Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-445

222 Az országgyűlés képviselőházának H5. ülése 1930 december 5-én, pénteken. helyeslés és taps a bal- és a szélsőbáloldalon. — Szónokot számosan üdvözlik) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Ötvös Lajos! Ötvös Lajos: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! — Propper Sándor: Remélem, nem fogadja el a javaslatot! — Zaj.) Sándor Pál t. képviselőtársam felszólalása itt a Házban is és a Házon kívül is mindig nagy figyelmet érdemel. T. képviselőtársam ugyanis úgy teoretikus műveltségénél, mint gyakorlati tudásánál fogva olyan anyagot tud adni, amely felett érdemes gondolkozni s amely anyag mindig foglalkoztathatja a sajtót és a magyar közvéleményt. Sándor Pál t. képviselőtársamnak elsősorban volt joga ezt a takarékossági javaslatot bírálni, mert hiszen tőle már évek óta halljuk itt a Házban, hogy a magyar állam államháztartás költségvetése olyan magas összegekben nem maradhat, mint amilyenekre azt beállították, ezt a költségvetést feltétlenül apasztani kell. T. képviselőtársunk itt ma adatokkal bizonyította be azt, hogy az államhatalom képviselői által beigért takarékossági szempontok,, elsősorban abban a tekintetben, hogy itt adóemelés nem lesz, valójában nem valósíttattak meg. Egyetértek t. képviselőtársammal abban, hogy a költségvetés még azon a magasságon sem állhat meg. amelyre azt a tervbevett javaslat leszorítani akarja. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a közéven.) Itt feltétlenül továbbmenő költségvetési ^ megtakarításokra lesz szükség, ha a magyar államháztartás budgetjét nagyobb megrázkódtatásoktól meg akarjuk óvni. Azt gondolom azonban, hogy t. képviselőtársam — jóllehet feltételes módban mondotta — maga sem tartotta azt valószínűnek, hogy államesőd felé mennénk. Azt is szeretném t. képviselőtársam gondolkozásából feltételezni, hogy nem tartja lehetségesnek azt sem, hogy az államháztartás költségeinek redukálása alkalmával embereket és elsősorban tisztviselői exisztenciákat kenyérnélküliekké tegyünk. T. Ház! Az előttünk fekvő takarékos:«ági javaslatnak, mint minden takarékossági erénynek, egy nagy hibája van: mem abban az időben került aHáz elé, amikor még lehetett volna miből takarékoskodni, hanem olyan időben jött, amikor a bevételek terén már olyan visszaesés, olyan hiány mutatkozott, hogy kellett ezzel a javaslattal jönni. Ha az ember objektíve akarja bírálni ezt a takarékossági javaslatot, igen könnyen dilemma elé kerül. Hiszen azzal, hogy most az adófizetők fizetőképessége megcsökkent s az adóbevételek megcsappantak, természetesen •vele járt az, illetőleg ez a körülmény már következménye annak, hogy az adófizetők gazdaságilag betegek. Ha gazdaságilag ezeket valahogy^ meggyógyítani nem tudjuk, akkor adófizetési készségük teljesen megszűnik, és akkor a bevételek terén még nagyobb visszaesés fog mutatkozni. Itt tehát az első dilemma az, hogy az adók benemfolyásából következik, hogy az adófizetők gazdasági készségét valahogyan meg kell növelnem, ehhez azonban nekem, mint államnak, pénzre van szükségem. Előáll tehát a másik szükségesség, hogy valahonnét t pénzt kerítsek elő, amellyel a mezőgazdaságon is segíteni tudok. Egy másik dilemma az is, hogy itt a törvényjavaslat csökkenteni akarja a tisztviselők létszámát és be akarja hozni hat esztendőn át az úgynevezett kihalási rendszert. Ebből következik, hogy az újabb generáció elhelyezkedési lehetősége teljesen megszűnik. Mi történik azzal a sok képzett magyar ifjú erővel, akiket az egyetemek évről-évre szórnak ki, adnak ki az életbe, és akiknek semmi :eményük arra nem lehet, hogy el tudjanak valahogy az állami burokban helyezkedni? Nem mondom, hogy a magyar államnak az állam oolgáraival szemben olyan kötelezettsége van, hogy köteles őket ott elhelyezni, ahol azok az ifjak el akarnak helyezkedni, tehát nem ismerem el jogos követelésnek azt, hogy az ifjúságot okvetlenül el kell helyezni az állami hivatalokban. Ismerem azonban a kérdést és az államhatalom kötelességének tartom azt, hogy minden polgárának legalább valami száraz kenyeret tudjon adni. Mi az a száraz kenyér, amelyet ezeknek az intelligens emberekuek, egyetemet végzett ifjaknak adni tudunk? A pénzügyi kormány nehéz helyzetét ezen a téren elismerem. Nagyon nehéz itt a költség vetést leszabdalni, redukálni, a bevételektől eltekinteni, amikor ezzel szemben az államélet tétén olyan szükségletek mutatkoznak, amelyekkel az államhatalomnak, az államhatalom vis élőinek feltétlenül foglalkozniuk kell. Néhány napja gróf Hadik János, az ötös bizottság elnöke, előadást tartott, amelyben ismertette a magyar mezőgazdaság eladósodását. A gróf úr, aki birtokában vau az egész országból befutott adatoknak, megállapította ezen az előadáson, hogv — ha jól tud<m. — november 14-éig 13.000 árverési hirdetményt adtak ki kisebb ( birtokojira, kisgazdák ellen. 13.000 adófizető Dolgárnak, magyar állampolgárnak, mezőgazdasággal foglalkozó pclgárnak, független kisexisztenciának lélekharangját húzták meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Gróf Hadik arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar államhatalomnak akárhonnan elő kell kerítenie azt az összeget, amely szükséges ahhoz, hogy ezeket az embereket a végromlástól megszabadítsa. (Lázár Miklós: Ez így van!) Mert ha ezek az emberek a magyar államhatalomnak jótékony, felsegítő kezét nem érzik meg, akkor vagyontalanokká lesznek, és itt a munkanélküliek, a proletárok szórna ezeknek az eddig önálló exiszteneiáknak^ megszűnésével növekedni fog. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) T. Képviselőház! Hadik gróf azt is mondotta, hogy ez nem önálló, nem különálló jelenség s ezt nem úgy kell felfogni, mint ezeknek a kisexisztenciáknak külön ügyét, mert ez összefüggésben van azzal, hogy lehet-e itt a nagybirtokot úgy szanálni, ahogyan arról szó volt, hogy tudniillik a beteg részét leoperálják parcellázás t által és a megmaradt nagyobb részt az egészségnek, az életnek visszaadják. Hadik grófnak végső következtetése, helyes konkluziój cl clZ, hogy a kisbirtoknak szanálása nélkül a nagybirtokot nem lehet szanálni, (Ügy van! a baloldalon.) a kisbirtok szanálása conditio sine qua non-ja annak, hogy a nagybirtokon is segíteni lehessen ebben az országban. (Strausz István: Teljesen gyökeresen! — Rothenstein Mór: Csak a munkáson nem!) Itt van tehát az államhatalomnak egy újabb feladata, amely pénzbe kerül, amelynek eszközlésére a pénzt akárhonnét elő kell keríteni. (Ügy van! Ügy van! balfelőL) Elég különös dolog, hogy amikor itt van egy takarékossági javaslat, már most kell gondolnunk arra, hogy takarékoskodni akarunk ugyan, azonban olyan állami szükségle teink vannak, amelyeknek fedezéséről akárhogyan, de gondoskodnunk kell. T. Ház! Itt, a kisgazdáknak ezzel a válságával kapcsolatban legyen szabad egy szóval