Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-444

194 Az országgyűlés képviselőházának UUU gyök barátja a jutalmazásnak, de nem látom azt a takarékosságot, amelynek ma feltétlenül jönnie kell, másfelől nem látom az elhagyott társadalmi rétegeknek olyan irányú támogatását, amely gazdasági életünk fellendítésére, felpezsdítésére alkalmas. En itt nem látok mást, mint egy halódó országban egy magát is menteni akaró kormányzati rendszernek kísérletezéseit. En imást gondolok, mást várok: egy nagy nemzeti összefogást az ország megmentésére. Ezt a javaslatot sajnálatomra nem fogadhatom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Lakatos Gyula! Lakatos Gyula: T. Képviselőház! Elpusztíthatatlan életerő kell, hogy rejtőzzék a parlamentarizmus rendszerében, hogy kibírja azt a, mondhatnám, elkedvetlenítő jelenséget, amelyet évek során át taoasztalhatunk, hogy mihelyt személyes kérdésekről van szó, a Ház plénuma a legnagyobb érdeklődést tanúsítja és tömött sorokban figyel fel a vádaskodásokra, (Ügy van! Ügy van!) mihelyt azonban az egész országot a legsúlyosabb mértékben érintő kérdésekről van szó, a legnagyobb paszszivitást, egykedvűséget és figyelmetlenséget tanúsítja ezekkel a^ problémákkal szemben. En nem tudom, talán házszabálymódosítást kellene javasolnom olyan irányban, hogy a Ház plenáris üléseit csak személves kérdések tárgyalására fordítsa, az országos érdekű kérdésekben pedig azok a képviselők, akik hozzá akarnak szólani, a rádióba mondják be urbi et orbi beszédeiket. (Rothcnstein Mór: Nagyon szellemes! — Meskó Zoltán közbeszól. — Rothenstein Mór: Meskó most lépett be a Házba! — Br. Podmaniczky Endre: Itt ült a hátam mögött már régen! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Lakatos Gyula: Megkísérelték ezt a törvényjavaslatot a Ház másik oldaláról világnézeti szempontból támadni és olyan szempontból tenni kritika tárgyává, amelyet én hamarjában nem is tudtam lehetségesnek elképzelni. Tudniillik osztályérdeket védelmeztek ezen javaslat motivumai mögött, azt mondván, hogy osztályérdekből sujtátik ebben a javaslatban az adóemelés címén egy olyan osztály, amelynek létfenntartása amúgy is nehéz. Rátérek erre az érvre, de azt hiszem, célszerűbb, ezt a javaslatot azokból a motívumokból birálni, amelyeknek születését köszönheti. Elsősorban ~. abból az egzigenciájából állami életünknek és minden állam életének, hogy a költségvetés egyensúlya feltétlenül biztosítva legyen, (Helyeslés jobbfelől.) másodszor abból a háttérből, amely szükségessé tette ezt a javaslatot, a gazdasági válságnak azon hátteréből, amely fenyegeti ennek a költségvetésnek egyensúlyát. Először néhány szót kívánok erről a háttérről szólni. Sokat írtak és sokat beszéltek a gazdasági válságról és annak keletkezési okairól. A magyar országgyűlés felsőházában egy igen illusztris gazdaságpolitikus, Teleszky János volt pénzügyminiszter foglalkozott részletesen ezzel a kérdéssel. Az ő nagy tekintélyével nem kívánok szembeszállani, pusztán azt az egyéni véleményt bátorkodom vele szemben itt kimondani, hogy nézetem szerint az az ok, amelyet ő mint a gazdasági világválság főokát tüntetett fel: a tőkehiány tulajdonképpen nem lényeges és főoka a gazdasági válságnak, mert tőke van, és ha mondiális viszonyban nézzük a kérdést, látjuk, hogy a tőkének önmagát reprodukáló ülése 1930 december k-én, csütörtökön. képessége a háborút követő évtized alatt igen gyors volt és ma a világon létezik annyi tőke, amennyi megtermékenyíthetné .az összes szegény országok közgazdaságát, ha ez a tőke nem lenne bizalmatlan azokkal a politikai állapotokkal szemben, amelyek Európában jelenleg léteznek. (Ügy van! a középen.) En a gazdasági válság főokát abban az ellentétben látom, amely egyrészt a termelés tudományosabb és racionálisabb módszerei, másrészt a politikának ezen módszerekhez való alkalmazkodása hiányában állott be. A tudomány a XIX. és XX. században hallatlan módon vitte előre ia termelést. Hiszen a válság tulajdonképpen termelési válság. (Ügy van! a középen.) Minden földi jóból, ami az emberi szükségletek kielégítésére szükséges, többet termelünk, mint amennyit fel tudunk venni. Ez azonban megkívánná oly nagy gazdasági területek létezését, amelyeken ezeknek a többtermelt javaknak értékesítése akadályok nélkül olcsón és mesterséges nehézségek nélkül lenne keresztülvihető. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ugyanakkor azonban a politika, értem ezalatt elsősorban a nemzetközi politikát, a helyett hogy a gazdasági egységet kiterjesztő integrálódást könnyítette volna meg, oly akadályokat teremtett, amelyek az árucserét nemzetközileg sokkalta nehezebbé teszi, mint az a múltban volt. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Az első akadály a territoriális akadály, amelyet a háborút követő békeszerződések állítottak fel, a második akadály pedig, amely ugyanilyen irányban hat, a háborút követő túlzott védő vámos politika, az egyes államoknak helvtelenül felfogott, túlzott nacionalizmusból autarchiára való törekvése, (Ügy van! jobbfelől.) amely más államoknak, mint például Magyarországnak, kénytelenségből ugyanilyen autarchiába való törekvését kellett, hogy maga után vonja és így annak a szép rendszernek, amely már a háború előtt igen tökéletesen működött, tudniillik a nemzetközi munkamegosztásnak, megszűnésére vezetett. Az a gazdasági alaptörvény háttérbe szorult, hogy minden ország azt termelje, ami ránézve komparative legjobban és a legolcsóbb termelési költségekkel termelhető és átvegye más országok termelésének azt a részét, amelyet saját maga csak kedvezőtlenebb viszonyok között tudna termelni. Melyek ezen szomorú jelenségekkel szemben a védelem eszközei? Nálam hivatottabb államférfiak mondották ki .azt a tételt, hogy a nemzeti politika eszközei ennek a válságnak teljességében való megszüntetésére nem kielégítők. Ez magától is értetődik. A nemzetközi politika eszközeiről most itt ennek a javaslatnak tárgyalásánál nem kívánok szólni. Mindannyian tudjuk, melyek azok: oly szerződéseknek megkötése, amelyek az árucserét akadálytalanabbá, a termelés elhelyezését simábbá tennék, legyenek ezek regionális megállapodások, legyenek ezek az exportállamoknak külön megállapodásai az agrárimportra szoruló államokkai, vagy legyenek ezek olyan megállapodások, amelyek létrejöttének valószínűségét leginkább látom: a legtöbb kedvezmény helyébe preferenciális alapon létesítendő kereskedelmi szerződések megkötése, amelyekre nézve természetes előfeltétel, hogy Amerikával szemben, amelyet ez a kérdés legjobban illet, eiz a kérdés előzetesen rendeztessék. Az a nézetem azonban, hogy a nemzeti politika sem lehet tétlen a helyzettel szemben és a nemzeti politika sem helyezkedhetik a non possumus álláspontjára! Itt kapcsolódom bele tulajdonképpen e törvényjavaslat tárgyalásába, amelynek be-