Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-445
Az országgyűlés képviselőházának H5. vallok, mint ahogyan azt én itt élőszóval elmondani tudnám. Kérem, ajándékozzanak meg türelmükkel, hogy további részeket is felolvashassak. (Propper Sándor: Majd Popovics elmegy Simon Andráshoz tanulni! — Simon András: Nem erről van szó. Félreértett!) Az emlékirat rátér arra, hogy a közterhek a nemzet jövedelméhez képest 22%-ot tesznek ki, s mindjárt összehasonlítva Angliával, azt mondja, hogy Anglia az egyedüli ország, ahol körülbelül ugyanilyen adóztatás folyik, mint nálunk. Majd így folytatja (olvassa): «E mellett természetes, hogy egy 22%-os adónyomás egészen mást jelent egy gazdag nemzetnél és mást egy olyan országban, amelynek forgótőkéje a háború s az infláció folytán igen jelentékeny hányaderejéig elpusztult.» Felemlíti itt, hogy^ »Nagy-Britanniában 1815-ben a napóleoni háborúk után az úgynevezett Colwyn comittee, amely^ megvizsgálta az angol viszonyokat, azt találta, hogy az 56 millió fontot tevő adóhozamból 40 millió, tehát 71%-a esett a főleg szükségleti cikkekre nehezedő vámokra és közvetett adókra. Azt mondja, hogy ugyanez a helyzet volt Angliában akkor, ami ma van Magyarországon és Angliában ez teljesen megfordult, szanálták ezt a helyzetet. Bár nálunk is lehetne ú^y, szanálni. Felemlíti azután, hogy Magyarországon az adónyomás a budget alapján nem 22%, hanem Fellner Frigyes most közölt számítása szerint 24*55%. «Olyan hányad ez, — mondja — amit egy nemzet gazdasági élete nem fizethet és nem viselhet a nélkül, hogy ezáltal isaját élet- és versenvképességét alá ne ássa» Ez olyan rettenetes ítélet a mi budgetünkről, amelyet én el sem mondhatnék házszabálysértés nélkül. (Olvassa): «Az elmúlt öt év gyakorlati üzleti tapasztalatai nyomán a gazdasági élet tényezőiben és mélyebb megfigyelőiben az a meggyőződés alakult ki, hogy a túladóztatás stádiumába jutottunk.» Továbbmenőleg elmondja azt, amire már a tegnapi napon, azt hiszem, Malasits képviselő úr alludált, ami azonban sokkal szabatosabb formában van meg itt. Azt hiszem érdekelni fogja a t. Házat. Arról beszél, hogy mennyire visszament a fogyasztás Magyarországon annak következtében, hogy ilyen nagy itt a szegénység, azután ezt mondja (olvassa):^ «Ha a Központi Vásárcsarnokba felhozott húsneműeket és baromf imenynyiségeket globális összegnek vesszük, — ahogyan azt értei ems zerűleg nézetünk szerint meg kell tenni —• úgy 1928-ban kereken 106.000 métermázsás felhozatalt, 1929-hen pedig 100.000 métermázsás felhozatalt állapíthatunk tmeg. Itt a csökkenés 5'6%-os. Ha az 1929. és 1930. év első nyolc hónapját hasonlítjuk össze. 73 000 métermázsa felhozatal áll az idei 58000 métermázsa felhozatallal szemben. Itt már a csökkenés 19'7%-os.» Tehát a múlt évihez képest az első nyolc hónapban már 19*7% csökkenés mutatkozik. «A cukorfogyasztás az 1928/29-es campaeneban 1.079000 métermázsa volt, 1929/30-ban 1,051000 métermázsa. Erőben hanyatlott a sörfogyasztás: 1928/29-ben 602 000 hektoliter. 1929— 30-ban 447.000 hektoliter, tehát 25'7%-os fogyasztásmegesappaná^al állunk szemben. A fogyasztási szesz 98000 hektoliterről 78 000-re hanvatlott. Emelkedett elleniben a Központi Vásárcsarnokban a tojás fogyasztása 13*8%-kai...» — ez annak tulajdonítható, hogy kevesebb húst fogyasztottak es az olcsóbb tojás fogyott jobban — «... a káposztafogyasztás körülbelül azonos maradt: 30000 métermázsa, a burgonyafogyasztás pedig, amely 1928-lioz képest 1929-ben KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. ülése 1930 december 5-én, pénteken. 213 46,000 mázsás emelkedést mutatott, ami 8*2%-nak felelt meg, az idei nyolc hónap alatt 26'7%-os visszaesést mutat.» (Propper Sándor: Most krumplira sem telik.) Tehát már krumplira sem telik. Ezeket írja továbbá (olvassa): «A fennálló kiadási keretek, ismételjük sem gazdasági lehetőségeinkkel, sem nemzetközi versenyképességünkkel, sem munkánk eredményességével és ennélfogva teljesítőképességünkkel^ és teherbíróképességünkkel arányban nem állanak.» Továbbá: «Tudjuk nagyon jól, ennek az alapvető követelménynek megvalósítása nem könnyű feladat; a takarékossági gondolat azonban nem merülhet ki a pénzügyi kormány által bejelentett 45 millió kiadás elhagyásában. A helyzet komoly, a gazdasági élet szüksége ma nem elégedhetik meg lineáris lefaragásokkal a kiadási politika terén; tervszerű, átfogó és mélyreható reformokra van szükség, amelyek tehát nem máról holnapra célozzák a, személyzetapasztást és a személyzeti kiadások csökkentését, hanem (rendszeres és intézményes módon, az anyagi és alaki jog, a közigazgatási jog egész mezején, (Éri Márton: Ezt akarja ez a törvényjavaslat is!) oly egyszerűsítéseket valósítanak meg, amelyek végső sorban az egész közigazgatási apparátus tehermentesítése által» stb. a kiadások arányosítását jelentenék. Majd ezt olvashatiuk (olvassa): «Fentebb rámutattunk: teljes határozottsággal látiuk: a túladóztatás kétségtelen stádiumában vagyunk; minden jel arra mutat, hogy a közterhek r leépítése volna .az államhatalom fő kötelessége, ezt követelné meg maga a kincstár érdeke is», — Tehát az államhatalom fő kötelessége! — «Ha ennek ellenére nem helyezkedünk^ a teljes negáció álláspontjára, tesszük ezt azért, mert nem kívánjuk megnehezíteni az állampénzügyi e^vensúly fenntartására irányuló kormánytörekvést...» — Tehát elfogadja, azért, mert nem tud mást tenni. (Mozgás a jobboldalon.) Következik ezután az, ami érdekli a mezőgazdákat (olvassa): «Ha tavaly október végéhez képeit a 76 kg-os tisziavidéki búza 23*50 pengőről 15*25 pengőre zuhant alá, ez oly gazdasági tünet, amely valóban nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar és a kereskedelem állapotára is szükségképpen jellemző és magától értetődő, hogy a mezőgazdaság rossz helyzetének kisugárzó erejét nemcsak a gazdasági élet, hanem maga a kincstár is megérzi. Ez okozati öisszefüggés csak azért járt együtt a bevételek csökkenésével, mert a rossz világgazdasági helyzettel együtt bekövetkezett hazai hanyatlás az ország lakosságát túlterhelve találta, mert világos, hogy az árkatasztrófa más hatást eredményez akkor, ha — csupán az állami budgetről beszélve — a kincstárnak mindössze 5 vagy 600 milliót, vagy pedig közel r egymilliárdot kell a gazdasági élet rezervoiriából kimerítenie». — Azt hiszem, ez tiszta, világos beszéd. (Eri Márton: Vagyis nem magyar betegség!) Ha budget-ünk nem volna ma egvmilliárdos, hanem 5—600 milliós volna, — a külföldön sokkal jobban ítélik meg teherbírcképességünket, mint mi magunk — ha ez a krízis, amelyben ma vagyunk, nem találkozott volna egy milliárdos budget-vel, ekkor természetszerűleg kÖnynyebb dolgunk lett volna, mint ma van. Ez ennek a jelentősége. A^t mondja az emlékirat (olvassa): «Éppúgy bizonyos, hogy alacsonyabb adónyomás mellett a világgazdasági helyzet leromlásából folyó hatásokat gazdasági életünk sokkal kevésbbé érezte volna meg, és ezért emberi bizonyossággal feltételezhető, hogy az állami be30
