Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-445

218 Àz országgyűlés képviselőházának 4, nálnak, nem vezethet másra, mint a népesség megélhetésének és az államnak csődjére. Mert egyik a másikra hat vissza. Ha nem adják meg a népnek az alkalmat arra, hogy kenyerét szorgos munkával meg tudja keresni, akkor képtelen lesz arra is, hogy megfizesse az ő adóját, amint most, t. miniszter úr, megfizeti adóját, de nem a jövedelemből, hanem a vagyonkáiból, ami még maradt. Éppúgy, mint az állami hivatalnokok, akiket most megadóztatunk, — amire még talán visszatérhetek — akik a PK-tól vettek kölcsön és vagy ott tartoznak — legnagyobb részben — vagy pedig kaptak közvetlenül előleget fizetésükre. Ezek mind tartoznak és azáltal, hogy a t. miniszter úr most elvonja tőlük jövedelmük bizonyos részét, — amit kényszerhelyzetben tesz, mert nem tehet másként — azzal majd lehetetlenné teszi ezeknek megélhetését. Ezt -a miniszter úr kell hogy lássa éppúgy, mint én. Ha tehát nem adhatja meg a népességnek a megélhetés lehetőségét, a hivatalnokoknak sem, hanem nekik is most már nehézzé teszik az életet, akkor az állam fogja ezt megszenvedni, mert azok, akik ezekből a hivatalnokokból keresnek, a kereskedők és iparosok szintén meg fogják szenvedni ezt. (Kun Béla: A földmlvesek!) Es ott vannak a magánhivatalnokok, akik ma olyan kevés fizetést kapnak, akiknél folyton lelicitálják a munkadijakat, akiknél nincs nyugdíj, ezeknél a magánhivatalnokoknál a főnökök most már nem vállalhatják el, hogy fizetik helyettük az adót. Ezt nem vállalhatják, mert maguk is alig tudnak megélni. Kénytelenek lesznek hozzácsatolni ezt az adót a rezsihez és ismét megdrágítani a nép megélhetését. Ezek után nekünk tudnunk kell, van-e tehát kilátás a gazdasági helyzet javulására, látja-e a miniszter ezti En nem látom, de talán a miniszter úr látja és tudja. (Felkiáltások a jobboldalon: Latija! — Zaj.) Mert ha nem állana be javulás, ezt a helyzetet fenntartani államcsőd nélkül és a népesség megélhetésének csődje nélkül képtelenek vagyunk. Nekünk tehát gondoskodnunk kell radikális megoldásról minél előbb. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Radikális megoldásról, amely sok fájdalmat fog okozni ebben az országiban, sok embernek exisztenciáját fogja lerombolni, de akkor, ha arról van szó, hogy a magyar állam fennmaradjon, különösen akkor, ha kilátásba helyezik nekünk, hogy Magyarország területe megnagyobbodhatik, nem szabad o^lyan pénzügyi helyzetben lennie Magyarországnak, hogy esetleg a pénz hiányozzék ahhoz, hogy ez a remény megvalósulhassam (Zaj és mozgás.) Nagyon jól tudom, hogy ennek a kérdésnek egy kesernyés, nagyon kesernyés mellékíze van, mert ha a miniszter^úr tőlem kérdezné, én nem adhatnék neki választ. En nem látom a kiutat. De — bocsánatot f kérek — én nem is vagyok kormány. Nem az én feladatom, hogy a kiutat megmutassam, nem az én kötelességem. (Meskó Zoltán: Minden embernek kötelessége, aki tudja!) Megmondottam, hogy a radikális megoldás mellett vagyok. (Simon András: Elég általánosságban mondja!) Többet is mondok. A mi budgetünket Smith Jeremiás 450 millióban állapította meg ez volt az alap. Ha nem is megyünk vissza a 450 milliós budgetre, de egyharmaddal egyszerűen restringálni kell kiadásainkat coûte que coûte. Ez az én programmom, megmondtam tisztán és világosan. Hogy ez nagyon sok könnyel és fajdalommal fog menni, azt nagyon jól tudom, de az országnak határoznia kell,, mert ez a 5. ülése 1930 december 5-en, pénteken. to be or not to be kérdése, ez áll most az ország előtt. Önök fenntarthatják ezt az állapotot még hat hónapig és azután még hat hónapig, de tovább, mint egy évig nem fogják tudni fenntartani és itt lesznek olyan helyzetben, ahol már nincs idő arra, hogy megtaláljuk a remédiumot. (Zaj.) Ez az álláspontom nekem, mint ellenzéknek és ezt^ le kell itt ma szögeznem. Leszögeztem ezt már ezidén tavasszal is. 1925-től kezdve évről-évre figyelmeztettem önöket ezekre a veszélyekre, de — mint ellenzéki részéről — ez természetesen olyan volt, mint falra borsót hányni. (Ügy van! ügy van! a szélsőbaloldalon. — Zaj. — Iieischl Richárd: Lemosolyogták!) Mindent, amit a veszélyekről mondtam, lemosolyogtak. (Simon András: Nem mosolyog most sem senki. — Zaj.) De mit törődöm én azzal, ha lemosolyognak?! Megtörtént már ez nagyobb emberekkel is. De itt van az utolsó perc, amelyben az országnak határoznia kell. Ezzel a javaslattal, amelyet magunk előtt látunk, az országon nem segítenek és az is biztos, hogy ennek a rövidlátó politika az oka, mert, mondom, ha számba is veszem azt, hogy igenis, világjelenségekkel állunk szemben, és még akknr is. ha mint példaképpen mondottam, csak 20%-ban a kormány az oka ennek a helyzetnek és 80%-ban a világjelenségek. — amit én tagadok — akkor is a kormány bűnös politikát folytatott az egész vonalon, mert azt, amit a szemünk előtt láttunk, azt a luxust, azt a könnyelműséget, ahogyan a pénzzel bántak ebben az országban, sehol a világon, egyetlenegy nagy kapitalista országban sem láttuk. Ezt letagadni nem lehet, ezt bizonyítani lehet; mindenütt ki lehet jelenteni, az újságokban is azt, hogy könnyelmű és ledér volt ez az eljárás, ezt ki lehet jelenteni azért, mert e miatt nem lehet senkit megbüntetni, mert ez igaz, mindenki tudja ebben a Házban, hogy ez igaz. Mi volt, miben állott ez a kormánypolitika? Elsősorban az adóprés irgalmatlan alkalmazásában. Azt hiszem, mindenki be fogja látni azok után, amiket^ Popovics kijelentéseiből, vagy Eber röpiratából felolvastam, hogy irgalmatlanul alkalmazták az adóprést. Továbbá a felesleges nem kamatozó kiadásokban, a könnyelmű kezelésben állott. Azt hiszem, hogy bebizonyítottam azt is, hogy olyan kiadásokat eszközölt ez az állam, amilyenekre szükség nem volt és amelyek csak a könnyelműség alapján történtek. Továbbá a vámok szertelen emelésében állott. Még talán méltóztatnak emlékezni • arra, hogy én voltam az, aki kétszáz indítványt hoztam ide, de azok közül egyetlenegyet sem • fogadtak el. Mi voltunk az elsők, akik elölj ártunk a naffy vámemelésekben, akik a nagy vámokkal előidéztük a kartellek túlhajtásait, aminek alapján a kartellek annyira felemelték az árakat, hogy azután semmi arányban sem volt többé a mezőgazdasági termelés ezekkel a túlzásokkal. Két évvel ezelőtt hoztam ide ezt a kérdést és még ma sincs elintézve és csak ma, amikor már az egész világon azt kezdik hangoztatni, hogy: «Le az árakkal!» mondják azt, hogy le fogják építeni ezeket a túlzásokat. De még két évig, sőt még tovább is el fog tartani nálunk, amíg le fogják építeni, mert nálunk csak indokolni kell tudni és ha elég jól indokolnak, akkor minden rendben van. (Kabók Lajos: Sokszor még indokolni sem kell, ott van a többség!) Mi volt a vámok folytatása? Azt mondták, hogy a kereskedelmi szerződéseiknél fel akarják használni a- magas vámokat. Kérdezem, fel-