Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-439

Az országgyűlés képviselőházának 4-39 a közönség kereseti viszonyainak megfelelő legyen. Fibben a kapcsolatban meg kell emlékeznem a kormánynak az üzemvitelre való befolyásáról. Bár a javaslatban megvan állapítva az, hogy a kormánynak, a kereskedelemügyi minisztériumnak befolyása van az üzemek üzletvitelére, mégis azt kell mondanom, bogy ezek az ilyen paragrafusok annyit érnek, mint a körösi szentelt víz. Ma is módjában volna ugyanis a kormánynak a szénárakra befolyást gyakorolni, ina is módjában állana a kormánynak a szénárakat szigorú kontroli alá venni s azoknak kialakulására befolyást gyakorolni, de mégsem teszi meg. Az a hitvány és gyönge szén, az, amellett piszkos, salakos, meddő kőzettel telített szén, amelyet a magyar szénbányák a közönségnek eladnak, aránytalanul drága, drágább még annál is, amennyivel ezt kapitalista vállalatnak egyáltalában eladni szabad. A kormánynak módja volna befolyást gyakorolni rá és mégsem teszi meg. Némán és tétlenül tűri a kormány, hogy a nagy szénbányavállalatok diktálják a szénárakat, megfojtsák az ipart, lehetetlenné tegyék a mezőgazdaságnak a szén használatát. Ezzel lehetetlenné teszik, hogy a falvaik'lakossága a drágább fa, a drágább kukorica-csutka és még drágább trágya helyett rátérjen a szén fogyasztására, lehetetlenné teszik mindezt a magas árakkal, amelyeket elérnek. Kevés fogyasztás, sok profit, ez a szénbányák érdeke s ennek a profitnak érdekében minden követ megmozgatnak. A szénnél a legnagyobb tétel a munkabér, a szén kimunkálása. Ma a legtöbb szénbányában a kimunkálás réselő gépekkel történik s olyan modern vájóberendezések'kel, amilyeneket még 10—15 év előtt nem is ismertünk. Ma alig dolgozik munkás a bányákban, mégis az egy bányászra, az egy vájárra eső teljesítmény háromszorosa, négyszerese annak, mint amennyi pár év előtt volt. Ezek a szénvállalatok tehát az ország szénfogyasztó közönségét ilyen szemérmetlen módon nyúzzák meg, ilyen szemérmetlen módon teszik adófizetőjükké az ország adófizető közönségét s munkásaiknak olyan bért fizetnek, amelyekből megélni alig tudnak. Ha végigmegyünk a szénbányákon, azt látjuk, hogy a legkitűnőbb munkásoknak, a legjobb vájároknak alig-alig fizetnek 4—5*5 pengőnél többet egy napra. Amellett figyelembe kell venni azt, hogy nem dolgoznak 300 napoí egy esztendőben, jó, ha 200 napot dolgoznak. A bányászokról tudjuk, hogy nincsen egyke náluk, sőt többke van a legtöbb családban. Tessék elképzelni, hogy mire egy bányamunkás vájár lesz, körülbelül 30 éves lesz az az ember s jó pár grádust kell neki keresztül ugrania. amíg vájár lesz. Amikor vájár lesz, keres 5 pengőt naponta, nem egészen 200 napon át egy esztendőben, egy rakás gyerekkel. Kérdem az urakat, hogy mit tud ez fogyasztani? Önök arra hivatkoznak mindig, hogy Magyarország agrárállam, Magyarország mezőgazdaságát kell lábraálilítani, az iparnak és kereskedelemnek áldozatot kell hoznia azért, hogy a magyar mezőgazdaság tapraálljon, közben egészen közömbösen nézik, hogy a kapitalizmus hogyan öli meg éppen a mezőgazdaság legjobb fogyasztóit s közömbösen tűrik, hogy a kormányuk ölbetett kezekkel nézi azt, miként pusztítják ki a gyárakból a munkásokat teljesen indokolatlanul és szükségtelenül a Bedeaux-rendszerrel; tétlenül és némán nézik, hogy a dúsgazdag bányavállalatok hogyan fosztják ki a közönséget a magas szénárakkal KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. ülése 1930 november 25-én, kedden. 17 ugyanakkor, amikor hatósági segédlettel fosztják meg a munkást legnagyobb kincsétől, a munkaerejétől és leszorítják a munkabért olyan nívóra, amelynél már csak a legelemibb állati táplálkozás jut annak a munkásnak osztályrészül. A szénbárók tehát ma korlátlanul foszthatják ki a közönséget s korlátlanul zsákmányolhatják ki a munkásokat Még egy terület volt, ahol a szénbárók eddig nem bírtak befolyást gyakorolni s ez az elektromos energiatermelés volt, mert ínég voltak független centrálék, amelyek egész vidékeket, egész környékeket láttak el, s amelyek, ha itt nem kaptak olcsó szenet, próbálkoztak amott szerezni! Már pedig, ha ebből a törvényjavaslatból törvény lesz, előre megjósolom, hogy három-négy nagy vállalat veszi kezébe az elektromos termelést Magyarországon és ezek vagy a szénbányavállalatokkal fognak kooperálni, vagy egyáltalán nem tudnak létezni, és így a szénbanyavállalatok a johb szenüket a közönségnek fogják odaadni drága áron, a másikkal áramot termelnek és azt ugyancsak drága áron sózzák a közönség nyakába ugyanakkor,, amikor munkásaikat, hivatalnokaikat a legszemérm étlen ebb módon kizsákmányolják. Az így szerzett pénzből egyfelől a részvényesek kapnak valamit, mert azok tényleg csak valamit kapnak, másfelől azonban az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjai leülnek pereputtyostul a dúsan terített asztalok mellé és lakmároznak azon, amit a tisztviselők és a munkások nekik megteremtettek, s azon, amit az áramfogyasztó közönség zsebéből kipréseltek. így íogják ennek a törvénynek a segítségével az áramfogyasztó közönséget kiszolgáltatni a kapitalista vállalatoknak. Nem volna-e jobb azt mondani, hogy lépésről lépésre megyünk az államosítás teréül Hiszen ma Magyarországon körülbelül 74 kilowatt az áramfogyasztási fejkvóta, szemben a nyugateurópai 200 kilowattal. Ha a kormány kissé megerőltetné magát, merem állítani, hogy lehetne erre a célra pénzt kapni külföldöti, sőt még belföldön is és ha az állam maga venné kezébe az áramszolgáltatást, elsősorban az állami szénbányák nehezen értékesíthető szenét használhatná fel erre a célra. Ott van a komlói szénbánya. Nagyszerű centrálét lehetne ott létesíteni, amely az egész környéket elláthatná állami árammal. Van azután az államnak még egy nagy telepe Borsod megyében: ott van a diósgyőri vasgyár, amelyhez három szénbánya tartozik: a Baros-akna, a perecesi és az ormospusztai szénbánya. Semmi akadálya nincs, hogy annak a diósgyőri állami vasgyárnak elektromos centráléját — akár csak ezt — megnagyobbítsák és igyekezzenek azt a környéket állami áriammal ellátni. A közönségnek mégis az a megnyugvása van, hogyha fizet az áramért, akkor legalább ez az összeg az állam kasszájába megy, s ha talán egyszer demokratikusabb lesz a kormányzat, akkor egyfelől olcsóbb áramhoz jut, másfelől az államnak is olyan bevételi forrást biztosít, amely a jövőben nem teszi szükségessé a legfontosabb élelmicikkek, a lisztnek aránytalan megdrágítását, mint ahogyan az tervbe van véve. (Egy hang a jobboldalon: Nem lesz drágítás!) T. Képviselőház! Éppen az elmondottak alapján kell tehát a legerősebben kifogásolni az engedélyezési eljárást, mert az engedélyezési eljárás olyan hatalmat ad a miniszter kezébe, a mindenkori miniszter kezébe, amelylyel már tudjuk, hogy Magyarországon hogyan élteik. Igaz, hogy a régi Tisza-rezsimnek 3