a mérlegben az eredményszámlán, és akkor én csak ' egyet vagyok kénytelen mégis mondani a miniszter úrnak: ilyen általános szólamokkal, hogy a magyar ipart én nem terhelhetem meg johban, mert a magyar ipar ennél többet meg nem bír, a munkások tízezreit nem dobhatom a munka Hanságba, a bajokat nem tetézhetem, hogy most. már a magyar ipart is tönkreteszem, ilyenekkel én a magam részéről be nem érhetem, hanem a legnagyobb energiával vagyok kénytelen köve^ telni a kormányzattól, követelni annak a millió és millió mezőgazdának nevében, aki a tönk szélén áll a túladóztatás, a vámpolitika és a gazdasági politika révén, kénytelen vagyok az ő érdekükben követelni, — a nevükben nincs jogom beszélni, de érdekükben kénytelen •' vagyok követelni — hogy ezt az adómentességet, ezt az új kivételes adómentes osztályt tessék ebben az országban megszüntetni. Ha itt mindenki kénytelen a közért áldozatot hozni a tönkremenésig, akkor nem lehetnek itt olyan bankvezérek és iparvezérek, — nem akarom a lovag szót használni — akik milliókat szerezzenek a köznyomorúságból. (Ügy van! Ügy van! a Ráz minden oldalán.) T. miniszter úr, ez a rendszer tarthatatlan. Ha miniszter úr egyszer inkognitóban végigmenne a falun, ott, ahol nem tudják, hogy kicsoda, és végighallgatná azokat a beszédeket, amelyeket ott kint nekünk hallanunk kell, s amelyek előtt nem dughatjuk be a fülünket, rá kellene jönnie a kormányzatnak arra, hogy ez az állapot fenn nem tartható. Itt nem lehetnek többé adómentes osztályok azért, mert ezek a t. vállalatok megfelelően el tudtak helyezkedni, megfelelő összeköttetéseket tudtak kapni a kormányzat legfőbb pozícióihoz, — képviselők, törvényhozók, köztisztviselők serege van bevonva érdekeltségükbe — ezen a címen senki sem bújhat ki a közterhek viselésének kötelezettsége alól, s ha egyszer demokratikus állam vagyunk, amelyben mindenki köteles a közterhekhez hozzájárulni, nem fogadhatom el az érvelést, amelyet a t. miniszter úr mond, hanem igenis még egyszer kijelentem, hogy milliók érdekében követelem most, hogy ezek az adómentességek szűnjenek meg, s ezek is hozzák mes- a haza oltárára azt az áldozatot, amelyet nekik meghozniuk kell. Nem lelhet, mélyen t. miniszter úr, egyes foglalkozási köröket a tönkremenésig megterhelni. Azt mindenki, akinek csepp józan esze van, tudja, hogy nem lehet könnyelműség áldozata egy olyan foglalkozási kör, amelyben a legkisebbtől a legnagyobbig jóformán c«őd előtt áll mindenki, éppen azért, mert a terheket már nem bírja. Itt nem a mezőgazdaság hibájából álltak elő ezek az állapotok, hanem előálltak egy helytelen közgazdasági politika, egy helytelen adóztatásig politika, egy helytelen fuvarpolitika alapján és egy helytelen hitelpolitika következtében. Egyelőre az adóknál vagyunk, s csak azt követelem a t. min'szter úrtól, —- nem előjogo[ kat és engedményeket követelek a számunkra — hogyha mi, a magyar mezőgazdaság, megj hozzuk az áldozatot, tessék meghozatni a magyar gyáriparral is azt az áldozatot, amelyet ez a magyar gypr'par meg "s. bír ós köteles\ sége az ország érdekében meghozni. (Helyeslés.)
